Túl a negyvenen, egyedülálló anyaként küzdeni a mindennapokban, megfelelni a kihívásoknak, munkahelynek, gyereknek, és a saját magaddal szemben állított követelményeknek…. Hát, nem egy Budapest Parádé. Egyedül nagyjából semmi sem az.
Így a napokban érett meg a gondolat, hogy miután már jó ideje lezárult egy kapcsolatom, itt az ideje összekapni magam és újra a tettek mezejére lépni, visszaszállni a játékosok közé. Felvenni a tempót, a kihívásokat, elébe menni az izgalmas szemcsatáknak, újra érezni azt az első szívdobbanást, ami annyira őrjítő, hogy képes vagy egész éjjel éberen a plafont bámulni miközben azt az egy pillanatot játszod újra és újra le magadban.
Szórakozóhelyen volt pár igen rossz tapasztalatom, leginkább abban merült ki, hogy az illető, akinek nem félreérthető módon adtam jelét bájos tekintetemmel és mosolyommal, hogy próbálkozz nyugodtan, annyira be volt rezelve hogy mire pár vodkával bátorra itta magát, már a sármja a citromkarikával együtt a kukában volt. A másik típus pedig már az első pillanattól, hogy odalép hozzád próbál lehengerelni nem létező karizmájával és hanyagul dobált kocsikulcsával, amin legalább egy jaguár szökell, de lehet, hogy egy paci ágaskodik. Nem vesz meg ezzel, max kettővel arrébb a huszonXéves gyönyörűre sminkelt lányt, aki már szisszen is az újdonsült sugardaddy jelöltön.
Igen, túl a 40-en már vannak dolgok, amik kellenek, és amik feltétlenül nem. Így hát gondoltam lehet, hogy rossz a módszer, a húspiacos szórakozóhelyek légköre pedig már nyomaszt, irány a net és a társkereső oldalak világa.
Fel is dobtam magam az egyik oldalra, no kamu, rendes mosolygós kép, real adatok, még 6 hónapot sem tagadtam le az éveimből, szóval bátran kivont karddal futottam… hát a vesztembe. A harmadik napon kaptam egy értelmes levelet is, addig nem azzal volt a probléma, hogy nem jött, hanem azzal, hogy nagyjából a 90%-át lehetett volna tovább küldeni Csernus dokinak, esetleg Bánki doktor úrnak, vagy valamelyik pszichiátriának. És ez nem vicc.
Szóval a harmadik napon kaptam egy levelet, ami értelmes volt. Erre már tudtam is valami emberit reagálni így kértem, hogy küldjön egy fotót magáról, végül is az első benyomás a külsőről számomra fontos, és most itt lehet jönni a belső értékekkel, de könyörgöm azért egyetértünk azzal, hogy első blikkre mindenkit a másik szeme, haja, tekintete, uramatyám a feneke fog meg és nem az értekezése a mezopotámiai mezőgazdaságról.
Így pár levélváltás után, miután kaptam egy helyes képet egy vidáman mosolygó velem egykorú srácról és kérte, hogy viberen folytassuk, na itt már abszolút az érdeklődésem felcsigabigázódva, hát belementem.
Emberünk roppant lelkes volt, kérdezte, hogy felhívhat-e esetleg, és szinte meg sem várva a választ vagy hogy legalább elolvassam az üzenetet megcsörgetett.
A hangja kellemesen bariton, értelmesnek, sőt intelligensnek tűnt, atyaég! Nem lehet, hogy rögtön így telibe találtam. Ügyvéd, 6 diploma, 3 nyelv, 2 gyerek, külön a feleségtől, hát mindenkinek van múltja, sebaj az én puttonyom is tele van, szóval ez tök alkuképes.
2 napig hívogatott reggel és este, nagyjából már körvonalazódott, hogy anyagi probléma nincs, van itt több praxis meg szőlészet és megörökölt kiadó, és amúgy a sportok és az utazások terén is van mit mesélni… Már hogy neki. Mert én csak hallgattam és hallgattam, gondoltam sebaj, nem baj az, ha valaki szeret beszélni, de, hogy nagyon nem kérdez…. Majd személyesen. Ok.
Nem is vacakolt sokáig feldobta, hogy igyunk meg egy kávét úgy az igazi, hogy szembenézzünk egymással és lássuk ott-e az a fránya kémia, vagy max. csak sima „jót beszélgettünk…, illetve hallgattam” érzés.
Megbeszéltük a helyet és az időt, elindultam, kicsit izgulva, nem csináltam még ilyet, ez az első – istenem, de jó valamire kimondani így ennyi idősen….
Nos, a szerencsém az volt, hogy felhívott és megkérdezte mit iszom mert akkor megrendeli, illetve elmondta, hogy miben van. Gondoltam mivel láttam a képen, nem tudom elhibázni a majd sacc/kb 190 cm magas srácot, a barna hajával és a kék szemével, a mosolya most is előttem van…
Beléptem, tekintetem pásztázza a tömeget, amikor egy kb 50-55 év közötti férfi integet felém. A rendelésem az asztalon előtte, a „pasim” ruhája rajta.
