A házasságok mindig csúnyán érnek véget, mondja Andrea barátnője. Nem lehet szép vége annak, ami valaha csodálatos volt, aztán elmerül a pokol mocsaraiban, majd újra a felszínre tör. Igen, az ő kapcsolatukról is beszél, szögezte le Zita, mert tudta, hogy a lány utálja, ha kijön belőle a pszichológus.
Andrea négy évig volt Tamás felesége, előtte három évig jártak, így még a bűvös hetedik év is belejátszhatott a szakításba. Mindketten bevallották, hogy ráuntak a másikra. Elmondtak mindent egymásnak, amit el lehetett, megélték a semmitmondó hétköznapokat is, nyaraltak csodás helyeken, de ez nem változtatatott a lényegen: a másik társasága már nem keltett bennük izgalmat. Ha meg nincs bizsergés, mire fel az egész? Gyereket se akartak ezalatt a négy év alatt, ami most mindkettőjüknek jól jött. Tamás lépett előbb, és még a válás kimondása előtt felregisztrált egy társkeresőre. Andrea még várt. Nem volt értelme kapkodnia, fel akart lélegezni, ki akarta pihenni a válást, amely bár nem volt olyan viharos, mint amire számított, megviselte. Kimondtak mindent, amit ilyenkor ki kellett és lehetett. A fiú megtudta a feleségétől, hogy nincsenek érzelmei, hűvös és szenvedélytelen. Kevés ambíció lakozik benne, és nem tud keményebben kiállni magáért. Andrea viszont hallhatta, hogy lusta, rosszul főz, és hírből se ismeri az odaadást. Emellett sértődékeny és önző. Miután elhangzottak a vádak, a felek megegyeztek abban, hogy a válás után nem keresik egymást, miért is tennék?
Azon a júniusi napon, amikor kiléptek a bíróság kapuján, úgy fogtak kezet egymással, mint rendes ügyfelek, akik megkötötték a szerződést. A lánynak egy pillanatra összeszorult a szíve, mert mégiscsak hét évig tartott valami, ami aznap hivatalosan megszakadt. Tamást a túloldalon, fehér Hondában várta egy nő. Idősebb lehetett nála és gazdag, ez valahogy a kocsin túl is érződött.
Andrea felszisszent…Hát ez gyorsan ment. Mégse bánta igazán, csak a női hiúsága szenvedett csorbát, ám a csorba is kijavítható, ha az ember tesz róla. Zita tévedett, az ő házasságuk jól ért véget.
Olyan öt év következett, amely tele volt kisebb-nagyobb kalandokkal, amelyek nem vezettek sehová. Hol kiderült a választottról, hogy pszichopata rendmániás, hol a féltékenység keserítette meg a napjait. Egyik se volt jobb, mint az előző, inkább csak máshogyan rossz. Ha ennek tapasztalat a neve, akkor neki már elege volt a nagy tanulásból. Úgy döntött, inkább egyedül marad és elfelejti a görcsös társfüggőséget. Ekkor ismerkedett meg Balázzsal, aki elbűvölő volt, ha az akart lenni. Észrevette, hogy vele egyre gyakrabban kizárólag mások előtt kedves. Senki nem hitte volna el róla, hogy egy cinikus, kiégett pasas, aki mindent és mindenkit az ellenőrzése alatt akar tartani. Még Andrea anyja is odavolt érte, mert a magas, göndörhajú srác úgy nézett ki, mint egy görög félisten. Otthon, kettesben csak kritizált és piszkálódott. Nem élesen, de nem bírta ki, hogy ne jegyezze meg, hogy a lány felszedett pár kilót megismerkedésük óta. Az is zavarta, hogy mosatlant hagy a mosogatóban esténként. De a legjobban akkor kapta fel a vizet, ha nem tudta, hogy a lány kivel találkozik. Időnként megleste, és nem nyugodott meg, ha látta, hogy beszáll a kocsijába, tesz egy sétát a plázában, no meg pár új holmival tér haza. Azzal gyanúsította, hogy minden ruha alibi arra, hogy ne derüljön ki, mással találkozgat. Amikor nem jött rá a hoppáré, tenyerén hordozta a lányt, ágyba vitte a reggelit, és elmondta neki napi százszor is, mekkora boldog számára, hogy rátalált. Andrea ilyenkor elmosolyodott, és hajlandó volt elfelejteni a kirohanásait. Pedig voltak intő jelek. Már az is figyelmeztethette volna, hogy gyakran veszekednek. Balázs arca ijesztően eltorzult, ha ő a munkahelyi dolgait ecsetelte, pláne a főnökét, aki nagyra tartotta a munkáját. A ruháira tett megjegyzései se estek jól neki, mert nem volt magamutogató, ahogy fiú állította, egyszerűen csak szerette a szépet, és olykor valóban kint volt a válla, vagy combja a nyilvánosság előtt.
