Rena, miközben kedvenc főnöke épp azon igyekezett, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, koszorúkészítéssel töltötte az időt. Szinkronban dolgozott. Ha megígérte, hogy egyforma lesz a két megrendelés, akkor az lesz, mondta magának, és minden egyes mozdulatot megismételt hol az egyiknél, hol a másiknál, csak a rózsák színe változott. Az is megfordult a fejében, hogy direkt többet rak az egyikre, hogy lássa zavarodottságukat, amint felfedezik a különbséget. Végül nem akart kellemetlenséget. Ismerte az embereket. Még a végén képesek lettek volna nem fizetni és otthagyni őt kicsinyes játékával, amit Magda bizonyára nem díjazott volna. Billy ott téblábolt mellette, mire nagy nehezen észbekapott, és rájött, hogy ki kellene vinnie, hogy elvégezhesse a dolgát.
– Na, gyere, te kis vattacukor! – mondta neki kedvesen és rákapcsolta nyakörvére a pórázt. – Ne örülj, dolgunk van, épp csak fordulunk egyet, és már jövünk is vissza. Pisi és csá, rendben?
A kutya vidáman vakkantott egyet, mintha értette volna, bár az is lehet, hogy pontosan tudta, mit beszél pótgazdája. Rena a kabátja után nyúlt, és már kint is voltak a téren, ahol nem voltak sokan ezen a délelőttön.
– A zacskó, a fenébe! – mondta hangosan. – Mindegy. Ha lehet, akkor most csak pisilj! – szólt az ebnek, mintha ezt lehetne irányítani.
Billy azonban szófogadó volt, gyorsan odafutott egy fához, és könnyített magán. Szigorúan úgy, ahogy Rena kérte tőle. Már indult is volna tovább, de a lány megrántotta a pórázt.
– Mondtam, hogy ennyi lesz, bocs! Ígérem, délután szánok rád időt! Biztos vagyok benne, hogy a gazdád mással van elfoglalva, és ennek én nagyon örülök. Most azonban szedd a lábad, mert a koszorúk maguktól nem készülnek el.
Ahogy a Rose kirakatához értek, rögtön látták, hogy van bent valaki. Hú, a szentek szentjét, nem zártam be! – döbbent meg. Az idegen nő azonban úgy tetszett, csak az ajtóban álldogált, nem nyúlt semmihez.
– Jó napot! – mondta neki gyorsan. – Segíthetek?
– Igen! Pár szál virágot szeretnék a húgom sírjára vinni. Tudod, már pár éve elment, de én ritkán járok a városban, és most kimennék hozzá. Tudsz javasolni valamit?
– Szerintem a szegfű tartós, de van pár szál fréziánk és érkezett rózsa is, ahogy mindig. Mit szól hozzájuk?
– Szépek! – mondta a vevő minden meggyőződés nélkül. – Hogyhogy egyedül vagy? – kérdezte váratlanul. Rena felkapta a fejét. Nem azt mondta, hogy ritkán fordul meg errefelé? Honnan tudta, hogy máskor szokott lenni itt még valaki?
– Nem vagyok egyedül – hadarta sietve, és valami rossz érzés lett rajta úrrá. – Szóval, melyik legyen?
– Talán a szegfű…Öt szálat tegyél a zöld közé!
– A húgom gazdag nő volt. Igaz, hogy rám nem hagyott semmit, de én nem haragszom rá. A főnököd ismerte netán?
– Ne haragudjon, de nem értem, miről beszél, azt se tudom, ki maga. Itt a szegfű, és adom a számlát!
A nő ekkor elvigyorodott. Olyan kifejezés ült az arcán, amitől Renának végigfutott hátán a hideg.
– Én annak a nőnek a nővére vagyok, akinek férjével hetyeg most a főnököd. Gondolom, tudsz róluk. Az ilyen kotnyeles lányok, mint te, mindent tudnak. Azt mondd meg nekem, hol van most Magda?
– Kérem, hogy fizesse ki a szegfűk árát, négyezer lesz a csomagolással együtt, és ne higgye, hogy velem bármiről cseveghet.