Na, ha éltél még agysokkot és agyf@szt egyszerre, na hát ez az. EZ KI?????!!!!!!!!
Bátortalanul tipegek felé, közben mustrálom erősen, próbálom a Magnum bajsza alatt felfedezni a képen látott srácot… Hát sehol. Ő pattan elém, hellyel kínál, magyarázza, hogy az én limonádém jobb az övénél – szuper még bele is ivott, de persze csak nyugodtan Te fizetted. Ezalatt továbbra is cikáznak a gondolatok, tekintetemmel még MINDIG a képen beígért srácot keresem. A pali csak dumál és dumál, az agyam nem képes felfogni mit mond, titkon keresem a kandi kamerát, és reménykedem, hogy a Kész átverés újabb évadának közepébe cseppentem.
De lassan ébredek, emberünk még mindig beszél…
Jobban megnézem, kb 50-55 éves, Magnum bajusz van, sportos testalkat sehol. Pici pocó van, barna fürtök sehol. Kék szem nuku, fura szürkés szem néz rám, és már kicsit hebeg habog…
Visszatérek a valóságba, valószínűleg bekaptam a kék pirulát a piros helyett, rákérdezek a turpisságra: Ja, az az öcsém, ő a szépfiú a családban. Gondoltam magamban szuper, anyukám meg tutira jobban főz, mint én, szóval lehet, hogy őt kellett volna küldenem magam helyett a randira?
Hallom, hogy magyaráz valami kitüntetésről, meg politikai kapcsolatokról, ámulva hallgatom, gondolom ez neki úgy esik le, hogy le vagyok nyűgözve, holott azon gondolkodom hogyan lehetne bezsákolni ezt a két lábon járó átverést.
Megállítom a szóáradatot, mondom, hogy sajnos mennem kell, nálam ennyi egy kávéra szánt idő. Pattan, hogy kikísér az üzlet elé, közben van módom végigmérni állítólagos sziklamászáshoz szokott testét, szerintem a felső emeletre való feljutás a hagyományos lépcsőhasználattal is a sinus görbéjét lapítaná azon nyomban, szóval sarkon perdülök és ott hagyom.
Fél füllel még hallok egy gyenge vacsora meghívást, de akkor már realizálja, hogy nem volt jó ötlet az öccse képével pecázni.
Én meg már a villamoson kaptam a fejemhez: basszus nem kérdeztem meg, hogy a tesó szingli-e…
fotó: Pinterest
Nagyon jó kis írás kedves Pandora! Tényleg csak humorral lehet ezeket a pillanatokat átvészelni! Ha komolyan veszed tuti kilövöd magad Holdra… 🙂 <3
Kedves Ildó! Nagyon szépen köszönöm, a humorral nincs baj! Remélem a többi olvasnivaló is tetszeni fog 🙂
OK, tudom, hogy ezt a cikket nem kell halálosan komolyan venni, de én azért adtam volna annak az első, bátortalan férfinak egy esélyt. Attól, mert valakinek nem megy az ismerkedés, még lehet remek élettárs. Ha nő lennék, akkor inkább az első pillanattól fogva lehengerlő és magával ragadó modorú férfiaktól tartanék. Mennyit gyakorolhatta az ilyen férfi az imerkedést, ha ilyen mesterien űzi? Hány nőt szedett vele föl eddig?
Remélem azóta sikerült jobb tapasztalatokat szerezni online társkeresésben.
Nagyon jó mintha én lettem volna 😂 volt benne részem de én nem tudok ilyen szépen és egyszerűen de mégis lényegre törő történetet ami érthető és vicces 🤪 köszi szépen ☺️
Akkor ugye jól értem, hogy egy 40 éves nőnek az számít leginkább és szinte kizárólag, hogy a férfi partner jól nézzen ki, ne legyen anyagi gondja, kulturált legyen és intelligens. Csak ennyi kell? 🙂
Mindent összevetve a 40 éves szingli nőnek mindegy volt, hogy egy jól szituált, átlagos magyar testalkatú, 50-55 éves ügyvéd-e az illető vagy egy csapos a bárból, mert a lényeg, hogy nézzen ki jól, lehetőleg sportoljon, ne legyen anyagi gondja (tehát meg tudjon élni), kulturált legyen (ebbe beleértve hogy nem hazudozik) és intelligens.
De ha nem néz ki jól (pocakos) és nem kulturált (hazudozik, beleiszik), akkor tök mindegy milyen intelligens, mennyi pénze van és mennyit sportol (duci alkat).
Tehát: aki jól néz ki és kulturált, annak sikere lesz a nőknél 🙂
(Mondjuk ne legyen nagyon csóró se.)