Mivel a technikai fejlődést nem lehet és nem is kell megállítani, szükség lenne megtanulnunk, megtanítanunk a mondhatni „új” eszközök használatát, pontosabban annak kultúrája is megérne pár misét.
Már senki számára nem új, hogy az okostelefon átvette a hatalmat az életünk felett. Az emberek lassan elveszítik a realitásérzéküket, de most nem ezt szeretném megemlíteni, hanem a telefonhasználat veszélyeit. Amikor valaki fülessel a fülében halad az utcán, legtöbbször kizárja a külvilágot. Ugyanez vonatkozik a gyerekekre is. Nem hallják a járműveket, azt se, ha szólnak hozzájuk, és a veszélyek se jutnak el hozzájuk, mert sok esetben nem elég látni, hallani is kell.
A felnőttek hasonlóképpen viselkednek, amikor zombi módjára bámulják telefonjaikat a metrón vagy a mozgólépcsőn. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy nem figyelnek se a járdán, az üzletekben, nekimennek másoknak, tolakodnak, a járdán meg szinte nincsenek is jelen szellemileg, csak fizikailag, ami azt jelenti, hogy bármikor lelépnek az úttestre, nem hallják a közeledő bicajost, és a hangtalanul érkező elektromos rollerest se. Képtelenek kilépni a világból, mert az az információ, hogy Azerbajdzsánban felborult két kamion, vagy India déli részén elpusztult egy elefánt, sokkal inkább érdekli őket (három másodpercig!), mint a saját vagy mások biztonsága.
A legfélelmetesebb, ahogy ezek az eszközök már szinte nem is evilági módon uralják a gondolatainkat. A kisgyerekek kezébe a szülő sokszor azért ad okostelefont vagy órát, mert követni akarja minden lépését. Felmerül a kérdés, hogy miért és hogyan? Ha bent van az iskolában és viszi, hozza, akkor minek az okosóra?
Az is érdekes, hogy a saját munkahelyén hogyan tud valaki érdemben figyelni és teljesíteni, ha egész nap a gyereke után nyomoz? Hogyan tudja úgy ellátni a munkáját, ha nem koncentrál arra, amit csinál? Tényleg szükség van arra, hogy a gyerek minden lépéséről tudjunk? Nem demagóg szöveget szajkózva, de mégis kimondva: hogyhogy volt élet a telefon előtt? Persze, a világ más volt. A világ és az emberek mindig mások, de akkora baj az, ha nem követjük a gyerek mozgását az iskolán belül? Vagy nem tudjuk meg azonnal, milyen jegyet kapott?
Ne legyen kétségünk afelől, hogy a gyerek a tiltás ellenére hangüzenetet küld vagy küldhet, panaszkodhat, vagy egyebek. Talán, ha otthon érdemben beszélgetnének vele, ha elmondanák neki, hogy jó lenne, ha a jelenben lenne teljes valójában, akkor kevesebb baleset érné a maiakat. Azon túl, hogy elfelejtjük megtanítani a mindennapi tevékenységekre, még a telefon okos használatára se tesszük. Megvesszük, ha belegebedünk akkor is, hadd legyen a gyereknek jobb, mint nekünk, és hátradőlve konstatáljuk, hogy jó szülők vagyunk. No meg, hogy más is így tesz. Ha pedig másnak lehet, nehogy mi lemaradjunk!
A mai gyerekek nagy része elkényeztetett, agyontutujgatott, aki nem ismeri a NEM szót. Közben meg életében nem fogott a kezébe porszívót, nem tette a tányérját a mosogatóba, nem ágyazott be, vagy húzott ágyneműt. Ezeket mind tudná, de nem elvárás, hadd pihenjen szegény! Szaladunk megvenni neki mindent, és ha már nem értjük meg, hogy ezzel mennyire rosszat teszünk, legalább üljünk le mellé, és azt magyarázzuk el neki, hogy nagyon fontos, hogy figyeljen más emberekre, hogy vegye észre a forgalmat, hogy az utcán közlekedni, vonatra, buszra szállni nem veszélytelen, főleg süketen és félvakon, ahogy a fülüket bedugva, lefelé bámulva szoktak. Ehhez azonban arra is szükség lenne, hogy mi magunk is jó példával járjunk elő. Hogy odafigyeljünk a gyerekünkre, és ne rázzuk le azzal a vacak kérdéssel, hogy mi volt az ebéd, és feleltél-e ma. Kit érdekel a krumplistészta, ha az iskolás szenved, ha bizonytalan, ha a szókincse szegényes és teszem azt elüti egy rolleres?
Jó lenne már, ha észnél lennénk, és megértenénk, hogy a technika nem minden. A pénz se az. Az ajándékok meg semmit nem számítanak, ha magára hagyjuk a gyereket, aki este 10-ig X-boxozik, közben meg nem tudunk semmit az érzéseiről, örömeiről vagy a bánatairól.
A gyerekeket nem az okosóra fogja megmenteni az utcán, ha bajba kerülnek. Természetesen akadhat kivétel, és tényleg sokszor hasznos, de azt is vegyük figyelembe, hány meg hány esetben káros.
Elvesznek barátságok, emberi reakciók, visszahúzódunk a fészkünkbe, bizalmatlanok leszünk, azt képzeljük, hogy a világ rettenetes hely, mert azt olvastuk, hogy mindenhol vannak gyerekrablók, szervkereskedők stb. Igen, ilyesmi is létezik, és volt is mindig, de a hétköznapi veszélyek, az empátia hiánya, a segítségnyújtás elmulasztása, a körültekintés nélküli közlekedés, a figyelmetlenség sokkal nagyobb bajt okozhat, mint az említettek. Mi mégis emelt fővel gyalogolunk a szakadék felé?
Egyetlen eszköz se volt annyira káros és hasznos egyben a történelem során, mint a mobiltelefon. De használata csak az embereken múlik. Talán ez a legnagyobb baj…
Kép forrása: Pinterest
