Mit tud ez a területileg nem nagy ország, amelynek nevét, ha kimondjuk, a legtöbb ember szája fülig szalad. Áhítattal ejtjük a városok nevét: Róma, Firenze, Nápoly, Verona, vagy Garda-tó, Toszkána, Puglia. Nem hiszem, hogy sok ember van a világon, aki ne vágyna a napfényes Amalfi-partra, vagy egy sétára Sirmioneban, esetleg egy fantasztikus bortúrára. Aki meg volt, visszavágyik nem egyszer, ezerszer.
Olaszország egy élő képeskönyv. Falai, kertjei, még a szimpla ajtókilincsek is csodás meséket rejtenek. Mindent átsző a varázslat. Az olaszok tudnak élni. A legkisebb zugban is találunk növényeket, és a növények mellett asztalokat, amelyeknél hosszan ülnek és kávéznak az emberek. Ha nem kávéznak, limoncellot kortyolnak, tésztát esznek, és az embernek az az érzése támad, hogy sose sietnek sehová. Aki siet, az a turista, de megértjük őt is, mert nem tud betelni a látvánnyal, habzsolnia kell az élményeket, és minden nap, amíg a lába a köveket koptatja, azt érzi, onnan nem akar hazamenni. Mind tudjuk, hogy az olaszok mennyire szeretik az életet, mennyire tudják élvezni a jó ételeket, a divatot és a társaságot. Ezek szeretete hiányzik oly sok emberből. Hiába tudjuk, hogy mennyire jó egy rántott hús, ha csak bekapkodjuk, hiába követnénk a divatot, ha nem vagyunk egyediek, a társaságot meg egyre inkább lecseréljük az internet világára.
Olaszországban időt szánnak a társalgásra, az étkezésre, és önmagukra az emberek. Talán ez fog meg bennünket leginkább, mert hiába tudjuk, milyen a jó gelato, a lasagna, ha nem adunk neki időt, hogy ízlelőbimbóinkon elidőzzön egy kicsit. Olaszország annyira szép, hogy kikiálthatnánk a világ legszebbjének is. Bozonyára sokan helyeselnének. A kultúra még a falak réseiből is szivárog, és minden ablak, kapu, minden egyes törött virágcserép beszélni kezd, ha szóra bírjuk. Nem beszélve a muzsikáról, ami szintén tele van érzelmekkel. Ha lehunyjuk a szemünket, hallani fogjuk Verdit, Toto Cotugnot, Adriano Celentanot, és felvillan előttünk a nagy olasz színészek és színésznők sora: Sophia Loren, Mastroianni, Bud Spencer, az isteni Lollo vagy a csodaszép Monica Bellucci. Mintha ez az ország mindenből többet kapott volna a Teremtőtől, mint a többi. Természetesen, erre lehet azt mondani, hogy vannak még szép helyek a világban, ami tagadhatatlan, de ilyesféle gazdagsággal, színorgiával, kulturális extázissal aligha találkozhatunk máshol, mint az olasz utcákon. Felsorolni se lehet a műkincsek sokaságát, de ha nem is a szobrokkal, templomokkal törődünk, akkor is érezzük, hogy van a levegőben valami, ami átjárja az embert, amitől újra kedve lesz élni. Mintha jólesne lelassulni, bámészkodni, és elhinni, hogy a világ egy csodálatos hely. Olaszország mindenesetre az, nem véletlenül választják meg évente a legszebb országnak turisták tízezrei.
El kell menni, és látni kell, amit csak be tudunk fogadni. Kopjon akár térdig a lábunk, panaszkodjunk csak a tömegre, a zsúfoltságra, az itt-ott előforduló zsebtolvajokra, Nápoly utcáin hömpölygő szemétre, mégse fogunk mást érezni, csak, hogy szerelmesek lettünk. Ki egy jólfésült pincérbe, ki a hajóskapitányba, aki hangosan udvarolt neki, vagy csak egy szép utcába, ahol egy pillanatra megnyugodott a lelke. Ebben az országban otthon kell lenni, mert ahogy megérkezünk, nem is tehetünk mást: hazaérünk, és ezt meg se tudjuk magyarázni.
Itáliában másképp süt a nap, más íze van a paradicsomnak, és a szél is másképp borzolja a hajunkat. Higgyünk a szép szavaknak, hagyjuk, hogy elkápráztasson bennünket egy pad a tóparton, a lugas egy eldugott velencei utcában, vagy egy aprócska étterem, ahol a világ legjobb spagettije készül. Ennyit mindenki megérdemelne az élettől. Ha tehetjük, ezt a szerelmet, ne szalasszuk el. Ha reménytelen is, megéri. Sose fogjuk megbánni, ha nekivágunk az útnak, amely Rómába vezet, ahogy minden út.
Kép forrása: Pinterest
