Advent harmadik vasárnapja van. Az öröm gyertyája ég. Nem mindenhol.
Ausztráliában, a híres Bondi Beachen tömeges lövöldözés tört ki. Családok gyűltek össze, pár száz ember ünnepelte a Hanukát, mire két fegyveres tüzet nyitott a tömegre. Vaktában lőttek bárkire, akit láttak. Feltehetőleg antiszemita terrorcselekmény történt, amelyben 12-en életüket vesztették, és több tucatnyian megsebesültek, köztük civilek és rendőrök egyaránt.
Az egyik támadót a helyszínen lelőtték, a másikat őrizetbe vették. Egy jelenet azonnal bejárta a sajtót: egy civil férfi kirohant autója takarásából és lefegyverezte az egyik fegyverest. Hátulról megragadta és a földre taszította, majd elvette a puskáját. Ezzel a cselekedetével ki tudja hány ember életét mentette meg.
A források szerint Ahmed al-Ahmed helyi üzlettulajdonos lépett közbe és akadályozta meg, hogy még többen meghaljanak. A harcban ő is megsebesült, de életben van, kórházba került. Egy civil, aki kivételes bátorsággal avatkozott az események folyamába. Nem videózott, nem telefonon követte a történéseket, hanem megállította a terroristát. Hihetetlenül hősi cselekedetet hajtott végre, hiszen nem a saját életét mentette, – el is menekülhetett volna -, mégis maradt.
A támadás Ausztrália egyik legsúlyosabb tömeges fegyverrel elkövetett cselekménye lett. Ez arrafelé nem jellemző, bár az utóbbi időben az országban felerősödtek az antiszemita hangok, és nőtt a gyűlölet a zsidóság iránt.
Egy strand, ami a jókedv, a szabadság és a könnyedség szimbóluma…A bondi-i lövöldözés elvette annak illúzióját, hogy az emberek ilyen helyeken fesztelenül érezhetik magukat. Elmúlt az az érzés, hogy olyan hely lenne, ahol ez nem történhet meg.
Ausztráliában szigorú fegyvertörvények uralkodnak, erős a közbiztonság, ezért különösen sokkolta az országot, hogy Hanuka ünnepén valakik öldökölnek. Tudnunk kell azt is, hogy az ilyesféle támadások során nemcsak a közvetlen áldozatok szenvednek, hanem a tanúk, a túlélők, vagy azok, akik a hírekben látták az eseményeket. Kihatással van jóval több emberre, mint hinnénk. Sokan kezdenek el később félni a zsúfolt helyektől, elveszítik a bizalmukat másokban, és szenvednek a bűntudattól, mert ők túlélték azt, amit szerettük, barátuk nem.
A tragédia egy sor kérdést vet fel:
– Hogy jut le valaki odáig, hogy ünneplő tömeget célpontnak tekint? Hogyan képes bárkit lelőni csak azért, mert más vallású, más tart fontosnak az életében, más Istenben hisz?
– Vajon mennyire vagyunk felkészülve egy ilyen szörnyűségre? Felismernénk-e a jeleket, ha látnánk?
– Tudnánk-e egymásra közösségként reagálni, vagy mentenénk magunkat, mert a mi életünk a legfontosabb?
– Tudunk-e nemet mondani az erőszakra, a más nézeteket elutasítókra, azokra, aki gyűlöletet szítanak közöttünk?
– Képesek vagyunk-e másokat nem kirekeszteni, dehumanizálni, mert nem azonos nézeteket vallanak velünk?
Forrong a világ. Az ember nem nyugszik, nem tanul semmiből, és nem állítja meg semmi és senki, ha ölni akar, ha átmossák az agyát, ha elhitetik vele, hogy különb másoknál. Vajon miért lenne az? Mert másban hisz, mást remél, mást támogat és egyébként is más véleménnyel van mindenről, mint mi? Ezért kell meghalnia, eltűnnie és ezért kell lelőni, bezárni, leköpni és megalázni?
A kérdés költői, mert a válasz igen. Azóta, amióta világ a világ. A második világháború szörnyűségeit már alig emlegeti fel valaki, túlélők csak kevesen maradtak, és az emberiség elfelejtette, hogy milyen borzalmakkal jár a gyűlölet, a hatalom és a pénzéhség.
Kép forrása:Pinterest
