Kata gyűlölte a férjét. A testét, szagát, hangját, jellemét és az összes szót, amit kiejtett a száján. Mindegyik romlottnak és undorítónak tűnt. Mintha a szavak megpenészedtek volna a sok negatívumtól, ami a férfiből áradt. Mindegyiknek színe és bűze volt. A férje közelében sokszor fogta el az öklendezés. A legtöbb kimondott szó, amelyből mondatfolyamok keletkeztek, szennyes volt és hömpölygött, mint tavaszi áradáskor a Tisza, ha teledobálják vizes flakonokkal.
Mindent és mindenkit szidott. Nem emlékezett arra, mikor mondott valakiről vagy valamiről kedveset. Egyetlen kivétel talán a focicsapata volt. Azt tudta és merte isteníteni. Ha lehetett volna, a nappalijukat is zöld-fehérbe öltözteti és reggelente a himnuszukra kel. Ha meccs volt, teljesen átszellemült, tombolt, dühöngött vagy úgy ujjongott, mintha a mennyország kapuja előtt Szent Péterrel kötött volna egyezséget a győzelemért egy olcsó pólóért cserébe.
Már többször megfordult a fejében, hogy egyszerűen megöli. Azért is, mert akkor végleg megszabadulhat tőle, azért is, mert elvette a nem létező álmait, és legfőképpen azért, mert a jövőjét rombolta a jelen falragaszai közt. Ezek a láthatatlan graffitik utat rajzoltak benne a gyilkoláshoz.
Mindent elolvasott a neten a gyorsan és nyomtalanul oldódó mérgekről. A Fehér leander c. film után hetekig ki-kinézett a teraszra a konyhaablak függönyrésein át és arra gondolt, vajon neki miért nincs elég bátorsága, hogy a leander bokrok segítségét kérve megszabaduljon a mindennapos lidércnyomástól.
Naponta többször is végiggondolta, milyen lenne az élete a kislányával kettesben.
A kicsi kétéves volt. Abban a macskabolond korszakban teltek a napjai, amikor a szomszédban született cicák dédelgetése többet jelentett neki a világmindenségnél. Még semmit nem vett észre az Élet nevű borzalomból, abból, hogy a Hamupipőke történet nem a lagzival végződik, hanem azzal, hogy a friss menyecske rajtakapja a királyfit, amikor az a mostohanővérei felé kacsingat.
Soha nem volt nagy szerelem az övék. A semmitmondás jellemezte a napjaikat kezdettől fogva. De férjhez kellett mennie, hisz ez a lányok sorsa, és akit nem vesznek el, az selejt. Ej, de sokszor hallotta ezt anyjától. Körülötte kevés selejt maradt, de annál több lett a csömör. Ez viszont senkit sem érdekelt. A házasság nem arra való, hogy boldog legyen benne az ember. Ez is egy volt anyja aranymondásai közül. Minden „bölcsessége” ragacsos masszaként ült rá a szívére. Nem tudott tőlük szabadulni. Selejt nem volt, de megtaposott, igen. Eleinte még észre sem vette, hogy a házasságának puzzle darabkái kilazultak. Annyira anya volt, annyira dédelgetett szeretetben élt a kislányával, hogy elfelejtett nőnek lenni.
A férfiaknak pedig nő kell. Csipke bugyis, harisnyatartós nő, aki este nem fáradt, a haja frissen mosott és a szemöldöke nem nő vissza ujjnyi vastagra, mert két játszóterezés közben elfelejti kiszedetni hónapokig.
A férje is láthatta ezt, de biztosan nem a szemöldök váltotta ki belőle az új vadászterület utáni kutatást. Inkább a rajongás hiánya tette.
Kata tele volt felszabadult örömmel, nevetéssel és rajongással, de ezt nem a mellette horkoló idegen kapta, hanem a lányuk. Sokszor nem értette, mit keres ágyában az a valaki, akinek gyereket szült, pedig soha nem szerette.
