Stefánia, belga hercegnőről nem sokat tudunk, még kevesebbet beszélünk, ha a Habsburgokról teszünk említést. Hazánkban nevét utcák viselik, nem beszélve a vagdaltról, mégis kevesen kötik össze Rudolf trónörökössel. A hercegnő élete cseppet sem volt mesébe illő, mert hiába jött el a királyfi, egy boldogtalan házasság jutott neki osztályrészül, majd férje méltatlannak tartott halála, amelyet számtalan viszonya előzött meg. Élete második felében azonban rátalált a szerelem egy magyar gróf oldalán.
Lipót belga király lányaként született 1864-ben és a korabeli viszonyok nem zárták ki annak lehetőségét, hogy ő maga is Habsburg leszármazott legyen, mert nagyapja az a Habsburg József nádor volt, akinek Magyarország sokat köszönhet, de édesanyja is Habsburg lány volt. Szülei rossz házasságban éltek, édesanyja szemernyi érdeklődést sem mutatott férje és a tőle született gyermekei iránt. Ahogy az már lenni szokott, a lányokat abban az időben arra használták, hogy hatalmi előnyökhöz juttassák a családot, így Stefániát is korán el akarták jegyeztetni. A szigorú fegyelemben nevelt lánynak nem jutott boldog gyermekkor.
I. Ferenc József úgy gondolta, megfelelő lesz fia, Rudolf számára, bízva abban, hogy mellette megállapodik és lehiggad. A 16 éves lányt meg is kérték, de még abban az időben is túl fiatalnak bizonyult a házassághoz, mert nem menstruált, így szó sem lehetett a majdani trónörökösről.
Két ellentétes személyiséget próbáltak összeboronálni erőnek erejével. Rudolf impulzív, szenvedélyes jellem volt, nem beszélve kimagasló intelligenciájáról és liberális gondolkodásáról. Apja szemében mindig is tüske maradt. Jövendő menyasszonya viszont ragaszkodott a merev formákhoz és nem volt túl színes személyiség. A házasság, ami Stefánia 17 éves korára köttetett meg, eleve boldogtalanságra volt ítélve. Kezdetben még eléldegéltek egymás mellett, de Rudolf főherceg kicsapongó életmódja, prostituáltak rendszeres látogatása nem segítette a boldogulásukat. Egy lányuk született, de a fiúörökös váratott magára, amihez az is hozzájárult, hogy a férj nemi betegséggel fertőzte meg a feleségét, aki meddővé vált.
Stefániát anyósa, Sisi se kedvelte, ahogy az udvar sem. Nemes egyszerűséggel tramplinak vagy elefántnak nevezte a háta mögött, elfeledve, hogy annak idején neki se volt könnyű dolga saját anyósával. Rudolf egy idő után szeretett volna elválni, de a császár ezt nem engedélyezte, így a pár különköltözött. Ezután ismerkedett meg Vetsera Mária grófkisasszonnyal, akibe beleszeretett és feleségül akarta venni. Ez annyira ellenére volt apjának, hogy nem is állt szóba vele. Eltiltotta őket egymástól, természetesen eredménytelenül és nyíltan kijelentette, hogy fia alkalmatlan a trónra. Rudolf főherceg ekkor Mayerlingben építtetett kastélyt magának, és ahová elmenekült az elvárások és a folytonos szemrehányások elől.
1889-ben öngyilkosságot követett el, a család hivatalos álláspontja szerint pillanatnyi elmezavarában, de előtte megölte Vetsera Máriát, hogy együtt léphessenek ki a földi pokolból. Halála mindenkit megrázott, Stefániát is, de legfőképp édesanyját, aki ezután utazgatásba kezdett, csakhogy ne legyen a császári udvar közelében. Ezt menye is követte és különböző álneveken utazgatva próbált felejteni. Hatalmas szégyenként élte meg férje cselekedetét, nem beszélve arról, hogy sokan őt hibáztatták érte, köztük Sisi is.
Az 1890-es végére azonban utolérte az addig számára ismeretlen szerelem. Lónyay Elemér gróffal egymásba szerettek, ami mélyen rangon aluli szerelemnek bizonyult, és házasságuk elé millió akadályt gördített a császári udvar. Először is le kellett mondania a vagyonáról, a Habsburg címről és névről, de ami legtragikusabb, hogy lányáról is, akit nem vihetett magával. Az udvari neveltetés hatására sose lett köztük jó a kapcsolat, Erzsébet Mária is anyját hibáztatta apja haláláért. Stefánia mégis kitartott szerelme mellett. Életében először boldog lehetett Lónyay gróffal, pedig még apja is kitagadta az örökségből a rangon aluli házassága miatt. A legszörnyűbb az, hogy anyja temetésén se vehetett részt, mert Lipót belga király kikergette a kápolnából, ahol összegyűlt a család. A csúfos eset ott virított a korabeli sajtó címlapjain. 1900. március 22-én azonban mégis megköttetett a frigy a Trieszt melletti Miramare kastélyban.
A pár ezután a Felvidéken lévő, oroszvári kastélyban élt. Stefánia sokat jótékonykodott, és a maga szerény módján sokkal többet tett az elesettekért, mint a legtöbb rokona. Az ő nevéhez fűződik a védőnői szolgálat kialakítása és megszervezése hazánkban. Nagyon szerette Magyarországot, a magyar konyhát. Különösen a főtt tojással töltött ételeket. Nevéhez kapcsolódik ily módon a Stefánia vagdalt.
Kastélyuk gyakori vendége volt a később tragikus sorsú Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége, Chotek Zsófia is, akiknek szerelmi házassága szintén ellenére volt a császári udvarnak.
A II. világháború végén a Vörös Hadsereg elől menekülve a Pannonhalmi Bencés Főapátságban leltek menedéket férjével. Itt is hunyt el 1945. augusztusában, 81 éves korában. Férje egy évvel később követte. Mindkettőjüket az apátságban temették el. Vagyonukat is rájuk hagyták, örököseik nem lévén.
Budapesten, a Stefánia út is a valamikori hercegnő nevét őrzi. Boldogtalan-boldogságban megélt élete jó példája annak, milyen nehéz sors jutott egy lánynak, aki nem rendelkezhetett saját döntéssel, vagy csak későn, óriási áldozatok árán.
