Patkány Joe
Az est további része kellemes hangulatban telt. Éreztem, hogy történt valami, vagy inkább és hogy történni is fog. Valami, amit nem kötnek az orromra ezek ketten. Greg cimbora éjfél körül elköszönt. Meglehetősen kimért volt Améliával, aki igyekezett leplezni, hogy valami van köztük. Márpedig van. A zsigereimben éreztem, hogy valamiféle tervet készítettek elő, amíg nem voltam odabenn. Így nem is bántam, amikor Lowell menni készült. Gondolkodni akartam és még a fülemben csengtek Rose szavai is. Améliát is visszakísértem a fülkéjébe, és jó éjt kívánva sietősen Rose keresésére indultam. Tudtam, hogy nem alszik. hiszen fontos dolgot akart mondani.
Még javában mosogatott. Beléptem a konyhába, de nem hallott meg az edények csörömpölő zaja közepette. Megálltam és néztem, ahogy serénykedik. Vékony alakját jól elrejtette a bő nadrág, fején volt szokott sapkája és valami régi, kedves dalocskát énekelgetett. Olyan bájos volt. A hangjáról valami kósza emlékfoszlány jutott eszembe. Anyám énekelt így nekem mindig elalvás előtt. Csodálatos hangja volt. Míg el nem aludtam, simogatta a fejem. Illatát, érintését bárhol felismerném a világban. Különleges asszony volt. Olyan, aki a férje életét is bearanyozza. Olyan, akiből, ha egy is születik százévente, az csoda. Korán elment.
Odaléptem a lányhoz és megérintettem a vállát. Felsikoltott.
– Kapitány, ezt tegye máskor, mert még véletlenül magára borítom a mosogatóvizet! – mondta riadt képpel.
– Rendben van Rose, nem teszem – feleltem nevetve indokolatlan ijedelmén. – De most gyere, mesélj nekem Amélia Tanner-ről.
Álruhás matrózom megtörölte kezét egy ócska rongyban, és lerogyott az egyetlen székre, amelynek nem volt támlája a konyhában. Látszott rajta, hogy fáradt, de a szó azonnal ömlött belőle. Elmondta, hogyan fenyegette meg az apját Miss Tanner és a kapitány. Azt is elmesélte, hogy Amélia máskor is járt náluk, és olyankor Rose apja nagyon feldúlt volt. A mondandója végén azt is közölte, hogy az a gyanúja, hogy az édesapja halálához is köze van ennek a nőszemélynek, mert minden nagyon váratlanul történt. De rá senki nem gyanakodott, mindenki szívrohamra gondolt. Rose mégis észrevette, hogy apja könyvtárából hiányzik néhány könyv, ami a halála napjáig megvolt. A falban talált egy rejtett ajtót, ami egy kamrába, majd a pincébe vezetett. Ezt véletlenül fedezte föl. Amikor rálelt, kinyitotta, mert csak egy könyv takarta a nyitógombot, mégis nagyon rejtélyes kis szerkezet volt. Belépett a szobácskába, majd leosont a pincébe, de minden üres, dohos és pókhálós volt.
– Akkor Rose, ez zsákutca… – mondtam neki. – Lehet, hogy csak képzelődtél. Miss Tanner valószínűleg üzleti ügyben kereste az apádat. Lehet, hogy csak a posztó árán vitatkoztak össze. Semmit nem jelent a fenyegetés.
– De kapitány, értse meg, hogy apám soha nem vitatkozott az árakon. Jó kereskedő volt, elérte, amit akart. De akkor nagyon zaklatott volt. Nem hinném, hogy pár penny ennyire kiborította volna.
– Talán igazad van, de ezt már aligha tudjuk meg. Biztos, hogy üres volt a szobácska, ahová bementél?
– Igen, uram. Csak a földön hevert egy aranymedál, amin egy oroszlán egy gödölyét tartott a szájában.
– Micsoda? – kiáltottam fel. – Egy oroszlán? És még mi volt rajta? Megnézted jól?
– Persze! Két kard állt rajta keresztbe az oroszlán feje felett.
– Ez hihetetlen! Mi tettél a medállal?
– Felvettem és elrejtettem a szobámban.
– Most is ott van?
– Azt hiszem igen – mondta Rose izgatottan. – Én ott hagytam.
– Akkor el kell mennünk érte.
– Most? Éjszaka? Miért? – kiáltott fel a lány.
– Azonnal. Veszélyben van mindenki, amíg el nem hozzuk. Induljunk!