Aztán, ahogy annak törvényszerű menete van, megjött az első pofon. Hatalmasat csattant, mert a hiúságát érte. Valami nőcske beúszott a képbe, aki a férje munkahelyén próbálta vérvörös körmeit és pirosra mázolt ajkait kamatoztatni. Sikerrel. Pedig csúnya volt és ostoba. De azt adta, amit ő nem tudott: a rajongást, az ájult olvadozást, ha a férje ostoba viccet mesélt vagy épp fura nézeteit fejtette ki egy új világrend kialakításáról. És a kis csúnya Mónika megingatta a házasságukat. Az ürest, amelyben a szeretkezés igen ritka vendég volt.
Nem kívánta egy porcikája sem, hogy a férje megérintse. Régebben is nehezen adta oda magát. Olykor sírt szeretkezés közben. Siratta azt a nőt, aki rosszkor van rossz helyen és egy vadidegen teszi magáévá, aki történetesen a férje, mert megesküdött vele. A jóban-rosszban elég gyorsan kapott új értelmet és lett belőle rosszban-rosszban.
A férfi nem értett a testéhez. Nem fogta fel, hogy a vágyat nem este kell feléleszteni azzal a kérdéssel, hogy: na, ma lesz valami?
Amikor ez elhangzott, mindig összerándult a gyomra. Valami? Így soha nem hívják a filmeken. A konyhában mosogatott előző este is, amikor Laci odament hozzá, vadul megmarkolta a fenekét és szürke, unott hangon, tudva a választ előre, megkérdezte: na, lesz valami?
Kata érezte, hogy hányni fog. Eszébe villant, milyen jó, hogy vett egy üveg vörösbort délelőtt az Aldiban. Úgy látszik, megint innia kell. Csak akkor sikerült az esti ágyjelenet, ha előtte majd egy üveggel megivott. Nem lassan, ízlelgetve, hanem gyorsan és erőltetve, hogy hasson, és minél előbb kiüsse. A martini volt a másik segédeszköz, abból két vizespohárnyi azonnal megtette a hatását. Olyankor már mindegy volt, mi történik. Bárkinek odaadta volna magát. De nem jött akárki, csak a férje, akit cseppet sem zavart, hogy a felesége részeg. Megkapta, amit akart és ez így már rendben is volt.
– Nem tudom, meglátjuk – suttogta, miközben a kezében remegett a mosogatószivacs.
– Mi az, hogy meglátjuk? Tedd azt, ami a rendes feleség dolga! – kiabált rá váratlanul a férje.
– Teszem….
– Ne viselkedj úgy, mint egy frigid háziasszony, mert azt már unom! A francért kellett nekem egy olyan nőt elvennem, aki utálja a szexet!
A férfi ezt olyan hangon mondta, hogy Kata azonnal összetöpörödött és eltűnt egy fekete gödörben. Ahogy házasságuk alatt milliószor.
– Nem utálom – jegyezte meg félhangosan. – Csak fáradt vagyok.
– Nem lehetsz mindig fáradt! Fordulj pszichológushoz, mert neked baj van az agyaddal! Azt hiszed, hogy egy házasság működik így is! Te nem is nő vagy!
Azzal megfordult és visszament a tévé elé.
Ő nem értette, miért nem tud olyan lenni, mint más nők. Miért húzódik vissza minden idegszálával a csigaházbörtönébe? Miért fáj neki minden egyes aktus? Miért nem tud felszabadultan és szexisen viselkedni?
Valaha minden más volt. Tudott flörtölni. Ki tudta láttatni magából az érdekes nőt, de ma már semmit. Évek alatt a fiatal lány meghalt belül, mert talált pár érdekes cetlit a zakók zsebében, egy elöl hagyott mailt és egy társkereső oldal linkjét a böngészési előzményekben.
Lassú halál volt ez. Nem is értette, hogy mi okozza neki a fájdalmat. Talán, hogy nem ő az egyetlen? Soha senkinek nem volt egyetlen. Soha nem volt annyira különleges, hogy őt valaki azért szeresse, mert van. Akkor meg mire föl a kesergés? Talán el is csendesedett volna benne a lüktető szégyen, ha a férje nem kezd „játékba” az egyik játszótéri anyukával, aki harsogó nevetésével és hatalmas melleivel minden férfi figyelmét felkeltette.
fotó: Pinterest
