Sorozatajánló: Szex és New York

Persze nem új, de megunhatatlan. A sorozat első részét 1998-ban vetítették az HBO-n, nálunk 2002-ben jelent meg. Bizonyára sokan követték a csípős nyelvű, szerelemre és megértésre vágyó Carrie Bradshaw ás három barátnőjének életét Manhattanben. Hogy most miért döntöttem úgy, hogy újra nézem? Talán, mert elmúlt több, mint húsz év, és kíváncsi voltam, tudok-e ugyanúgy nevetni a lányok kalandjain, vagy néha könnyezni egy-egy jelenten.

A Szex és New York ikonikus sorozat. Messze meghaladta a korát, és szabadszájúságával, elfogadásával, amely akkor sokkal természetesebbnek tűnt, mint ma, kitűnt a sorozatok közül. Abban az időszakban a szingliség dicsérete dívott, mára életforma vált belőle, nem biztos, hogy azért, mert minden nő ezt szeretné.

 
 

Kicsit meglepett, hogy egyszerűen elfelejtettem, mennyi szex van benne, ami azért is furcsa, mert már a cím se árul zsákbamacskát. Fantasztikus látni New York sokszínűségét, pezsgését és kisvárosi jellegét. Viszont ma olyan dolgok tűntek fel, amelyekre régen nem gondoltam. Manhattan olyan, mint egy falu. Lépten-nyomon egymásba botlanak az emberek, ami érdekessé teszi a találkozásokat. Mindenki rohan, de nem annyira feszültek, mint napjainkban. Feltűnik az is, hogy milyen sokan ülnek kávézókban, éttermekben, ami a sorozatban életforma. Talán sok helyen ma is, nálunk nem annyira. Azt se szabad kihagynom, hogy a sorozat úgy ábrázolja a soha nem alvó várost, mintha biztonságos lenne. Carrie egyedül jön-megy, botladozik a 400 dolláros Manolo Blahnik cipellőiben, és képes állni, futni a 10 centis sarkú csodákban. Az első telefonok és emailek is visszanézve viccesek. Ebben a „csodamillióben” négy szingli harmincas keresi az igazit. Mind a négy lány telitalálat. A forgatókönyvíró és a rendező tudta, mire van szüksége a nézőknek: azonosulásra. Íme a négy testőr:

Charlotte York, aki csak látszólag szende, kis gyöngysorral a nyakában, másra se vágyik, csak arra, hogy férjhez menjen és gyerekei legyenek. A sors nem kegyes vele, igen nagy kerülőúton terelgeti a boldogság felé.

Miranda Hobbes a karrierista nő megtestesítője, aki nem szeretne férjet, se gyereket, mégis neki sikerül egy véletlen folytán először teherbe esnie és megtalálnia azt a férfit, aki jóban-rosszban kitart mellette. Az ő karaktere a 21. század megtestesítője, mert egyszerre akar dögös nő, tökéletes anya és még tökéletesebb munkaerő lenni. Mindez még Manhattanben se lehetséges. Látjuk sírni, meghízni, küzdeni és vágyni mindent egyszerre.

Samantha Jones személye a legszenvedélyesebb a sorozatban. A falja a férfiakat kifejezés enyhe rá nézve, miközben belül egy riadt kislány lakik. Ő meg tudja élni a szexet úgy, ahogy a legtöbb nő álmaiban se meri. Róla a többiek úgy vélekednek, hogy egy bombázó bőrébe bújt férfi. Túléli a rákot, megküzd a démonjaival, miközben rájön, hogy az embernek nem marad más útja, mint a legjobban önmagát szeretni. Különleges nő, aki nem fél az újtól, legyen az idősebb férfi, egészen fiatal, vagy épp leszbikus kitérő, amely semennyire nem illik hozzá.

És végül Carrie Bradshaw, akinek szemén és tollán (billentyűzetén) keresztül látjuk a többieket és persze önmagát is. Carrie sokszor úgy hiszi, szerelmes, hogy tudja, mit akar, miközben az extrém ruhái és méregdrága cipői mögött egy kedves lány lakik, akik arra vár, hogy belovagoljon utcájába a királyfi. Sok királyfi jön, de mind továbbáll, kivéve Mr. Biget, aki rendkívül vonzó, gazdag és önző. Soha nem akkor van jelen a lány életében, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Láthatjuk, hogy a sármos külső nem mindig magabiztosságot takar az ő kitérőiben se.

A film nyelvezete és jelenetei tizenhatos karika után kiáltanak, mégis mi, akik ma élünk, nem igazán lepődünk meg. Azt is jó megtapasztalni, hogy mennyire rugalmasan és elfogadóan kezelik a filmben a másságot. Talán úgy, ahogy régebben mi is, amikor nem azzal törődtünk, hogy Rock Hudson, Boy George vagy Freddie Mercury meleg-e. Arra figyeltünk, ami fontos volt: amit adtak a közönségnek. Carrie legjobb barátja, Stanford se egyszerű figura, de minden pillanatban szeretni tudjuk esetlenségével és szeretni vágyásával együtt. Nem számít, hogy nem a hagyományos szerepek mentén él.

A filmsorozat ma is aktuális, mert nem ítélkezik. Kimondja, hogy úgy jó élni, ahogy akarunk. Benne van, hogy minden elbukás, csalódás után jöhet valami jó, vagy ha nem lehet gyerekünk, akkor se roppanjunk bele, mert van és lesz, aki szeret bennünket.

A Szex és New York nem felületes sorozat. Nemcsak a lepedőakrobatikát hangsúlyozza, bár azt is, hanem arra helyezi a fókuszt, hogy élni és szeretni jó, ennél talán csak az a jobb, ha szeretnek.

A barátság tartósabb minden szerelemnél, és ezt a négy lány is megtapasztalja, mert a legnagyobb tragédiák (betegség, halál, kemoterápia, vetélés) közepette is ott vannak egymásnak. Nem félnek kimondani az igazat, még akkor se, ha ezzel a másik lelkébe gázolnak. Ettől lesz a kapcsolatuk igaz és őszinte.

Szívből ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit vissza akar menni az időben, de nem túl messzire, és hinni tud abban, hogy a szerelem mindennél fontosabb. A barátság és egymás támogatása pedig még a már említett lángolásnál is egy hajszálnyival.

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here