Amikor az írott sajtó attól zeng, hogy már az óvoda tele van szexuális bántalmazással, hogy a szex jelen van ebben az életkorban, akkor félelmetesen nehéz elhinni, hogy ekkorát változott a világ. Hogyan történhet meg az, hogy a 21. század első felében egy óvodás vagy akár több harapdálja a másik nemi szervét? Hogyan fordulhat elő az, hogy egy Pest megyei feltörekvő kisvároska óvodájának kertjébe néhány hatéves telefont csempész be és egymás nemi szervét széthúzott állapotban lefotózza?
Mindezek nem véletlenek, nem egy kiragadott szelete a társadalmunknak, hanem óriási méretű probléma. Nem lehet azt mondani homokba dugott fejjel, hogy jaj, ez ott előfordult, de máshol nem. Hangsúlyoznám azonnal, hogy a fenti esetekben nem hátrányos helyzetű gyerekekről van szó. Nem olyanokról, akik valamilyen nehéz helyzetben lévő családok sarjai. Ezek a gyerekek jól szituált, rendesen dolgozó, kereső, adófizető polgárok gyerekei, akik az óvodai körülmények között ilyesmiket tesznek.
Amíg a gyerek egészen kicsi, azt hiszik legtöbben, hogy cukormáz védi őket, mert, hogy szeretik, gondoskodnak róluk. De vajon az a szeretet, amikor mindent megadnak nekik? Amikor a szülő a saját gyerekének a cselédje és mindezt a szeretet égisze alatt teszi? Ez szolgál magyarázatul annak, hogy a mai gyerekeket mérhetetlenül elkényeztetik, minden szinten kiszolgálják és nem várnak el tőlük semmi, mert maga a puszta létük csodának minősül.
Vajon hogyan gondoskodunk a gyerekeinkről, ha ilyesmik előfordulnak már óvodás korban? Hogyan lehet az, hogy egy óvodás, kisiskolás láthat otthon vagy a telefonon szexuális töltetű tartalmakat? Hogyan fordulhat elő, hogy figyelmetlenül a kezébe nyomjuk a telefonunkat, csak hogy nyugton maradjon, közben nem ügyelünk arra, hogy ne férjen hozzá olyan tartalmakhoz, amelyek nem neki való? Hol itt a szülő felelőssége, aki úgy érzi, hogy mindent megtesz a gyerekért, pedig csak megvásárol neki akármit, amire a gyerek ránéz?
Amikor egy intézménybe beadjuk a gyerekünket, feltételezzük, hogy biztonságban lesz a nap folyamán. És ez jogos elvárás a szülő részéről. Ha bármi történik a gyerekkel a nap folyamán, azonnal elhangzik az a kérdés, hogy hol volt az óvónő, a tanítónő a kérdéses időben? A pedagógus is ember. Vannak szükségletei. Bármennyire nehéz elhinni, igenis el kell mennie a mosdóba, vagy be kell szaladnia az épületbe valamit elintézni, amíg a gyerekek az udvaron vannak. Vagy olyan adminisztrációs feladata van, amit azonnal le kell adni, mert a felsőbb ellátó szerv mindent tegnapra kér. De ha ott is van, nincs ezer szeme. Játszhatjuk azt a játékot, hogy, aki nem hiszi el, megnézheti, hogyan zajlik egy óvodai, iskolai udvari szünet vagy foglalkozás. Egy iskolaudvaron több száz gyerek is lehet és van is egyszerre.
Egyszerűen fizikailag lehetetlen 30-32 gyereket szemmel tartani egy óvodai csoportban az udvaron, ha közben valamelyiküknek a cipőjét kell bekötni, vagy a panaszát hallgatni vagy két verekedő gyereket szétválasztani, vagy a fáról leimádkozni egy másikat, nehogy valami baja legyen. Régen, ha egy gyerek fára mászott és leesett, otthon senki nem mondta neki azt, hogy hol volt a pedagógus, hogy ezt nem vette észre, hanem csak annyit böktek oda neki, hogy na, kisöcsém, így jártál. Máskor figyelj jobban.