Az egész kapcsolat amolyan tudathasadásos volt. Hol álomba illő volt minden, hol meg döbbenetesen szörnyű. Zita próbált célzásokat tenni Balázs viselkedésére, de Andrea nem akarta meghallani. Bevallhatóan félt a magánytól. Harmincöt volt, gyerektelen, és úgy érezte, lassan eltelik az élete, amelyben addig csak válogatott, de nem találta meg a tökéletest, pedig tudta, hogy nincs is. Nincs hibátlan ember, mondogatta. Tény, hogy Balázs kissé lobbanékony, de a tejbetököket sose díjazta. Hogy átmenet is létezhet, nem merült fel benne.
Egy nyárvégi napon születésnapra voltak hivatalosak. Balázs gyerekkori barátja rendezett egy kis partit, amelyre elhívta őket. Voltak vagy harmincan. A tágas kertben szétszóródva azonban nem tűnt zsúfoltnak se a ház, se környezete. Andrea boldog volt, hogy végre kimozdulnak, és vett is egy testhezálló fehér ruhát, ami remekül mutatott rajta. Mielőtt elindultak, Balázs pikírten annyit kérdezett, hogy biztosan ebben a ruhában akar-e jönni? Nem menyasszony, és talán kirína a tömegből. Andrea végigmérte magát a tükörben, és bólintott.
– Nem is akarok kitűnni! – felelte kacéran. – Tetszik a ruha, és felvettem, ennyi.
– Rendben! – felelte a srác. – Aztán meg le se lehet majd vakarni rólad az éhes tekinteteket.
A lány elnevette magát.
– Szerintem, lesz ott bőven csinos, fiatal csaj. Inkább legyél rám büszke! – mondta incselkedve. Balázs nem mosolygott, csak bólintott. Túl jól néz ki, ez bántotta. Megtanulta, hogy a szép nőkkel csak baj van, a csúnyákat azonban senki nem díjazta.
A minimalista stílusban épült ház azonnal feltűnt nekik az utca végén. Szinte a domb tetején állt és csodás panorámát nyújtott a környező dombokra. A házigazda és párja kedvesen beinvitálta őket, és szólt, hogy ne ijedjenek meg, sokan lesznek. A takaros ház mögötti teraszon már jónéhányan iszogattak, kellemes zene szólt az erősítőből, és mindenki arra várt, hogy elkezdődjenek a játékok, amelyekkel készültek a szülinaposnak. Andrea nem ismert senkit, bár az alkonyat fényében egy pillanatra becsapta a szeme. Úgy tűnt neki, hogy volt férjét pillantotta meg, de azonnal szem elől is tévesztette, így csak legyintett. Öt éve nem volt köze hozzá, és már ritkán jutottak eszébe a közös emlékek. Az egy másik élet volt, egy másik nőként. Mintha nem is tartozott volna hozzá.
Amikor Balázs a mosdóba ment, ő italért indult a bárpulthoz. Szinte földbe gyökerezett a lába. Nem tévedett. A volt férje állt ott egy nővel, és egyenesen rá mosolygott.
– Nem hiszem el, hogy téged látlak! – mondta neki kedvesen. – Tényleg kicsi a világ.
Andrea zavarba jött, de megörült Tamásnak. Még mindig jóképű volt, és mintha karakteresebbé vált volna az arca, amióta nem látta.
– Hogy vagy? – kérdezte tőle idegesen, miközben az egyik martinis pohár után nyúlt.
– Köszönöm, megvagyok. Hadd mutassam be neked Szofit! – mutatott a mellette állóra.
– Örvendek! – mondta amaz, de arca nem örvendett különösebben.
– Egyedül? – kérdezte Tamás, miközben észre se vette, hogy a két nő tetőtől talpig végig méri egymást.
– Nem, Balázs azonnal jön.
Az említett abban a pillanatban fel is tűnt, és nem látszott boldognak, amikor felfedezte Andreát. Ki a franc az pasas, gondolta dühösen. Ej, de gyorsan megy neki az ismerkedés. Érezte, hogy elönti a méreg. A nők nem sokat teketóriáznak, ha új zsákmányt látnak, futott át a fején. Indulatát alig tudta féken tartani.
Miután mind a négyen összeismerkedtek, szétrebbentek. Kellemetlen volt a helyzet, bár Andrea nem érezte annak, még vissza is fordult volt férje után. Hiába, az idő feledteti a rosszat. Mielőtt bármin is elmélkedhetett volna, Balázs elkapta a karját.
