“Tedd magad túl rajta!” “Szedd össze magad!” “Ugyan, ez nem olyan nagy dolog!” “De legalább nem vágták le a lábad/haltál meg/égett le az egész ház!”
Az ilyen mondatok csak azt sugallják, hogy igazából eleged van már a másik síránkozásából és legszívesebben varázsütésre visszaváltoztatnád őt a régi, derűs haverrá/feleséggé/kollégává. A másik fél érzéseit lekicsinyelni, a fájdalmát siettetni bántó és hasztalan. Nem, ez nem így működik sajnos.
“Miért nem próbálod ki ezt és ezt? Másnak is segített!” “Én nem tenném/ezt tenném a helyedben!”
Az, hogy mások hogyan jutottak túl egy krízisen, a legtöbbször nem nagyon hatja meg a szomorkodót: be van szűkülve, csak a saját baját látja, egyáltalán nem vevő arra, hogy Mari néni öt faluval odébb hogyan lábalt ki a válás utáni depresszióból. Ő egyénre szabott megoldást keres, sőt, valamikor még nem is keres, mert éppen a gyásza elején van, és csak sírni meg tombolni akar. Nyilván, ez neked nem kellemes, de akkor is: tény. Ne légy a mindentudó bölcs észosztó, mert az nem segít.
“Mindennek oka van!” “Magadnak kerested a bajt, lásd be!” “Jobban kellett volna próbálkoznod!”
A vádló és megszégyenítő fordulatok nem bátorítóak. Mi van, ha ő tényleg mindent megtett, erőn felül próbálkozott, és mégis elbukott? Nos, akkor egy ilyen mondat nem éppen bátorító, ugye?
“Nyugi!”
Soha, senkinek ezen a Földön nem segített még ez a mondat. Ne is próbálkozz vele!
Mit mondj helyette? Biztosítsd arról, hogy mellette vagy, nem hagyod magára. (“Rossz lehet egyedül, de ne feledd, én itt vagyok neked.”) Mondd neki, hogy te meghallgatod, és bátran sírhat, neked nem gond. Ne mondd, hogy tudod, min megy keresztül, hiszen valószínűleg nem tudod, használd helyette az “el sem tudom képzelni, milyen nehéz lehet most neked!” fordulatot. Légy kíváncsi rá, kérdezd őt! Hallgass többet, beszélj kevesebbet!