Zsizsi olyan arcot vágott, mint aki nem akar hinni a fülének. Lépett egyet előre, és felemelt egy fokföldi ibolyát, ami nehéz, lila kaspóban várta tulajdonosát. Óvatosan megszagolta, mintha tartana tőle, és egy kígyó alattomosságával a lányra pillantott.
– Ha nem mondod meg, hol van most Magda, ezt a virágot behajítom a kirakatba. Kicsit hideg lesz majd idebent, és a virágok nem tudnak felöltözni. Szóval, ne szórakozzál velem, hanem nyögd ki, mielőtt valami kárt teszek idebent. – Látszott rajta, hogy nem teketóriázik, megteszi, amit mond.
Rena fejében az járt, hogy ez a nő gonosz és alattomos. Vajon mit akarhat, ha így fenyegetőzik? Ha megmondja az igazat, akkor baj érheti Magdát. Benne volt a pakliban. Ha nem mondja meg, akkor meg az üzletet éri kár, és az se lesz kellemes. Eggyel azonban tisztában volt, ha elveszíti az önuralmát, akkor abból csúnya dolog fog következni. Így maradt a jól bevált hazugság.
– Kérem, ne tegye! Nem tudom, mit akar, de a főnökasszony a nagybani piacra ment kora reggel, és azóta nem jött vissza. Ennyit tudok.
Zsizsi leengedte a karját, és megcsóválta a fejét.
– Te hülyének nézel? A nagybanira hajnalban jár az ember.
– Komolyan mondom, ezt mondta nekem. Hogy utána tervezett-e valamit, nem tudom. Ja, most jut eszembe, hogy van egy kerámiaművész a város szélén, tőle szokott beszerezni különleges cserepeket. Oda ment.
– Szóval nem Mórral van?
– Én nem tudok róla. Különben se avatna be engem a magánélete ügyeibe.
Zsizsi elnevette magát. Tetszett neki a válasz.
– Jól van! Ezeket a virágokat azért elviszem, és ne merj egy szót se szólni. Vedd úgy, hogy az ára az lesz, hogy nem töröm össze a kirakatot. Pedig kedvemre lenne.
De nem tette, mégpedig azért, mert látta, hogy pár kamera, ami a térre volt irányítva, azonnal felvenné. Ha nem is magát az eseményt, de azt biztosan, amikor elhagyja a helyet. Különben is tudta, amit tudni akart. Szem elől tévesztette Magdát, és ez nagy hiba volt. Szerette volna elérni, hogy soha semmilyen módon ne találkozzon többé Móriccal, de nem sejtette, hogy ezt ennyire nehéz lesz kiviteleznie. Bár abban biztos volt, hogy a virágboltos hitt neki, és semmiképp nem akart olyan emberrel viszonyt kezdeni, akiről úgy tudja, hogy erőszakos a nőkkel. Zsizsi büszke volt magára. Szóra bírta a kis alkalmazottat, kiszedte belőle, amit csak tudott, most meg kell keresnie a keramikust.
– Még egy kérdés! Mi a neve a helynek, ahová ment? Vagy annak az agyagosnak?
– Tapaszta-lak! – hadarta a lány. – Áginak hívják, de nem tudom, hogy Varró vagy Verró, valami ilyesmi.
– Jókislány! Tudod te a dolgod! Akkor pá, kis aranyom! Nem mondom, hogy utoljára láttál… – azzal megfordult, és hosszú ballonjában kisietett az üzletből. Rena megkönnyebbülten felsóhajtott. Azonnal a telefonja után nyúlt, és Magdát hívta, de hiába csörgette vagy hússzor, ő nem vette fel.
– Baj lesz ebből – suttogta riadtan, és gyors üzenetet írt neki, hátha arra reagál. Válasz azonban nem jött. Meg se nézte, mert Magda ezekben a percekben éppen azzal töltötte idejét, hogy kifaggassa a férfit, akit csúnyán befeketítettek előtte.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
