Hajnalban Bea úgy osont be a lakásába, mint egy betörő. Egyáltalán nem akart találkozni anyjával, ami elkerülhetetlennek látszott, de azért fohászkodott az égiekhez, hogy legalább legyen egy félórája egyedül. Szeretett volna leülni, bámulni maga elé, és megélni az este minden pillanatát újra meg újra. Egy csepp fáradságot se érzett, dolgozott benne az összes létező hormon, ami a boldogságot volt hivatott előhívni.
Úgy váltak el, hogy nem beszéltek a folytatásról. Ezen csodálkozni se lehetett, hiszen az ágyban fekve, kielégülten, igazán fura lett volna azt kérdezni, hogyan tovább. Bea azonban nőből volt, szerette megtervezni az életét, és bár nem a nyugdíjára készülődött, mégis nyugodtabb lett volna, ha tudja, egyszeri alkalom volt ez a kaland vagy valaminek a kezdete. Ahogy a konyhaszéken üldögélt, megjelent élő lelkiismerete, aki nem habozott kizökkenteni az álmodozásból.
– Jó reggelt! – mondta neki. – Látom, ez egy hosszan nyitva tartó étterem.
A lány elfintorodott.
– Minden rendben volt? – kérdezte gyorsan, hogy anyja ne lovagolja meg a témát. Sejtette, hogy ennyivel nem ússza meg, mégse akart vitatkozni.
– Milyen gond lett volna? Levi egy tünemény, csak lefeküdni nem akart. De megoldottuk. Most elégedett vagy?
– Köszönöm, anya! Kérlek, ne kezdd! Jó fej vagy meg minden, de már rég nem vagyok gyerek…
Az asszony megcsóválta a fejét. Mindig is makacs és öntörvényű volt a lánya, és fel se fogta, mekkora szerencséje van velük, hogy mellette állnak. Mégse akarta újfent kioktatni, egy kérdés azonban nem hagyta nyugodni:
– Csak egyet mondj meg nekem, de őszintén! Ugye védekeztetek?
Bea bólintott. Mit mondhatott volna? Hogy eszébe se jutott?
– Akkor jó! Menj, zuhanyozz le, addig csinálok egy kávét meg tízórait Levinek és neked is.
Pár perccel később a langyos zuhany alatt sajnálta lemosni magáról Pálfi érintésnek nyomát, és közben azon fohászkodott, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát. Már nem volt ostoba csitri, mint annak idején, de most sem gondolkozott előre…Mi van, ha terhes marad?
Eközben a város másik szegletében az edző is elégedetten készülődött. Nem bánt meg semmit, máskor se szokott, de most valóban úgy gondolta, ez a lány neki való. Elképesztően dögös, szenvedélyes és odaadó. Mi a fene kellhetne még neki, ha ez nem elég?!
Egyáltalán nem számított arra, hogy az este ennyire pozitív eredménnyel zárul. Úgy gondolta, jobban és többet kell majd igyekeznie, de elkapta őket a gépszíj. Nem mintha kevésbé lett volna értékes így az egész, de azért veszített az értékéből. A becserkészés, a lesben állás és a várakozás mind örömteli része volt a vadászatnak. Ezt a nagyvadat azonban túl hamar leterítette. Kelletlenül megcsóválta a fejét. Mindegy. Jó volt és kész. Tetszett neki, élvezte minden pillanatát, szóval nem kell többet rágódnia rajta.
