ÚJabb magyar a világűrben!

 

 
 

Kapu Tibor neve még sokak számára ismeretlen. Ő lesz az a mérnök, űrhajós, aki 2025. májusában kijut a világűrbe és három társával kutatásokat végezhet. Farkas Bertalant nem kell bemutatnunk, hiszen ő volt az első magyar, akinek az Interkozmosz program keretében lehetősége nyílt első magyarként kijutni a világűrbe. 7 napot 20 órát és 45 percet töltött távol a Föld bolygótól 1980-ban.

Kapu Tibor 1991-ben született Vásárosnaményben, gépészmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, majd gépészmérnökként helyezkedett el.

A HUNOR Program keretében 247 jelölt közül választották ki, mint a program első hivatalos kutatóűrhajósát. A végső választásra 2024-ben került sor. Természetesen meg kell említenünk Cseényi Gyula nevét is, aki tartalékosként várja a fejlemények alakulását. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor Kapu Tibor az Axiom Mission 4 legénységének négyfős csapatával érkezik majd a Nemzetközi Űrállomásra. A csapat parancsnoka a NASA nyugalmazott asztronautája, Peggy Whitson, aki rengeteg tapasztalattal rendelkezik az űrutazás terén. A pilóta az indiai Shubhanshu Shukla lesz, mellettük pedig a lengyel Sławosz Uznański kapott még helyet kutatóűrhajósként.  A misszió kb. 60 kísérlet elvégzésére készül. Az lesz a feladatuk, hogy olyan tudományos és technológiai jellegű kutatásokat végezzenek, amelyeket kizárólag a világűrben lehet végrehajtani.

„A HUNOR-program közlése szerint mindezek mellett feladata lesz még:

  • a bolygólégköri dinamika modellezése folyadékkísérlettel,
  • egy nanoszál-alapú gyógyszer szemészeti alkalmazásának vizsgálata űrbéli körülmények között,
  • egy személyi dózismérő eszköz segítségével végzett sugárterhelés- és környezetmonitorozás,
  • a növényi csírázás, mikrozöldség-termesztés és levélfejlődés tanulmányozása,
  • egy mikrofluidikai gyógyszer-tesztchip vizsgálata,
  • az asszociatív tanulás és a vizuális információfeldolgozás működésének kutatása,
  • a kardiovaszkuláris és az egyensúlyi rendszerek alkalmazkodási folyamatainak vizsgálata,
  • az agyi véráramlás űrrepüléshez való adaptációjának megértése,
  • az űrhajósok hőkomfortját meghatározó folyamatok modellezése,
  • precíziós helymeghatározás tesztelése mozgásérzékelő szenzorokkal,
  • az űrrepülés hatásainak vizsgálata 3D-nyomtatott anyagok mechanikai tulajdonságaira,
  • felsőlégköri zivatarjelenségek és elektromos aktivitás tanulmányozása,
  • valamint gravitációs jelenségek bemutatása rendhagyó fizikaóra keretében, magyar diákok bevonásával.”

Az űrhajósok kiképzése jelenleg Houstonban zajlik.

Jó utat és sok szerencsét kívánunk a 14 napos küldetéshez! A visszaszámlálás elindult, és május 29-én kezdetét veszi a nem mindennapi kaland.

 

Kép forrása: Pénzcentrum

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here