Tudok majd jó anya lenni?

Amikor nagy erővel bevágódott az ajtó, Ivett megint sírni kezdett. Azon a napon már harmadszor, de az is lehet, hogy negyedszer, nem számolta. Fel-felcsukló sírása hallatán a pici is rázendített. Mindketten sirattak valamit, amit nem tudtak szavakba önteni.

A kisfiú egyre követelőzőbb, egyre erőszakosabb kiáltása olyan fojtón marta Ivett lelkét, mintha valaki savat öntött volna a bőrére, és azt várná tőle, hogy ne siessen lemosni. Este hat volt és ő még mindig hálóingben, mosdatlan arccal kuporgott a kanapén. A fülére szorította a kezét, és csak annyit suttogott magában, ahelyett, hogy ordította volna: miért, miért? Válasz hetek óta nem érkezett, csak ítélet.

 
 

A baba hangja betöltötte a szobát, elnyomta a tévé mormolását, csak hozzá nem akart eljutni, mert lelke kizárta a külvilágot. Végül mégis fel kellett állnia, mert a gyerek kétségbeejtő visítása a szomszédot arra késztette, hogy erőteljesen átdörömböljön, sokadszorra. Lajos bácsi hiába volt öreg, a hallása nem romlott, csak a modora. Az viszont napról napra minősíthetetlenebbé vált.

Odalépett a rácsos kiságyhoz. Nézte a vörös fejű, kék szemű babát és sikoltása még inkább megriasztotta. Csak óvatos mozdulattal nyúlt felé. Amikor felemelte, azonnal csend lett. A kék szem belefúródott az övébe és némán várta, hogy anyja rájöjjön, mit szeretne. Természetesen éhes volt, mint mindig.

Ivett fásultan kibontotta mellén a hálóinget és megetette. Nem nézett rá, a kinti esőt bámulta, ami ütemesen csorgott az ablaküvegen. Egész nap esett. Egy percre sem állt meg, és a szürke utcát még egyhangúbbá festette a lassan csordogáló víztömeg. Nem lehetett csodálkozni ezen, a november ritkán mutatta másik arcát.

Gergely még mindig nem ért haza, pedig ígérte, hogy sietni fog. De mintha minden nap, később és később esett volna be az apró lakásba. Zavartan hazudta, hogy a munka miatt, de Ivett biztos volt benne, hogy a baba miatt, no meg miatta.

A ronggyá aszalódott égbolt tovább facsarta magából a vizet, amikor felrémlett előtte az a pillanat, amikor megvette a fehér kis cipőt és a kávé mellé tette a konyhaasztalra, hogy tudassa, gyerekük lesz.  Gergely köhögni kezdett, de úgy látszott, boldog. Megölelte és annyit mondott, hogy végre igazi család lesznek. Ő is így érezte, mert azok után, hogy mindketten csonka családban nőttek fel, talán megérdemelték, hogy legyen nekik egy olyan émelyítően filmbeli, amire vágytak.

A terhesség első trimesztere meglepően jól alakult, nem hányt, a munkahelyén észre sem vették, hogy gömbölyödik a hasa. Megbeszélték, hogy ha fiú lesz, Gergely választhat neki nevet, ha lány, akkor meg ő. Így kapta november elején, egy vasárnap este az életükbe bekopogó jövevény a Kristóf nevet.

Amikor kiderült a munkahelyén, hogy gyereke lesz, az idősebb kolléganők naponta látták el hasznos és kevésbé hasznos tanácsokkal. Mindegyiknek volt egy atombiztos ötlete az altatással, etetéssel kapcsolatban. Hoztak neki ruhácskákat, elmondták, melyik a legjobb márka a pelenka- vagy babakocsi-piacon, egyszóval mindent megtettek, hogy ráhangolják az anyaságra. És folyton simogatni akarták a hasát. Azt rühellte.

Talán csak a saját anyja nem volt boldog. Többször megkérdezte, tényleg biztosak-e, hogy a negyven négyzetméteres lakásba kell egy gyerek? Vagy, hogy egy év után eléggé ismeri-e Gergelyt, hogy tudja, jó apa lesz?

Kérdései nyugtalansággal töltötték el, de nem mutatta. Ha anyja aggódik, aggódjon, az ő dolga. Ő pontosan tudja, hogy ez a baba jönni akart, hát jött.

Az tény, hogy a lakás valóban kicsi volt, de nem itt szándékoztak megöregedni. Azt is megértette, hogy anyja attól fél, hogy hasonló lesz az élete az övéhez. Ivett alig múlt kettő, amikor apja visszavonhatatlanul beleszeretett egyik kolléganőjébe, elváltak, és minden erejével, idejével már új családjára koncentrált. Született két fia nem sokkal később, és mire Ivett iskolás lett, két féltestvére élt valahol, akiket sosem látott, ahogy már apját sem. Nem vett róla tudomást, csak két esetben küldött ajándékot: a születésnapjára és karácsonykor. A két időpont között és egyébként sem létezett számára az első házassága, sem a kislánya.

Ő nem akart apja miatt félni a családtól. Többször közölte anyjával, hogy Gergely nem az apja, és biztosan jobb apa lesz, ami nem lenne nagy teljesítmény a semmilyenhez képest.

Mégis megbújt benne a szorongás, de nem is ezek miatt, hanem önmaga miatt. Felmerült benne, hogy mi lesz, ha nem fogja szeretni a gyerekét? Amikor egyszer az irodában bizalmasan megvallotta egy idősebb kolléganőjének, hogy ettől tart, az kinevette. Hangosan és kellemetlenül. Olyan nincs, közölte. Mindenki szereti a gyerekét, főleg, ha majd megérzi rajta azt a fantasztikus babaillatot, ami semmihez sem hasonlít. Ivett hallgatott. Nem mondta el, hogy a mindenki valójában nem mindenki, ő tudja. Ezután a beszélgetés után nem hozta szóba többé félelmeit.