Csinált magának egy rántottát, majd úgy a serpenyőből a tűzhely mellett állva bekanalazta. Na, ezt egy nő mellett biztosan nem tehetné, vigyorgott jókedvűen. Hosszú napja lesz, de előre örült neki. Ha álmos lett volna, bizonyára morog, de egyszer-egyszer felvillant előtte Bea arca, és ettől boldogan elmosolyodott. Alig múlt hét óra, amikor kétszer is jelzett a telefonja. Felvette, rápillantott, és haragosan ledobta az ágyra. Dorina már négyszer kérte, hogy hívja fel, beszélni akar vele. Mindannyiszor válasz nélkül hagyta. Másfél hónapja találkoztak vagy két-három alkalommal, de maga se értette, hogy mi tetszik neki a rövidhajú, szikár, izmos lányon. Annyira más volt, mint a többi nő. Egyetemre járt, és szó szerint az utcán botlottak egymásba. Nyilvánvaló volt, hogy nem lesz belőlük semmi, főleg azért, mert az első találkozás azonnal a lány lakásán végződött. Átlagos szex volt. Átlagosan gyors és kellemes. Hamar kiderült, hogy nem passzolnak, Pálfi szerint Dorina kissé merev volt. Mind gondolkodásában, mind az ágyban. Így elváltak útjaik, bár nem mondta ki egyikük sem, de mindketten érezték, hogy nincs értelme folytatni. A négy üzenet azonban bosszantotta. Ha megegyeztek, miért nem érti meg, mérgelődött. de ez ostoba kérdés volt. A nők értetlenek. Képesek akkor is erőlködni, amikor már régen semmi esélyük. Az ilyen típust utálta a legjobban.
Az ötödik üzenetnél dühösen felkapta a telefont, és eldöntötte, hogy kerek-perec elküldi a fenébe, amikor meglátta a rövidke, lényegre törő sort: Hívjál fel, bassza meg, terhes vagyok!
Hirtelen minden erő kifutott a lábából. Terhes? Ugyan már! Hiszen odafigyelt rá…Vagy nem? Már nem emlékezett pontosan. És ha nem is tőle? Ha kitalálja, mert ez csak egy ócska trükk?
Elszámolt tízig, hogy lehiggadjon, és hívta a lányt.
Már a második csengetésre felvette, és szinte hisztérikusan kiáltott bele:
– Na, végre! Gyerekem lesz tőled, érted?
– Dorina, próbálj meg nem kiabálni! Találkozzunk és beszéljük meg, jó?
– Épp vizsgák előtt állok…Se enni, se aludni nem tudok. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ez megtörtént. Mi lesz most? Én nem bírom elvetetni, de megszülni se akarom! – Ekkor már szinte magánkívül zokogott.
– Találunk megoldást. Mikor érsz rá? Üljünk be valahová, és beszéljük át a lehetőségeket!
Ezt Pálfi úgy mondta, mintha lett volna akár egyetlen más lehetőség is az abortuszon kívül. Ugyan mit kezdene egy egyetemista lány a babájával? Ő biztosan nem akar apa lenni, és eddig, a harmincöt éve alatt egyszer se csúszott be gikszer. Vagy ha igen, nem tudott róla, mert a nők diszkrétek voltak, elvetették. Volt, hogy rezgett a léc, amikor azt hitte, hogy valóban apa lesz, de az kilenc-tíz éve történt Juditnál, akivel együtt is élt egy ideig Szerencsére nem következett be, mert a kapcsolatuk végén kifejezetten utálták egymást. Nem mondhatni, hogy békésen mentek szét, Judit még el is költözött a városból, miközben sűrű átkokat szórt rá. Azóta nem volt gond, hiába jöttek-mentek a nők. A fiatal, bombázó feleségek nem akartak újabb gyerekeket világra hozni, hiszen más bajuk sem volt, mint visszanyerni az alakjukat, és kelletni magukat fűnek-fának. Pálfinak nem volt jó véleménye a nőkről…
– Ma este? Mondjuk hétkor? – kérdezte a lány szepegve.
– Jó! Nyugodj meg! Minden rendben lesz.
– Könnyű neked, hogy ezt a szar dumát nyomod! Nem a te testedben van egy idegen! – kiáltott fel Dorina. – Ti, pasik mindig megúsztok mindent!
– Ne ordíts, kérlek! Legyen az a kis kávézó lakásod közelében! Ott leszek és hidd el, nem lesz baj! – Ugyan mi mást mondhatott volna?
A baj már megtörtént, jövő időben beszélni róla merő hazugság volt. Érezte, hogy hevesebben dobog a szíve, és minden öröme elszállt, amit addig eltöltötte. A rohadt életbe, csapott a konyhapultra. Semmi se megy simán. A sors fonalának szövői bizonyára elmondhatták volna neki adandó alkalommal, hogy az ember tetteinek és szavainak következménye van. Hát lett is.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
