Elnevezésének semmi köze a plasztikhoz, azaz a műanyaghoz.
Az első plasztikai műtétet a XVI. században vitte véghez az olasz orvos, Gaspare Tagliacozzi, aki az egyik páciense belső karjának szövetét használva állította helyre annak összezúzott orrát. 1837 óta nevezik az efféle eljárást plasztikai műtétnek, azaz 18 évvel a műanyag feltalálása előtt már így hívták, a görög “plastikos”, azaz “fomálni, alakítani” igéből képezvén a szakkifejezést.
Az első mellimplantátumot a német sebész, Vincenz Czerny helyezte be egy páciensének 1895-ben.
A műtétre nem hiúsági okokból került sor, hanem azért, mert a nő egy daganat miatt elvesztette az egyik mellét. Az implantátum tulajdonképpen a páciens hátából kivett zsíros, nem fejlődő tumor volt.
A plasztikai sebészet az I. világháború után ugrásszerűen fejlődött.
Ennek szomorú apropója az volt, hogy a frontról rengeteg borzalmas, eddig még sosem látott sérüléssel érkeztek vissza a katonák. Ezeken a rettenetes sebeken próbáltak szépíteni az orvosok: 1917 és 1925 között mintegy 3000 katona esett át plasztikai műtéten.
Az autók biztonságosabbá tételében az segített,
hogy egy detroiti plasztikai sebész, bizonyos Claire Straith, miután rengeteg, autóbalesetben szétzúzott arcot tett újra éppé és széppé, levelet írt a Chrysler-nek, tanácsokat adva nekik, hogyan konstruálják meg az autók belsejét ahhoz, hogy egy baleset során ne zúzza halálra az utasok testét a kocsi. Az autógyártó cég hamarosan több modellt is bemutatott: fém helyett gumi gombokkal, lekerekített kapaszkodóval, és egyéb apróságokkal, amelyek azután bevetté váltak a többi autónál is.
A férfiak legalább olyan előszeretettel keresik fel a plasztikai sebészetet, mint a nők.
Egy amerikai kutatás szerint 1997 és 2014 között 273 százalékkal nőtt meg a férfi páciensek száma. A férfiak főként beruházásnak tekintik a műtétet, azaz, úgy tartják, hogy egy szebb külsővel még sikeresebbek lehetnek.