Ma sokkal kisebb dolgokért is keresztre feszítenének egy gyerekekre nem jól vigyázó embert. Hogyan lehet jól vigyázni és figyelni 30 eleven gyerekre? Olyanra, akik nem szokták meg azt, hogy rájuk szólnak, nincsenek arra nevelve, hogy a felnőtt szavát el kell fogadni. Ugyanis a szülők nagy hányada manapság végtelenül gyáván vagy lustán nem neveli a gyerekét, mert könnyebb mindig mást hibáztatni, ha valami nem megy jól. Hibás lesz a társadalom, a televízió, a net és természetesen a pedagógus, akinek mindig mindenkor résen kellene lennie. Ez fizikailag képtelenség! Így esik meg, hogy a gyerekek igenis el tudnak bújni egy bokorba, ahol becsempészett telefonnal fényképezik egymás nemi szervét. Igenis el tudnak úgy tűnni a tágas udvaron, hogy olyan csúnyán megharaphat egy gyerek egy másikat. A jelenetet látva még Superman sem érne oda. Egyszerűen azt kellene megérteni, hogy a nevelés a családban kezdődik. Ha ott odafigyelnek arra, hogy a gyerek korlátozottan jusson a telefonhoz, a nethez és figyelemmel kísérik azt, hogy mit csinál a világhálón, akkor sokkal kisebb az esélye annak, hogy előfordulnak a fent említettek.
És való igaz, hogy egyre kevesebb a pedagógus, igazi hiányszakma az óvónőség. Tanítói állás is rengeteg van. Csak jelentkező nincs. Viszont 30-32 létszámmal bíró csoportok igen. Azt mondogatni, hogy a mai gyerekek mások, mint régen, nem közhely. Ez a valóság. és nem is a kellemes valóság. De a mai szülők is. A mai gyerekek nagy hányadának csak joga van, de kötelessége semmi. A szülők csak akkor állnak mögéjük, ha sérelem éri őket, de amikor azt kell megtanítani nekik, hogy köszönni is illik, hogy az orrtúrás gusztustalan dolog és a felnőttek nem a haverjaik, és a tisztelet nem a dínókkal egyetemben kihaló kifejezés, akkor hol vannak? Ideje lenne már felébredni és észrevenni, hogy attól, hogy ha ezek a problémák a szűkebb környezetünkben még nem fordultak elő, attól még léteznek.
És a gyerek a felnőtt mintákat követi. Ha ott nem lát tiszteletet, odafigyelést, csak trágár beszédet, a másik ordenáré módon való szidását, leszólását, akkor elvárható, hogy angyal legyen belőle? Aligha.
Ha szülő nem a gyerek jelenlétében néz pornót, ha nem hagyja a gyerek keze ügyében a telefonját, amelyen ilyen tartalmak vannak, ha ügyel arra, hogy a gyerek ne legyen részese az akármilyen tartalmú szexuális életének, akkor nem valószínű, hogy óvodás korban ez témává válik a gyerekek között. Egy kisgyerek nem erre van beállítódva. Egy 4-6 éves gyerek lehet, hogy érdeklődik a másik nem iránt, de nem pornó szintű érdeklődéssel. Nem jut eszébe fényképet készíteni a társa széthúzott fenekéről.
Óriási hibákat vétünk, ha ebben a korban a gyerekeket ilyen traumának tesszük ki. Ezek a sérülések nehezen gyógyíthatók. És minden csak rajtunk múlik. Nem, nem a világ ilyen. Nem a világ változott meg, hanem, mi emberek, akik még a kisgyerekeink méltóságát, sérülékenységét sem vesszük figyelembe!
Nagyon jó lenne már nem egymásra mutogatni, hanem a magunk háza táján alaposan felseperni.
Kép forrása: Pinterest
