Zsizsi miután rájött, hogy átverték, éktelen haragra gerjedt. Persze a megadott címen nem lakott senki. A Tapaszta-lak már rég elköltözött, és ezt Renának is tudnia kellett. A szemét ribanc, mondogatta hangosan. De majd tesz róla, hogy elmenjen a kedve a szórakozástól! Nem töprengett sokat azon, hol lehet most Magda. Tudta.
A férfinél van, akinek a pénzére hajt ő is, erről meg volt győződve. Meg mert volna esküdni rá, hogy előtte se titok, mennyire gazdag. Azzal viszont nem számított, hogy hiába rohan Mór lakására, ott nem talál senkit. Sejtelme sem volt arról, hogy van egy másik is, ahol éppen Magdával töltötte az idejét.
Szinte homályosan látott az idegességtől, ahogy átvezetett a városon. Rájött, hogy esélye sincs elcsábítani azt a nyomorultat, ezért maradt a durvább terv. Ahogy megbeszélték. Ha kell kirabolják. Szimplán betörnek hozzá, és elviszik, ami mozdítható.
Úgy hallotta, lakását értékes festmények díszítik. Akkor hát legyen ennyi, de akkor se adja alább. Viszont Magdát zsigerből gyűlölte. Olyan megvetéssel gondolt rá, hogy maga is meglepődött rajta. Jelentéktelennek és semmitmondónak látta, így végképp nem tudta felfogni, mit eszik rajta a férfi, pedig a Móric-típusúak konzervatívak, óvatosak, és nem esnek könnyen szerelembe. Vajon mi rejlik benne, ami miatt érdekessé vált?
Még ha pénze nem is lesz a nő miatt, hisz kitúrta őt, azért egy kis szórakozás jár neki. Ezért visszafelé jövet úgy döntött, ideje egy kis mókát beiktatni. Kocsija hátsó üléséről kibányászta a kapucnis felsőjét, haját alágyűrte. Leparkolt az egyik félreeső utcácskában és közvetlenül a járda mellől felkapott egy nagyobbacska követ. Így elindult a Rose felé. Még egy napszemüveget is feltett, majd határozott léptekkel, nagyobbakkal a szokásosnál, átvágott a téren. A gyorsan érkező szürkületben körvonalai beolvadtak a tér szürke kövei közé. Senki rá se nézett, ahogy az lenni szokott, mert ugyan kit érdekelne egy kapucnis nő a lezuhanó alkonyatban?
Rena pár perccel zárás előtt hallotta meg a csattanást. Épp lehajolt egy ollóért. Olyan volt, mintha bomba robbant volna, de csak a kirakaton keletkezett lyuk jelezte, hogy nem robbant ott semmi. Ziszis fenyegetése viszont célba ért. Felsikoltott, és kirohant az utcára, hétha meglátja a támadót, de alig járt arrafelé valaki. Csak messzebb látott egy-két alakot, de senki nem tűnt ki, nem rohant, hogy mielőbb eltűnjön a helyszínről. Azonnal felhívta a rendőrséget, csak utána a főnökét.
– Van egy kis gond! – kiáltotta reszketve. – Valaki betörte a kirakat üvegét.
– Úristen! Ez biztos? – jajdult fel Magda. – Ne nyúlj semmihez! Biztosan nem egy madár volt?
– Nem hinném, hogy a madarak kavicsokkal dobálóznak – felelte sértetten a lány. – Látom a szép kerek, formás követ, amit Zsizsi dobott be. Merthogy ő volt, abban biztos vagyok.
– Rohanok, te tartsd a frontot! Pár perc és ott vagyok! Rena, ha sokára jönnek a rendőrök, holnap nem nyitunk ki, nem kell bejönnöd, rendben?
– Te viccelsz velem? A virágokat is be kell csomagolni, vagy a lyukat, mert itt megfagy minden.
– Okos lány vagy! Sietek! – azzal kinyomta és kérdőn nézett a férfira.
– Miért? Mondd meg nekem, miért tette? – Pityeredett el. Móricnak nem voltak illúziói. Romantikus elképzeléseket se dédelgetett magában. Ez az egész csak bosszú, mondta kimérten. Az a nő nem bírja elviselni, hogy nem a tervei szerint alakulnak a dolgok.
– Menjünk! Én vezetek! – kapta fel a kabátját, és Magdára is felsegítette, aki lefagyva bámult a semmibe. – Túl ideges vagy, százhússzal száguldanál végig a városon…
Magda nem válaszolt. A bolt volt az élete hosszú évek óta. Apró kis lyukból virágoztatta fel, és mára már a város kedvence lett. Jól jövedelmezett, még ebben a nehéz gazdasági helyzetben is, amiben voltak. Virágra mindig költöttek az emberek, habár kevesebbet, mint eddig. Viszont egyeseknek nem drága egy gyönyörű esküvői csokor, asztaldísz vagy koszsorú. Nem beszélve a cserepesekről. Ha elfagynak, százezreket fog bukni, és a tartalékait is fel fogja emészteni, hogy újra egyenesbe kerüljön. Amikor beszálltak a kocsiba, Móric megfogta a kezét.
– Félsz? – Szeme tele volt aggódással és szerelemmel. Nem lehetett nem érezni, hogy mennyire fontos neki a mellette ülő.
– Nagyon.
– Melletted leszek, legyen bármi. Mi már tudjuk, mi a nehézség, szóval ne félj! Egy olyan ember, mint ez a nő, kettőnkkel szemben gyenge. – Azzal áthajolt Magdához és megcsókolta a haját.
– Szeretnék hinni neked…
– Higgy és bízz bennem! – Azzal gázt adott, és úgy lőtt ki, hogy még maga is meglepődött rajta.
– Százhússzal? – nevette el magát Magda.
– Nem! Csak száztízzel, de nincs forgalom! – Ettől a mondattól mintha mindketten jobb kedvre derültek volna.
A rendőr, akit kiküldtek a harmincas évei elején járt. Magas volt, feketehajú és izmos, így Rena úgy bámulta, mint a földreszállt Adoniszt.
– És azt mondod, nem láttál semmit? – kérdezte a fiatal srác, akin látszott, hogy kezdő.
– Hallod, tegeződnek! – bökte meg Magda Móricot, ahogy meghallotta a közvetlen beszédet. – Ez gyorsan ment.
– Szerintem, csak mi vagyunk öregek ehhez…– hangzott a mosolygós válasz.
– Harminchat vagyok, nem hetven! – fenyegette meg az ujjával. – Üdvözlöm, biztos úr! Köszönöm, hogy ilyen gyors volt. Én vagyok a tulajdonos, de látom, Renáta már tájékoztatta mindenről.
A fiatal rendőr elpirult, mert hirtelen nem értette, volt-e célzás ebben a mondatban. Pár perc után azonban a támadás részletei gyorsan helyrekerültek. A követ is begyűjtötte, és azt mondta, megnézi, van-e rajta ujjlenyomat, mert az sokban segítené a megoldást.
– Egy kövön? – faggatta nevetve Rena. – De hát az a szabadban áll.
– Ez igaz, de nem fogdossák össze az emberek ok nélkül, nem igaz?
Mindannyian helyeseltek. Másfél óra múlva három ember kartonokkal próbálta eltakarni a lyukat, és bíztak benne, hogy senkinek nem jut eszébe kirabolni éjjel a Rose-t. Így végül úgy váltak el, hogy Rena halálosan kimerülten elindult felfelé a dombon, hogy Máriusszal tisztázza a kapcsolatukat.
Aznap délután hazaengedték a fiút a kórházból, így ideje volt azt az ügyet is rendbe tenni.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
