Már javában tart az őszi szünet, és bizonyára jónéhányan vannak, akik a feladott házikkal bajlódnak. Akadnak, akik épp csak olvasnivalót, mások oldalakat kaptak, mondván, ha unatkoznának, gyakoroljanak. Ez pontosan olyan, mint amikor egy felnőtt, ha épp szabadságon van, akkor unalmában vasaljon vagy takarítson ki alaposan a kamrában vagy a konyhaszekrényben, ahol nem szokott minden nap.
A szünidő elvileg a pihenés és feltöltődés ideje. Nem attól kellene, hogy szóljon, hogy a gyerek még húzza a vonalakat, másoljon vagy épp esszét írjon, ha már egész nap nincs tennivalója. Mindenkinek, hangsúlyozom mindenkinek szüksége van arra, hogy ne csináljon semmit. Ez a semmi valóban a semmi kellene, hogy legyen. Gondolkozzon, aludjon, lustálkodjon, és persze ne okvetlenül a telefont nyomkodja napi tíz órában. Ez nem túlzás, hiszen nem egy és nem kettő gyerek teszi ezt folyamatosan anélkül, hogy kijönne a szobájából, hiszen még az ennivalót is beviszik neki vagy ő magának. Ma egyre kevésbé van igény arra, hogy a szabadban legyenek, és ha nem rángatja ki a szülő, hogy kiránduljanak, túrázzanak, akkor a mai gyerekek jó része nem vágyik labdázásra, bicajozásra, futkározásra. Bizonyára sokan kapásból tiltakoznak, hiszen náluk nem így van, de az, hogy egy-egy családban más a szokás, nem jelent általánosságot.
A négy fal közé szorult gyerekek korát éljük, akik nem ismernek más alternatívát, mint a magukba húzódást és elmerülést a virtuális világban. A bezzeg régen azért nem állja meg a helyét, mert egykoron azért nem voltak ilyenek a gyerekek, mert a tévében alig volt műsor és nem létezett se tablet, se net. Úgy viszont egész más volt nélkülözni a kütyüket. Ma se a gyerekekben van a hiba. A szülő engedi, hagyja rá, és nem felügyeli, mert hát csendben van, nem zavarja őt, és mondjuk ki, nem kell vele aktívan foglalkozni. Tisztelet a kivételnek!
Visszatérve a kiinduló kérdésre…Ezek után mégis felmerül, nem jobb-e, ha van házi feladat? Azt kell válaszolnom, hogy nem. A kötelező feladatok ritkán nyújtanak megfelelő kikapcsolódást vagy igazi örömöt. A monoton számolás, írás vagy magolás egyetlen esetben se fogja arra ösztönözni a gyereket, hogy eldobja a kedvenc játékát és fülig szájjal teljesítse a kötelességét.
A szünet arra való, amire a neve mondja. Szüneteltetni kell a tanulást, a munkát és olyasmit kell csinálni, ami élvezetes. Ha az alvás az, akkor azt. Ha az ábrándozás és lustálkodás nyújt kellemes perceket, akkor meg abban kell jól érezniük magukat. Amelyik pedagógus ezt nem érti meg, nincs tekintettel a tanítványaira. Nem fogja fel, hogy egy tanuló nem lesz azáltal több, ha gyűlölködve verset magol vagy az A betűkből kerekít kétszázat. A szorgalmi feladatok is épp ilyenek, hiszen a tanár elvárja, hogy megcsinálják, csak más körítésbe csomagolja a közlést. Ha meg elfelejti értékelni, a diák joggal érezheti, hogy feleslegesen igyekszik.
Olvasni nem tilos. Soha semmikor. Ha azt tapasztaljuk, hogy a gyereknek kedve támad, csapjunk le rá. Menjünk el vele könyvtárba, könyvesboltba vagy ha már felsős, középiskolás, beterelhetjük egy irodalmi estre, vagy híres írók látogatta kávéházba, hátha megszállja a hely szelleme. Érdemes a közelben található emlékházat felkeresni, ahol élete bizonyos szakaszát töltötte egy neves tudós, költő, művész. Sokat segít, hogy közelebb hozza a tanulóhoz a híresség mögötti embert, akinek láthatja a szobáját, a használati tárgyait, nem beszélve a műveiről.
Házit íratni nem lenne szabad. Mindegy hány napos a szünet. Egyszerűen ezt a szokást ki kellene irtani a közoktatásból, ahogy sok más elavult dolgot, mint például a 200 éves regények házi olvasmánnyá erőltetését. Már soha nem fogja egy mai gyerek olyan élvezettel olvasni a Kőszívű ember fiait (régen se volt egyszerű!), vagy a Tüskevárat, mint egy másik korszakban, ahol tizedannyi inger nem érte a benne élőt.
Ha az olvasást akarjuk megszerettetni, akkor el kell felejteni egyszer s mindenkorra a régi, nehézkes nyelvezetű, irgalmatlanul lassú és unalmas műveket.
Egyszóval, inkább vigyük magunkkal a családot a természetbe, üljünk le az erdőben a száraz falevelekre, kalandozzunk a folyók partján, vagy csak hagyjuk őket kicsit magukban lenni. Megérné.
