Barbár Greg
Akasztott Sam emberei órákon át vedelték a bort. Gyanítottam, hogy csak azért nem feküdtek ki teljesen, mert igen csak fel volt vizezve a nedű, no meg nem tegnap kezdték az ivászatot. Kicsit aggódtam, mert azt semmiképpen nem szerettem volna, ha ez a részeg csürhe nem lesz képes kiszabadítani Améliát. Sam nem ivott szinte egy kortyot sem. Olyan arccal ült a társai között, mintha egy földreszállt istenség álcájába bújt volna. Néha összeráncolta a homlokát, hallgatta a sok ostoba hencegést, kiszínezett történetet, amiket egymásnak meséltek emberei ezredszerre is. Látszott rajta, hogy nem köztük jár. Feltűnt nekem, hogy gyakran elréved a tekintete. Úgy éreztem, valamit titkol. De hát kinek nincs titka? Ettől nem hatódtam meg. Szörnyeteg a javából, ezen nem volt mit szépíteni.
Szívemet lassan átjárta az öröm, hogy nem is oly sokára újra láthatom Améliámat, aki számomra megtestesült tökély. Selymes bőre, rózsás arca mindig is lenyűgözött. Szerettem határozottságát, elszántságát, és még azt a kegyetlenséget is, amit néha kihallottam a hangjából. Úgy gondoltam, ideje lenne megszelídíteni az én vadlovamat. Mert nem volt más, mint egy zabolátlan kanca, ami arra várt, hogy valaki betörje. Néha úgy gondoltam, nem tart elég erősnek, vagy a szerelmemet veszi semmibe, de tudtam, eljön majd annak is az ideje, hogy rájöjjön ezek ellenkezőjére. Nekem asszony még nem parancsolt, irányítani sem próbált, ő sem teheti meg, hiába vet rám olyan csábos pillantásokat. Azt hiszem, a szerelmem mellett ideje megtudnia azt is, hogy milyen vagyok, ha el akarom érni, amire vágyom.
Sam öt embert akart magával hozni. Azt mondta elég lesz ahhoz, mert ha felkúsznak a hajóra, akkor pillanatokon belül végezzenek azokkal, akik utunkat állják. Összesen heten leszünk. Ha Montgomery alszik, még azt sem fogja észrevenni könnyen, hogy felkelt a nap, nem hogy azt, hogy zsákmánya eltűnt. Lesz pár óra előnyünk. Nem hinném, hogy vállalná annak kockázatát, hogy üldözőbe vegyen bennünket Londonban, ahol bárki felismerheti és elárulhatja a vérdíjért. Ötszáz arany testvérek között sem kevés pénz. Már az is egy kisebbfajta csoda, hogy eddig nem tette meg senki. Kutyaszerencsés fickó, az egy biztos. Bármikor elárulhattam volna, de ilyen becstelenségre nem vetemedem. Akasztott Sam-nek nem mondtam meg, hogy kinek a hajójára megyünk. Ez nem tartozik rá. Csak hozzuk el Améliát, és ennyivel letudja a dolgot.
Nem sokkal pirkadat előtt felkászálódtunk. Nem akartam felesleges vérfürdőt, éppen csak akkorát, amekkorára feltétlenül szükség volt. Sam emberei mintegy varázsütésre kijózanodtak, ahogy kiléptünk a kocsma ajtaján. A hűvös levegő is segített nekik ebben. A kikötő kihalt volt. Csak a tenger illatát éreztem és a vizeletszagot, ami terjengett a levegőben. Előkészítettem a tőröm, és azon morfondíroztam, vajon Amélia Tanner ébren vár-e bennünket. Bandánk gyors léptekkel haladt. A kikötői ködben hamar megpillantottuk Joe remek hajóját. Mindenhol csend uralkodott. Az őr hangosan horkolva aludt. A hajóhoz vezető pallón úgy lépkedtünk, mint a tojásokon. Szinte nem recsegtek a deszkák. Az egyik ember odalépett az őrhöz és álmában segítette át a túlvilágra. Innen már könnyű volt minden. Sam nem mutatta, hogy felismerte a hajót, ami szerencse is lehetett. Intett, hogy váljunk szét. Két ember a fedélzeten maradt őrködni, a többiek a fedélközbe indultak. A szívem egyre hevesebben dobogott. Ott álltam Amélia ajtaja, arra gondoltam, azonnal a nyakamba veti majd magát. Halkan megkocogtattam az ajtót.
– Amélia! Greg vagyok! Ébren van? – suttogtam.
– Igen – hangzott az éber válasz. – De az ajtóm zárva.
– Ezen könnyen segíthetek.
Ezalatt kétszer is hallottam tompa puffanást. Sam emberei Patkány Joe matrózaitól vettek gyors búcsút. A Főnök pár lépésnyire állt tőlem. A piszkos munkát mással végeztette, ő olyan volt, mint egy uralkodó. Csak az irányítás volt a feladata. A tőröm hegyével a vártnál sokkal gyorsabban ki tudtam nyitni a zárat. Igen kezdetleges darab volt.
Amélia mosolygott, amikor meglátott, de nem ugrott a nyakamba. Nem baj, gondoltam, eljön annak is az ideje. Mandulavágású szeme mégis ragyogott a boldogságtól.
– Mehetünk! – suttogtam.
Ahogy tettünk pár lépést, meghallottam a kapitány hangját a hátam mögött. Suttogva fenyegetőzött. Pisztolyt szorított a tarkómhoz, de nem ijedtem meg, mert biztos voltam benne, hogy mondjon bármit, nem lövi le a nőt. Hogy engem lelőne, ahhoz egy szemernyi kétség sem fért. Mielőtt egy szóval is tovább alkudozhatott volna, Akasztott Sam hatalmas ütést mért a fejére. Szabadok voltunk.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
