Kedvesem! Ne ígérd meg nekem, hogy ami most van, örökké megmarad. Ebbe a hazugságba ne sétáljunk bele, mint annyian, mióta emberek vagyunk.
Minden változik, és nem lehetünk ugyanazok, mint tegnap, mert semmi és senki nem az már. Becsapnánk magunkat, ha elhinnénk, érzéseink kőbe vésettek, hiszen a követ is elmossa a víz, megrepeszti az esőcsepp. Te ma az vagy, aki szeret, örül és nevet, holnap titkon sírsz vagy tombolsz, és elfelejted, hogy kedves voltam veled. Az élet a maga leszámolt homokszemeivel folyton készenlétben várja a vihart. Jön egy haragos szél, amely felkap és visz mindent, pedig volt, amikor örömmel fogadtuk, hisz enyhülést hozott a forróságban.
Ne ígérd a lehetetlent, mert megbánod, és kerülni fogsz könnyelműségedért. Ma vagyok, aki vagyok, holnap lehetek új és gyönyörű, de elhasznált és keserű is. Nem tudunk egyforma lángon élni, kár lenne ezért felemészteni a lelkünk. Tudom, egy szerelemben senki nem szereti a lángot, amely csak melegít, de nem éget meg. Pedig a valóságban, ha a tűz mellé ülünk, bőrünk forróságát csak egy ideig viseljük el. Ne fájjon a szerelem sem azért, mert nem bírtuk jobban táplálni. Adj, amennyit tudsz, és én örömmel fogadom. Jól tudom, ennyi a minden.
Itt vagyok, erős kezemmel tartani foglak, amíg tenyerem völgyében egyensúlyozol, de ha ugrani akarsz, gátat nem emelek. Így a szabadság sose fon köréd kötelet, amely arra késztetne, hogy kiold rajta a csomót.
Ne ígérd, hogy mindig vágyni fogsz rám, mert tudjuk, hogy a vágy csalárdabb, mint a nyomában loholó szerelem. Egekig kúszik, megcsókolja a csillagokat, de gyorsan elporlad, ha már nem táplálja szenvedély.
Változunk és ez a változás kívülről se marad titok. Minden porcikánkat elhasználja az idő, és ha már nem találja értékesnek, a fájdalomból pecsétet tesz rá, hogy észrevegyük, nincs már ideje a szárnyalásnak. Eleinte ezek a pecsétek halványak, de a múló napokkal, évekkel megszínesednek, és megmutatják halandóságunkat. A vágy nem szereti, ha figyelmeztetik, hogy túl régóta van jelen egy helyen. Menni akar, új élményeket keres, és fel se tűnik, ha jön valaki, aki izgatóbb életet lehel szunnyadó markába.
Kedvesem! Mondd inkább, hogy éljük meg a MI pillanatainkat, legyünk elég bátrak szeretni magunkat és egymást! Nézzünk az Élet szemébe, és kacsintsunk rá kihívóan, úgysem érti, hogyan lehetünk tele örömmel, ha annyi bajt sodor felénk. Nem tudja, hogy a MI valódi kapocs, de nem hozzá, mert ő múlékony, az ember pedig halhatatlan. A teste nem, de a porszemek, a virágok, a földbe kapaszkodó gyökerek, amelyek egyszer újra visszafordulnak útjuk kezdetéhez, azok bizony azok. Élünk és megmaradunk, történjék bármi ezen a földön.
Szeress és érezz most, nem kell a tegnap, se a holnap. Kizárólag a ma reménye, hogy az öröm és nevetés megmarad kettőnkben. Mert MI mi leszünk még akkor is, ha a változás ege jégesővel csap le. Ugye, elhiszed ezt nekem?
Kép forrása: Pinterest
