A pilátesz, amelyről említést tettem, még nem mutat jelentős változást a testemen, mert a karom és a vállam fáj.(Később se fog szerintem, hisz messze nem 18 vagyok. Nagyon messze nem…) Persze, hiszen három alkalom se sokat számít, legfeljebb csak a holdraszállásnál. Én, aki nem vagyok a sport híve, nyafogva tapogatom.
– Kérsz egy masszázst? – néz rám cinkosan Gergely, de megrázom a fejem méltatlankodva.
– Ne haragudj, de nem szeretem a sérült férfiakat! – válaszolom szemtelenül.
– Akkor se, ha fiatalabbak? – kérdi megjátszott szomorúsággal.
– Jobb lenne, ha valóban pihentetnéd a lábad, és ígérem, hagyni fogom magam, ha jobban leszel. Bekapcsoljam a tévét?
– Nóra, a kezemnek nincs baja és értelmi képességeim is rendben vannak! – megcsóválja a fejét, és még egy csésze kávét tölt magának.
Szeretem, hogy nem ugráltat, eszébe se jut sajnáltatni magát, vagy úgy kezelni, mint egy cselédet. Vajon a felesége miért nem díjazta, hogy ilyen jó fej? De jobb is, hogy nem, mert akkor nem én lennék itt. Kicsit zavar, hogy a botlás, amiről történt, vajon mi miatt következett be, de nem akarom faggatni. Még nem. Aggódni se akarok előre…Megbeszéltük, hogy nem leszünk direkt öregek, és nem fogunk folyton arról panaszkodni, hogy mennyit változik a testünk, mert forog a B oldal.
Csengetnek. Megint és hosszan. Mi van ma? Csak nem jött vissza Dalma? Már pattanok is fel, hogy ajtót nyissak, de Gergely mutatja, hogy ne. A csengetés azonban nem szűnik.
– Hahó, tudom, hogy itthon vagy, Gergely! Mondta a lányod! Csak segíteni akarok, de várok, amíg elcsoszogsz az ajtóig, jó?
– Laci! Te mi a jó eget keresel erre? – szólal meg döbbenten a szerelmem.
– Mondom, hogy Dalma hívott. Elvégre én vagyok a keresztapja, nem emlékszel?
Én lemerevedek. Sose hallottam róla, tehát olyan jóban nem lehetnek. Állok a konyhapult mellett, egy szivaccsal törölgetem a kifröccsent tejet, amit meglepetésemben löttyintettem ki, és várok. Vagy menjek a fürdőbe? Ja, oda ne, mert azzal van a gond. A keresztapa tudomása szerint.
– Pillanat, nyitom – nyögi Gergely, és ha tetszik neki, ha nem, fel kell állnia. Olyan képet vág, mint aki egyszerre két citromba harapott. Én csak bámulok, majd könyökömmel meglököm a tejesdobozt, ami csendes placcsanással zuhan a kőre és finom csatornában küldi a fehér nedűt a konyha sarka felé.
Az ajtó kinyílik, ott áll Szuper Márió talpig kék kantáros nadrágban piros sapkával a fején.
– Atyám, Geri, te semmi nem öregedtél! – kiáltja. – Csak a lábad nem az igazi…- Felröhög és benyomakodik.
– Dalma keresett meg? – kérdi újra Don Juan, és csodálkozik. Mi a fene ütött a lányába, hiszen tudja, hogy vagy öt éve nem beszélnek? De lehet, hogy tíz.
– Mondtam már, hogy igen! Jó napot! – köszön oda nekem. – Nem akarom zavarni a munkájában, takarítson nyugodtan! – teszi hozzá.
– Te értesz a zárakhoz? – értetlenkedik a házigazda.
– Na, hallod! Ne feledd, hogy valaha lakatosnak tanultam, csak épp nem abban a melóban ragadtam.
