Az egész város a támadásról beszélt, és mindenki azt találgatta, vajon egyedi esetről van-e szó, vagy más nők is veszélyben vannak. Erre azonban csak egyvalaki tudott volna válaszolni, ő azonban hallgatott, vagy várta a következő áldozatot. Bea arca a napok múlásával egyre változatosabb színekben „pompázott”, egy kiló alapozó és a napszemüveg se tudta eltakarni igazán. Mivel bujkálni nem akart, az edzésre továbbra is ő vitte Levit, de nem azzal a nyugalommal, ahogy szokta. Időnként hátra-hátra pillantott, de nem látott gyanús arcot. Pálfi, aki előtte is nagy király volt a nők szemében, az eset után már egyesek Supermanként kezelték. A férfi persze kellő magabiztossággal tűrte a rajongást, hozzá volt szokva.
Amikor Bea már azt hitte, lecsendesednek a dolgok, a sportpálya kapujában belebotlott egy addig ismeretlen nőbe. A botlást szó szerint kellett érteni, mert valóban figyelmetlen volt, és hogy ne essen el, megkapaszkodott a szembejövőben. Az idegen kelletlenül ellökte a kezét.
– Bocsi! – hebegte. – Figyelmetlen voltam.
– Az biztos, de jó lenne, ha nem tépnéd le rólam a bőrdzsekit, mert nem kevés pénzbe került. – A lány olyan szinten volt bunkó és fennhéjázó, hogy szinte mellbe vágta a stílusa.
– Nem volt szándékomban! – hadarta, és már lépett is volna tovább, amikor a barna, karcsú, Beánál talán csak egy-két évvel fiatalabb csaj még utána szólt:
– Te vagy az, akit megtámadtak a napokban? Mondd, hogy lehet, hogy mindig van valaki az ilyenek közelében, nehogy bajuk essen?!
– Ilyenek? – Fordult vissza hirtelen. – Milyenek, ha kérdezhetem? Azt se tudom, ki vagy, de nem is érdekel, de azt látom, hogy a kedvességet hírből se ismered.
– Te beszélsz, aki összefekszel mindenkivel és aztán csodálkozol, hogy szabad prédának hisznek? – Felnevetett, és elégedetten, tudva, hogy megmondta a tutit, el is viharzott.
Bea döbbenten nézett utána. Ez vajon mi volt? Hogy mert vele így viselkednie ez a suttyó csaj? És a legnagyobb kérdés, hogy miért? Mindenki megbolondult ebben a városban? Régen még voltak jó kis közösségek, az emberek szívesen beszélgettek másokkal, most meg csak úgy beszólogat neki valaki, és megpróbálja földbe döngölni, de még arra se képes, hogy a nevét megmondja?! Ebben a pillanatban ért oda Levi egyik csapattársának az anyukája, aki szem- és fültanúja volt a jelenetnek.
– Ne vedd magadra! – mondta nevetve. – Válik, és ki van borulva.
– És miért pont rám? – kérdezte megütközve, miközben amaz szemlátomást élvezte, hogy Beának fogalma sincs, kivel állt szemben.
– Jaj, édesem, hát ő az új háziorvosunk neje. Pontosabban, az exe, vagy lesz, ebben nem vagyok biztos. De látszott, hogy te nem vagy a szíve csücske. Jól gondolom?
– Lehet, de nem fontos. Nem vétettem ellene semmit.
– Hogy te milyen naiv vagy! – kacagott az anyuka, és megcsóválta a fejét. – Hát tényleg nem tudod, hogy ebben a városban semmi nem marad titokban? Láttak ám téged a doktor úrral trécselni, és mindjárt elterjedt a pletyka, hogy kivetetted rá a hálódat! – Bea nagyon mérges lett. Más se hiányzott neki, minthogy Ivánnal boronálják össze. Ami elmúlt, elmúlt, pláne, hogy nem is volt semmi, aminek múlnia kellett.
– A francba mindenkivel! Hogy mennyire ráérnek az emberek! – nyögte ki, és keserűen elmosolyodva a kocsija felé ballagott.
Pálfi elmosolyodott, amikor messziről meglátta a lányt. Egyre inkább felvetődött benne, hogy mennyire hozzávaló volna, de természetesen hozzá is eljutott Iván híre, és ettől lázba jött. Micsoda kihívás a doktor úr! Ha harc, hát legyen harc. Úgy érezte, előnyben van, mert a Bea érezhetően szimpatizált vele, bár hárított. Ezért jónak látta írni neki egy üzenetet, miközben a srácok már el is kezdték a bemelegítést.
Szia! Jobban vagy? Mintha kerülnél. Azóta nem is láttalak. Volna kedved meginni velem valamit és kitalálni, hogyan menthetlek meg legközelebb is, hogy legyen okom találkozni veled?
Ezt pötyögte be szélvészgyorsan, és maga is mosolygott a körmondaton, mert nem volt rá jellemző, most azonban igen motiváltnak érezte magát. A döntés megszületett benne: megpróbálja megszerezni magának Beát. De nem úgy, mint a többieket. Mi lenne, ha ő, Pálfi Tibor, elkezdené már komolyabban venni az életet? Az a sok ragadós nő, akikért még a kezét se kell kinyújtania, már nem hozta lázba. Mégiscsak jó lenne, ha az edzések után várná valaki otthon, gondoskodna róla, és nem kellene minden nap az üres lakásban ülnie a kanapén, és azon töprengenie, kit hívjon fel egy numerára. Nem, ez a fajta élet lassan már nem neki való. Majdnem felröhögött, mert épp azokat a mondatokat ismételgette magának, amiket a napokban az anyja. Na, szép, öregszel, koma, hagyta helyben…Ilyesmi pár éve, de még pár hónapja se fordulhatott volna elő vele. Beletúrt hullámos hajába, és intett a srácoknak, hogy belehúzhatnak, tíz körrel nem ússzák meg a bemelegítést.
Még egyszer rápillantott a mobiljára, de válasz nem jött. Gyuszi bácsi, a segédedző megvetően végigmérte Pálfit, és azonnal felrótt neki egy újabb rovátkát a negatív oldalra. Ezek a fiatal nyikhajok nem képesek koncentrálni, gondolta haragosan. Csak a nyomorult kütyüjüket nézegetik. Ej, mivé lesz a világ, morogta…
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
