Itthon mindenki Lucával foglalkozik. Rohadtul unom. Nem érdekel se ő, se az a vén trotty. Egyébként is láttam őket. Tényleg öreg. Ki akar az apjával szexelni? Ez beteg. Tizenhét vagyok, hányok a gondolattól, hogy egy olyannal legyek. Nem a középkorban vagyunk, hogy ez természetes legyen. Akkor is gáz volt, de ott legalább a lányok nem önként vállalták, hanem a pénz miatt muszáj volt.
De a nővérem szimplán hülye, mert nem hiszi el, hogy kaphat jobbat. Az olyan pasik, mint ez, ki tudja, hány nő ágyában fordultak meg? Mondjam azt, hogy hány nőben? Tudom, undorítóan beszélek és gondolkodom, de ez az igazság, nem?
Anya meg apa miatta vitatkozik napok óta, pedig semmi értelme. Luca úgyis azt tesz, amit akar, és ha neki jó, akkor mi mehetünk a francba. Hallottam, hogy anya szerette volna meghívni hozzánk azt a csávót. Jaj, mily csodás gondolat! Ugyan miről beszélgetnénk? A gazdasági helyzetről vagy a GDP alakulásáról? Azt se értem, hogy ők ketten milyen témát találnak? Mi lehet bennük közös? Azt tudom, hogy Luca érettebb a koránál, de nem ennyivel, az tuti.
Pár éve még plüssökkel aludt, most meg egy vén plüssel akar? Vicces. Nem az a haha-vicces, hanem az a gúnyos. Ha végül idehozza, én biztosan nem leszek itthon aznap. Nem fogok megismerkedni vele csak azért, hogy boldog legyen a család. Meg is mondtam a nővéremnek.
– Láttalak a pasiddal! – szúrtam oda, amikor bejött a szobámba szájfényét keresve.
– Hurrá! Add vissza a szájfényem! Már mondtam százszor, hogy nem közpréda. Ha kell, vegyél magadnak, ne piára költsd!
– Megszólalt a család esze! – vágtam vissza. – Te lettél a helyi alkoholellenes szövetség elnöke?
– Nem, de lehetne több eszed.
– Esküszöm, te rosszabb vagy anyánál, pedig ő se piskóta! A szájfényed meg nincs nálam!
– Zsófi, tudom, hogy nálad van, miért hazudsz?
– De odavagy mostanában magadtól! Talán az a pöcs miatt?
– Rossz duma, hugicám. A kettőnek semmi köze, csak te terelsz.
– Te nem érzed, hogy gáz egy olyan korúval lenned, mint apa?
Láttam, hogy megrándul a szája idegességében, de nem vágott vissza.
– Nincs öregszaga?
– Hogy te milyen kis rohadék vagy! – nézett rám szánakozva. – Ha egyszer utolér a karma, nem felejtem el orrod alá dörgölni! – Azzal úgy vágta be az ajtót, hogy azt hittem, kiesett a tokjából. A szájfény se kellett már neki.
Luca fárasztó. Az eszét dicséri mindenki, csakhogy leplezzék a súlyát. Mintha lehetne takargatni. Fogadja el, vagy fogyjon le, nekem mindegy, csak ne körülötte forogjon a világ. Jaj, szegény Lucuska, mennyire csúfolják, szegény nem mehetett táncversenyre, mert rosszul mutat a színpadon…Blablabla…Mindig róla szólt minden. Pár éve egy fotós akart pár felvételt készíteni rólam, bezzeg a szüleink nem hagyták. Ahogy régen kiskoromban se. Csakhogy óvjanak! Nem kell engem óvni, törődjenek a drágalátos nővéremmel és a problémáival.
Még szerencse, hogy nekem nincsenek hasonló gondjaim. Vagyok, aki vagyok, és nem kell engem se ajnározni, se felmenteni. Nem tehetek arról, ahogy kinézek, de Luca igen, és ezt senki nem akarja őszintén kimondani, nehogy a csepp lelke összetörjön. Inkább leugranék a tizedikről, minthogy olyan testben éljek, mint ő. Szomorú ezt mondani, de én legalább nem játszom meg magam, ahogy a családban mindenki.
Most megyek, beülünk páran egy sörözőbe, és persze inni fogok, mert az úgy van rendjén, ha fiatal az ember. Nem családanyaként akarok alkoholista lenni.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
