Szeretni és szeretve lenni a végtelenségig

“Az Élet azért van, azért köszön ránk minden reggel, hogy rájöjjünk, meg kell élnünk a percet, az órát, amit ajándékba ad. Így hát kedves még nemrég óta fiatal, hidd el, van élet harminc, negyven és hatvan felett is, bár te nem hiszed el. Lehet még szeretni, vágyakozni, tervezni, ha nem félünk.”

„Nem akartam én beléd szeretni, feltételezem, hogy te sem határoztad el előre. De amikor találkoztunk, világos volt, hogy egyikünk sem ura annak, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy sok mindenben különböztünk, és ezzel valami rendkívüli, gyönyörű dolog vette kezdetét. Velem egyetlenegyszer történt ilyesmi, ezért van az, hogy minden együtt töltött perc oly mélyen az emlékezetembe vésődött. Soha nem felejtem el egyetlen percét sem.”

(Nicholas Sparks)

 
 

A napokban azt kérdezte valaki, mit akarok én még a nagybetűs Élettől, hiszen nem vagyok már fiatal. Meghökkentem, és hosszú ideig nem válaszoltam. Eszembe se jutott igazat adni neki, mert úgyse értett volna meg, ha elmagyarázom neki, hogy a fiatalság, ahogy a szépség relatív.

Ma csak az a szép nő, akinek hosszú, hullámos barna haja van, vékony, mint a dőlni készülő facsemete, mosolyog, és hagyja, hogy mindenki beletörölje a lábát. (Szubjektív vélemény!) Az olyan nőket hagyják manapság békén, akik nem szólalnak meg, de arcuk ragyog a plakátokon, és testük sose fénylik. Nem izzadnak, de nem is dolgoznak, mert más szerepük nincs, mint hagyni, hogy a férfiak legeltessék rajtuk a szemüket. Amelyik fellázad, esetleg véleménye is van, azt majd földbe döngölik az otthon senyvedő pocakos férfiak, és a két török sorozat között vergődő feleségeik, akik másképp nem érvényesülnek, csak a fotelből ömlesztik a világra a szennyet.

A fiatalságról meg csak annyit, hogy ugyan, hogyan lehetne megértetni mással, hogy minden nap lehetünk ifjak és öregek is, attól függ, a lelkünk hogyan ébred. Élnek köztünk olyanok, akik szívükben már rég elsorvadtak, pedig a húszas éveiket tapossák, ám akadnak világjáró, csúcsot megrohamozó öregek, akik nem érzik, hogy a ráncaik mögé kellene temetkezniük. Élnek és ettől boldogok.

Visszatérve a kérdésre…Mit várok még, amikor a B oldal forog? Szerelmet. Vad és mindent elsöprő szenvedélyt, olyat, ami nem adatott meg, mert sose voltam hozzá elég bátor vagy bölcs. Vagy az is lehet, hogy rossz időben voltam rossz helyen, és akinek érkeznie kellett, nem talált rám. Már nem bánom, de merem remélni, hogy azóta „újratervezett”.

Az Élet azért van, azért köszön ránk minden reggel, hogy rájöjjünk, meg kell élnünk a percet, az órát, amit ajándékba ad. Így hát kedves még nemrég óta fiatal, hidd el, van élet harminc, negyven és hatvan felett is, bár te nem hiszed el. Lehet még szeretni, vágyakozni, tervezni, ha nem félünk.

Én kimondom bátran, nem jut eszembe szorongani a maradék idő miatt. Nincs a sorsunkban egyetlen olyan pillanat se, amelyik finoman jelezné, hogy eddig és ne tovább. Megéltem már betegségeket, fájdalmakat, csalódást ezerszám és mégis vagyok, és nem akárhogyan, hanem örömmel telve. Így azt mondom, jöhetsz bátran, Te, Szerelem, nyitott szívvel fogadlak, és már nem félek attól, hogy keveset adsz. Olyan úgy sincs, mert annyi jut nekem belőled, amennyit ki tudok venni a tarsolyodból. Így hát, kedves értetlenül faggató, drága kérdezőm, ne nézz rám oly furán!

Egyet akarok még, azontúl, hogy ne fájjon semmim: hogy szeressenek és szeressek végtelenül. Azt hiszem, ez az élet valódi feladata és egyetlen értelme.

 

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here