– Laci…
– Semmi gond, hagyom a bejárónőt dolgozni, ne aggódj! – hadarja, és leteszi a táskáját, amiben nem sok szerszám lehet. – Kávéillatot érzek? Főzne nekem is a hölgy? – pillant rám.
– A hölgy főzne… – felelem, mire Gergely felhúzza a szemöldökét.
– Akkor jó! Megnézem az ajtót, megiszom és megyek is. Különben meg hogy vagy, haver? Dalma szerint pocsékul.
– Túloz, ahogy mindig. A zárnak nincs baja, csak fontoskodott – morogja.
– Kedveském, jön már az a kávé? Gyorsan, sebesen, mert nem érek rá reggelig!
Gergely szeme kikerekedik, de mielőtt bármit is válaszolna, intek a fejemmel, hogy hagyja. Nem kell magyarázkodni, jobb, ha gyorsan lerázzuk.
– Adom már! Kér hozzá, tejszínt vagy cukrot?
– Mindkettőt, kedveském, mindkettőt és sokat. Szóval a zár jó…Nem baj, akkor nem piszkálom meg. Maga csak haladjon a dolgával, én meg kifaggatom jó öreg cimborámat az életről. Jó?
Nem tehetek mást, elkezdem törölgetni a mosogatót és a környékét, közben fél szemmel lesem őket.
– Jól megy neked, barátom, amint látom! Még bejárónőre is telik? Mondjuk, én biztosan fiatalabbak választottam volna, ugye tudod, miért?
Egy pillanatra kicsúszik a kezemből a vegyszeres flakon, csattan is egyet, mire Gergely rémülten odanéz. Gyorsan hátat fordítok, és dolgozom tovább. Hadd legyek csak bejárónő, ha már öreg vagyok.
– Hülyeségeket beszélsz – hadarja. – Igyad, mert kihűl!
– Iszom én. Te alig öregszel! Mondd, mi van Vilmával? Nagyon kis dögös nő volt!
– Vilmával? Miről beszélsz?
– Hát arról a nagyon szőkéről, akivel legutóbb láttalak! Anna mondta, hogy a kolléganője húga, innen tudom a nevét. Meg kell hagyni, jó kis nő!
– Annak öt éve…Nem épp tegnap láttál vele.
– Mondtam, hogy szalad az idő…De azóta csak szexeltél? Bár biztosan többet, mint én! A házasság egyenlő a szexmegvonással, észrevetted?
Alig bírom ki hangos nevetés nélkül. A mosogató környéke csillog-villog, de ez az átokfajzat szemmel láthatóan nem akar elmenni. Megissza a kávét, de felém pislog.
– A bejárónőd nem adott hozzá vizet, de kekszet se! – súgja úgy, hogy halljam. – Pedig úgy szokás, nem?
– Laci! Ne haragudj, de most értem haza a kórházból…A zár meg…
– Értem én, le akarsz rázni. Ki tudja, mikor beszéltünk utoljára… Azóta fel se hívtál, pedig bocsánatot kértem.
– Hagyjuk…
– Világos, pihenni akarsz. De mondd, hogy máskor hosszabban beszélgetünk! Majd akkor, ha a takarítónőd nem lesz itt.
Kezemben megáll a szivacs, és hiába bosszankodom, nem lehetek mérges, ez az ára a titkoknak. Perceken belül bejárónő és takarítónő lettem egy személyben, no meg öreg, akire nem fanyalodna Gergő, de még ez a suttyó Laci se. Picit belesajdul a szívem, de csendben maradok.
– Jó! – hangzik a tömör válasz. – Laci feltápászkodik, táskája után nyúl, és szemforgatás közepette távozik. Nekem nem is köszön.
– Akkor hívlak majd! – kiáltja hangosan az ajtóból. Behúzza és hallom, ahogy hangos léptekkel leviharzik a lépcsőn. Csend lesz, egyikünk se mer mondani semmit.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
