Kinyomtattak egy házat.
3 D-ben persze, mert 2 D-ben nekem is menne. Azon gondolkodtam, hogy az életünkbe, azután, hogy lassan a budi ajtón is PIN-kóddal megyünk be, valahogy beférkőzött az új mumus, a 3D. Mert hogy amikor pár évvel ezelőtt mindenki rohant szempillát rakatni (persze én is) már akkor elvesztettem a fonalat, hogy a D evolúcióban most mit is szeretnék, 1D-t vagy 2D-t, aztán már 20D-t.
Aztán jöttek a mindenfajta mozik 3D-s majd 4D-s kínálata, az ajándéktárgyak és az otthoni eszközök, így az ágyba és azon belül a 3D-s ágyneműbe úgy tudtál beugrani mintha egy rózsabokorba vetnéd be magad (mondjuk ezt a párhuzamot soha nem értettem, ki a fene aludna egy rózsabokorban). 
És ezt még tudtuk fokozni, mert jöttek a 3D-s tapéták meg parketták. Ebbe bele is futottam egyszer, amikor egy barátnőm invitálására elmentem megnézni a szuper új konyhájukat, aminek a padlójára ezzel a módszerrel egy erdei patakot varázsoltak. Akaratlanul is kereste a szemem és az agyam a köveket, hogy azon lépkedjek, nehogy belelépjek a vízbe. Tiszta idegőrlő volt az a 20 perc esküszöm amíg ott álltam és örömködtem hogy húúú ez nagyon szuper! El nem tudom képzelni, hogy vasárnap a húslevessel ott szambázzak óvatoskodva, mert nem tudom meggyőzni az agyam, hogy ez csak egy padló egy csörgedező patak mintával. Ami kiborítóan élethű. Aztán már váltottunk kategóriát és hallottam 3D-s kinyomtatott szervekről, meg végtagokról, meg arcokról. Amit már Tom Cruise is egy párszor felhasznált a főgonosz ellen a Mission Impossible filmek valamelyikében.
Szóval most már nemcsak kisebb méretekben vagyunk képesek (már hogy a szakemberek, mert én még a sima patronos nyomtatóval is órákat tudok harcolni) tárgyakat kinyomtatni, de most már ház méretben is sikerült. Első blikkre amúgy az jutott eszembe amikor elolvastam a cikket a háznyomtatásról, hogy biztos valaki nyomtatgatja az A4-es lapokat és nyálazza vagy cellux-ozza összefele, amíg el nem készül. Mondjuk jó melós lehetett volna így, meg kicsit cúgos a végeredmény, és tartok tőle, hogy egy nagyobb szellőcske is hazavágná, de kérem szépen itt erről szó sincs. A menete a következő egy ilyen nyomtatásnak:
Lépés: Az elképzelt tárgyat megtervezzük ( lemodellezük ) számítógépen,
vagy már egy létező tárgyat 3D scannelünk, így a valódi tárgyról kapunk egy digitális 3D modellt, melyet szerkeszthetünk, módosíthatunk.Lépés: Az így kapott számítógépes digitális 3D modellt, minden szükséges módosítás után egy szoftver segítségével felszeleteljük. Ez annyit tesz, hogy a program a modellt „vékony vízszintes szeletekre vágja” majd az így kialakult szeletekből a 3D nyomtató számára egy értelmezhető kódot generál.
Lépés: Ezután következik a lényeg, maga a nyomtatás. A kapott kódot bevisszük a nyomtatóba, majd az elkezd dolgozni és rétegről rétegre építi fel a kívánt tárgyat.
forrás: 3D Ipar
Tehát miután megterveztem a házamat, pár év múlva, miután ez a technológia is eléri kicsiny hazánkat, azt mondom: – Apjuk, kell egy új ház, légy szíves nyomtassunk! Megkeresek egy számomra tetszetős kis vityillót és azt mondom, na nekem ez kell, ezt szeretném nyomtatni. Majd keresek pár berendezési tárgyat és azokat is kinyomtatom. De ezzel kapcsolatban felmerül egy érdekes szó: másolni.
Tehát ha jól értelmezem a dolgokat, ha van egy tárgyam, és miután azt scannelem, már képes is vagyok azt 3D technológiával nyomtatni, vagyis másolni. Ahham… Most nem azért, de azért ez az agyamban felvet néhány kérdést. Mert ha mindent le tudok tapogatni, minden részletet milliméter pontosan (0,1 mm-ig találtam már infót róla) egy scannelővel, akkor ezek szerint nem akadály egyszer csak a biometrikus azonosítók másolása sem. Ujjlenyomat, arc és retina példának okáért. Upsz, ennek a telefongyártók annyira nem örülhetnek, mert nagy truváj volt az arcfelismerős, meg pár évvel ezelőtt az ujjlenyomat olvasós telefonok megjelenése. Na ennek most itt úgy látom leáldozóban lesz, mert megint csak itt egy kiskapu, lehet újra pinkódolni meg pöttyösszehúzkálódni! 
És ha csak egy picit, egy leheletnyit továbbmegyünk ebben az irányban, hogy szervnyomtatás, akkor kérdezem én, vajon mennyire vagyunk attól, hogy kinyomtassunk valamit, aminek a kinyomtatott szíve megdobban, a kinyomtatott agya gondolatot szül, a kinyomtatott keze megmozdul. Vajon merre tartunk? Vajon most, hogy azon nevetgélünk, hogy kinyomtatott házba is költözhetnénk, ha szeretnénk, nem lehet, hogy tíz, vagy tizenöt év múlva George Clooneyt nyomtatom a kinyomtatott otthonomban a kinyomtatott kisszobámban, hogy jajjj édesem, olyan szép kis életünk lesz?!
Fotó: Internet