– Menjünk ki a kertbe! – közölte ellenmondást nem tűrően.
– Ne szorítsd a kezem, mert fáj! – sziszegte oda neki.
– Érdekes módon, akkor nem nyafogtál, amikor a volt férjeddel flörtöltél – kiáltott rá a fiú.
– Nem flörtöltem, csak váltottunk pár szót, mert meglepődtünk, hogy összefutottunk.
– Hazudsz! – kiáltotta Balázs. – Láttam, amit láttam. Minden nő kurva. Te se vagy más!
– Micsoda? – kérdezte Andrea könnybe lábadt szemmel. – Két mondat miatt céda lett belőlem? Nem szégyelled magad?
– Én? Talán én kacérkodtam mással? Én voltam, aki felkínálkoztam neki?
– Balázs, te nem vagy normális! Ilyesmiről szó sem volt. Ott volt a partnere is!
– Láttam, legszívesebben megölt volna téged. Hát miféle nő vagy te? – emelte fel a hangját. Többen feléjük fordultak, de nem szólt közbe senki.
– Olyan, aki ha meglátja az exét, akivel hét évet együtt volt, köszön neki!
– Nem, ez nem ilyen egyszerű! Te egy szánalmas kis kurva vagy.
– Te meg egy barom! – Ezzel a lány megfordult, de Balázs megmarkolta a karját, és lendült is volna a keze, hogy megüsse, ha valaki le nem fogja.
– Én a helyedben nem tenném! – mondta valaki keményen, miközben ujjai bilincsként markoltak a másik csuklóját. – Megmondta, hogy csak köszönt, te mocsok!
Balázs elsápadt. Még sose alázták meg így.
– Te mi a picsát akarsz? Ki kérdezett téged? – mordult rá. – Már használtad, eldobtad, menj vissza a mostanidhoz!
Tamás hosszan a szemébe nézett. Közel hajolt hozzá és súgott neki valamit. Választ nem várt, csak megfogta Andreát és elvezette onnan.
– Akarsz még maradni? – fordult felé. – Ha nem, akkor mehetünk is.
A lány csak bólintani tudott. Felvette kis táskáját a kanapéról és elindult kifelé. Tudta, hogy nem maradhat. Azt is, hogy Balázs mindezek után oltári balhét fog rendezni. Tamás viszont megmentette. Kiállt érte úgy, ahogy valaha soha. Egy egészen más ember állt vele szemben, és ez az ember melegséggel töltötte el a szívét. Hazafelé a kocsiban mindent elmondtak egymásnak, ami öt év alatt történt. Nem mentek be a lakásba, hajnalig ültek a kocsiban és ömlött belőlük a szó. Két új ember ismerkedett és adta ki magából az elmúlt idők örömét, bánatát, amelyről azt hitték, ki kell söpörniük a lelkükből. Vörösből sárgára váltott az égalja, amikor egy pillanatra elhallgattak.
– Féltelek! – mondta Tamás. Ilyen mondatot a régi Tamás ki nem ejtett volna a száján. Beleborzongott. Jól esett neki.
– Sose gondoltam volna, hogy megütne. Bár máskor is féltékeny volt. Mit mondtál neki?
– Ez hadd maradjon az én titkom. Nem voltam jó fej, ebben biztos lehetsz. Mi lesz most?
– Hazamegyek és elhozom a holmim. Elhagyom őt.
– Elkísérlek.
– Tamás, ebből csak baj lehet.
– Nem bánom, de azok után, ahogy veled beszélt, nem hagylak vele egyedül, ha tényleg el akarsz jönni.
– Biztosan. Különben is megölne.
Azzal kiszálltak a kocsiból. Andrea bement, és nagy megkönnyebbülésére üresen találta lakást. A ruháit bedobálta két bőröndbe és mosolyogva érezte, hogy volt férje minden mozdulatát követi.
– Nem tudom, hová menjek, egyelőre talán anyámhoz! – suttogta, amikor bezárta az ajtót.
– Én tudom. Hozzám.
– Hozzád? És a barátnőd? Nem akarok több bajt.
– Nincs a barátnőm. Szofi a kolléganőm, csak elkísért.
– Szerinted ez jó ötlet? – nézett a fiú ismerős, mégis vadonaúj arcába.
– Úgy gondolom, a legjobb! – mondta Tamás, és finoman megsimogatta Andrea karját. A lány nagy levegőt vett. Talán olykor van visszaút, mondta magának. Lehet, hogy az élet néha meggondolja magát, és a ledolgozott számla után benyújt egy új esélyt?
Kép forrása: Pinterest
