Talán sokan emlékeznek iskolai tanulmányaikból a Kőműves Kelemen című balladára. Engem sose fogott meg igazán, talán mert nem értem meg rá, vagy mert tananyag volt, de ezen a nyáron színpadon láttam Alföldi Róbert csodás rendezésében. Arról nem is szeretnék bővebben mesélni, hogy mennyire látványos és megrázó volt, nem beszélve arról, hogy a főszereplő srácok egytől-egyig remekeltek Szörényi és Bródy musicaljében. Azt is hozzá kell tennem, hogy a fantasztikus koreográfia mellett Stohl András is nagyszerű volt, de Medveczky Balázs egyenesen lenyűgöző. (Kockás hasa nem kevésbé, de ne hagyjuk elterelni a figyelmünket, ha majd betévedünk rá. Szívből ajánlom, tömény és felejthetetlen 80 perc!)
A történet ismert: tizenkét kőműves várat akar építeni Déván, de a nappal rakott falak éjjel leomlanak. Vagy azért, mert nem hisznek benne, vagy mert rosszul csinálják, vagy csak a pénz motiválja őket és nem adnak bele apait-anyait. Nem értik. Mindenesetre vitákat generál, megkérdőjelezi hozzáértésüket, és hiába tettek ígéretet, hiába forog kockán a jóhírük, semmi nem változik. Ekkor határozzák el, hogy a rengeteg pénzt nem hagyják veszni, és megtesznek minden, hogy a vár álljon. A minden ez esetben, ahogy a történelem során nem először: emberáldozat. Akinek felesége először érkezik látogatóba, azt befalazzák. (Bevallom, én régen nem úgy értelmeztem, ahogy megtörténik, hanem hogy élve állítják a falba, pedig a szöveg kimondja, hogy megölik, elégetik, és a hamvát keverik a mészbe) A sors fintora, hogy épp az ötletadó, a vezető, Kőműves Kelemen felesége lesz majd az, aki elsőként meglátogatja őket.
Egy élő asszony befalazása nem újkeletű dolog. Ez a motívum jelen van sok dél- és kelet- európai folklórban. Valószínűleg ősi, pogány hiedelmek maradványa. Egy nagy építmény akkor marad tartós, ha az emberi élet erejét kötik hozzá. Hogy miért éppen a nőét? Természetesen azért, amiért máskor: a patriarchális közösségek szerkezete ezt követeli meg. A nő a jövő, a termékenység és a folytonosság szimbóluma. (Nem mellesleg megemlítendő, hogy a mesékben a sárkányok is mindig szűz lányokat kérnek és fogyasztanak el.)
A történet több rétegben mozog: a pénz és a hírnév elsődleges, de az egyén és a közösség boldogulása sem elhanyagolható. A vár maradandóságát csak az szolgálhatja, ha a közösség nem tétovázik, és egyként dönt az áldozatról, nem habozik, nem mérlegel sokat, hanem elfogadja, hogy vannak dolgok, amik elkerülhetetlenek. Jelen esetben a szimpla gyilkosság. A nagyobb jó érdekében mindig, és ma is, sokaknak áldozatot kell hozni. Ennek mértéke adja a dráma súlyát. Univerzális kérdések hangzanak el:
Mit ér a maradandóság, ha ártatlanok vérét kéri? Hol a határ a közösség és az egyén szabadsága között? Vajon van értelme szembe menni a többség akaratával? Lehet-e kibúvót keresni? Mennyire fontos a pénz és hírnév? Szembe tud-e nézni egy közösség döntése következményével?
Bár ma már nem szokás embert áldozni, azért a történet aktualitása nem veszett el. Ma a család és a karrier, a szabadság és a kötelesség, az egyéni boldogság és az elvárások csatája zajlik. Nem egyszerű, ahogy sosem volt az. Most azt kell eldöntenünk, hogy milyen mértékben vagyunk képesek falakat építeni úgy, hogy elzárjuk magunkat valakitől és valamitől. Az árat kell mérlegelnünk, amit egy olyan döntésünk okozhat, amelyet megelőzhettünk volna, nem beszélve a nyomásról, amit ránk tesznek a social médiában, a munkahelyünkön vagy a családunkban.
Az ember, a mai kor Kőműves Kelemenje, vajon megengedi, hogy befalazzák feleségét és jövendő gyermekét, mert nem képes megmenteni? Vajon van-e mód mindig arra, hogy ne azt tegyük, amit a többség követel és elvár tőlünk?
A kérdések ugyanolyan súllyal esnek a latba, nem kapnak választ, és talán ma még nehezebbek, mint egykor. Bár ez sem biztos. Mindenesetre érdekes ennek fényében újragondolni a régi balladát…
Kép forrása:Városmajori Szabadtéri Színpad