Barbár Greg
Ahogy elhagytam a hajót, hiányozni kezdett Amélia. Ezen a nőn nem tudok kiigazodni. Amikor még gyakrabban töltöttem náluk az időm, észre sem vett. Vagyis pont annyi figyelemben részesített, mint a többi hódolóját. Abból meg volt bőven. Selymes haja, karcsú dereka, igéző tekintete mindenkit tűzbe hozott. De mindnyájan tudtuk, hogy Miss Tanner válogatós, nem kaphatjuk meg könnyedén. Csütörtöki fogadónapján mindig egy rakás csokor állt a hallban, gondolom e nélkül már be sem léphetett volna a házukba senki. Én viszont gondosan ügyeltem arra, hogy ne vigyek neki virágot. Mégis úgy éreztem, hogy ez fel sem tűnt neki. Szellemes társalgásba elegyedett mindenkivel, de senkit nem tüntetett ki különösképpen a figyelmével. Olyan elérhetetlen volt, mint egy tünékeny álom. Sokszor feküdtem ágyamon úgy, hogy a hangját hallottam valahonnan, vagy éreztem az illatát.
De nem engedett közel magához. Viszont ma este úgy éreztem, eljött az idő, hogy megmutassam neki, mindent megtennék érte. Mellettem olyan élet várná, ami csak egy szerető férfi mellett lehetséges. Valószínűleg öregszem, ha ilyen gondolatok férkőznek a fejembe. Eddig a vágyaimat kielégítettem holmi nőcskékkel, de most a vágyam tárgya ez a csodálatos nő lett. Alább nem adom. Mindezek mellett van egy közös titkunk is, hiszen már nálam van a könyv, amihez csak a medált kell megtalálni, és ha feltárul, olyan lesz, mint Pandora szelencéje. Semmi nem marad utána, de a semmi édesebb lesz, mint az eddigi életem.
Nem lesz könnyű kiszabadítani Améliát, tűnődtem tovább. Joe úgy őrizteti a hajót, mint valami kincset. Számára az is. Tudtam, hogy egyedül aligha boldogulok. Csak pár órám volt, hogy megtaláljam az Akasztottakat, ők pénzért mindenre hajlandóak. A vezetőjüket már valóban felakasztották, de az a hír járta, hogy elszakadt a kötél, és ő megúszta. Ám ez is olyan mendemonda volt, mint London kikötőjében bármelyik. Nem lehet hinni az ilyesmiben. De Akasztott Sam feje olyan volt, mint aki valóban a halál markából szabadult. Hófehér arca soha nem barnult le. Mindig feketében járt és állig begombolta az ingét. Fél szeme hiányzott, de nem takarta el. Úgy nézett ki, mintha a szemgolyója kiesett volna, és a lyuk, ami a helyén maradt, összenőtt. Foga kevés volt, mind fekete. Nem ismerte a félelmet és a könyörületet. Azt beszélték, nőket, gyerekeket is képes ölni amióta a feleségét meggyalázta két férfi, és az asszony meghalt a magzatukkal együtt.
A Büdös Macska mellett elhaladva, gondoltam, benézek, hátha ott vert tanyát. Meglehetősen nagy csend volt a kocsmában, pedig csak éjfél felé járt az idő. Éreztem, hogy baj lehet. Benn csak páran lézengtek, szállt a füst, és kormos volt minden.
– Mi történt itt? – kérdeztem a sarokban fetrengő kába matróztól.
– Hagyj békén! – mondta.
– Felelj, ha kedves az életed! – rivalltam rá.
– Jól van, jól van! – hebegte, de alig volt magánál. – Valaki felgyújtotta a kocsmát.
– Mikor? – kiáltottam.
– Alig pár órája. Berontott ide egy banda, és valami Patkány akárkit kerestek. De senki nem tudott róluk semmit. Ezért a banda vezére tombolni kezdett és fáklyát dobott a függönyre. Az meg azonnal lángra gyúlt. Mindenki próbált kijutni, de rengetegen voltak. Egymás nyakát taposták az emberek. Nagyon nagy füst volt, semmit se láttunk. Amikor kinn voltam, észrevettem, hogy eltűnt az öcsém. De már nem tudtam visszajönni érte. Valahogy eloltották a tüzet, és a füst lassan tűnt el. Johnny is abban fulladt meg.
S már zokogott is. Mellette feküdt az öccse, aki alig lehetett több tizenöt évesnél, és olyan nyugodt volt az arca, mintha csak békésen szunyókálna. Vajon ki kereste ilyen nagyon Patkány kapitányt? Ki lehetett az, akinek ennyire fontos volt? Ezen töprengtem. Végül magára hagytam a síró matrózt, aki ezt a napot nem felejti el könnyen, és Patkány Joe nevét akkor is átkozni fogja, ha soha nem hall róla többet. De ez nagyon valószínűtlennek tűnt.
Tovább kellett mennem, mert telt az idő, és Amélia várt. Megtapogattam a csomagot kabátom alatt. Megvolt. Valószínűleg a medál is itt kering valahol Londonban. Magam sem tudom, miért, az a gyanú fészkelt be az agyamba, hogy Joe tudhat róla. A Hercegbe igyekeztem. Talán ott lesz Akasztott Sam.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