Amikor a baba befejezte az evést, automatikusan a vállára tette és megvárta, amíg büfizik. Aztán gyors mozdulattal visszarakta az ágyába és betakarta, pedig elég meleg volt a szobában. Lerogyott a kényelmetlen kanapéra és kigördült szeméből egy könnycsepp.

Igaza lett anyjának, korai volt még szülnie. Hiába viselte könnyedén a terhességet és a szülés sem volt hosszadalmas, akkor sem tudott mit kezdeni a helyzettel. Huszonnyolc volt. Itthon ült, és ha a kisfiúra nézett, nem érzett semmit. Nem volt isteni babaszaga, ahogy mondták, csak evett és kakált. A legjobb, hogy sokat aludt. Olyankor ő is összekucorodott az ágyon és a csendben úgy érezte, vissza akar menni az időben. Képtelen gondoskodni egy élőlényről, aki miatta jött világra. Nem tudja gondozni, alig meri felvenni. Az esti fürdetést is mindig Gergely csinálja. Törékeny teste, apró ujjai, párnás fejecskéje megrémisztette.

Ez a gyerek azért feküdt most szuszogva a kiságyban, mert ők meggondolatlanok voltak. Nem lett volna szabad világra hoznia, mert nem tud felelősséget vállalni érte. Anyja is ezt vágta a fejéhez, amikor elment. Úgy kiabált vele, mint még soha.

Lustának, ostobának nevezte, aki nem tudja összeszedni magát és egész nap hálóingben flangál, még fogat sem mos. Azt kiabálta, hogy most már ideje kezdenie magával valamit, hisz a gyerek nem tud magáról gondoskodni. Ivett tisztában volt vele, ha nem lett volna, Kristóf kitartóan és erőszakosan jelezte a szükségleteit.

Bágyadtan vizsgálta a kezét, körmeit hetek óta nem lakkozta, a körömlakk lekopott. Haját ki sem bontotta tegnap reggel óta és hálóingjéből savanyú szag áradt. Az egész lakás nyilvános vécére emlékeztette, mert használt pelenkák tömege gyűlt a sarokban és bűzlött. Hol volt már az a lány, aki képes volt kétnaponta kimosni a farmerjét, mert zavarta, hogy a tömegközlekedésen leült? Ő, aki havonta járt kozmetikushoz, hagyta, hogy szemöldöke visszanőjön, és a haja fénytelenné kopjon az utóbbi hónapokban. A régi Ivett egyszerűen kimúlt, ahogy egy kóbor kutya, ami már nem bírta tovább a verést.

Még fülében visszhangzott anyja hangja, aki ridegen megjegyzi mielőtt az ajtót dühében a falnak repeszti, hogy helyette nem fogja felnevelni az unokáját. Ha nem hallgatott rá, akkor viselje a következményeket. Ő megmondta… Tudta, hogy ez lesz, mert még a kiskutyáról sem tudott gondoskodni, amit kikönyörgött magának.

Ivett fáradtan ránézett és halkan suttogta a választ:
– De akkor csak kilenc éves voltam!
– Mindegy. Akkor is rám hagytad…

Aztán ridegen hozzátette, hogy fejezze be ezt az értelmetlen szomorkodást és takarítson, mert elviselhetetlen bűz van a lakásban.

Ivett ajtót mutatott neki.

Három hete élt a saját maga épített burkában és ez a burok majd megfojtotta. Félelem, szorongás, tehetetlenség és az aggodalom olyan keveréke volt ez az állapot, ami a nyaka köré tekeredett, és nemcsak a lelkét, hanem a testét is húzta lefelé. A pokol mélyén barangolt egész álló nap, ahogy Gergely elhagyta reggel a lakást. Nem bírt megmozdulni a láthatatlan béklyótól, amely egész testét becsavarta. Legszívesebben kimetszette volna testéből a félelmet.

Mi lesz, ha nem lesz jó anya? És nem lesz, ez látszott. Mi történik, ha azt az üvöltő porontyot nem fogja szeretni? Most biztosan nem érez iránta semmit. Legfeljebb haragot. És a végén majd egyedül marad? Gergely is meggyűlöli és elkerüli? Ezek a gondolatok marták ezer módon.

Az eső úgy látszott, nem tudja tisztára mosni sem az utcát, sem szemközti ház összefirkált falát. Távolról egy mentőautó hangja színezte be a sötétet. Aztán megint csend lett. Lekapcsolta a villanyt és maga alá húzta a lábát. Jó lett volna egy takaró alatt az örökkévalóságig pihenni, de fordult a kulcs a zárban. Megérkezett Gergely.

Elfintorodott és azonnal kitárta a nappali ablakát.

– Ivett – simogatta meg a fejét. – Gyere, fürödj meg és öltözz át! Én addig vigyázok Kristófra. Rendben?

A lány felnézett rá és nem mozdult.

– Segítek – mondta a férje.
A hűs levegő szétterjedt a szobában és felébresztette.  Feltápászkodott és elindult az aprócska fürdőbe.

– Szerintem holnap elmehetnénk együtt sétálni – mondta a fiú. – Korábban jövök és még az sem baj, ha esni fog. Majd jól felöltözünk. Kristóf is.
– Jó – bólintott Ivett és beállt a zuhany alá. Még látta, hogy Gergely a szennyes tartóba dobja hálóingét.

fotó: Pinterest

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here