Szeretem a csajokat, de néha az idegeimre mennek. Ha nem ismerném őket, lehet, hogy cifrábbakat gondolnék róluk. Egyik sem életrevaló. Nyuszibőrbe bújva vinnyognak a bokor alján, de egyik sem tesz semmit, hogy az élete változzék. Mielőtt valaki nekem ugrana, azt kérdezve, én tán jól csinálom mindig, közlöm, hogy nem. Néha nem, de gyorsan változtatok rajta. Az első dolog, amit tudok, szenvedni rossz. És helyettem senki nem fog kínlódni, így vagy megteszem az első lépést a gyógyulás útján, vagy befogom a szám.
A sorozat előző részét itt olvashatod
Nem szoktam tűrni, hogy szórakozzanak velem, és ez azon egyszerű oknál fogva van így, amit említettem. A szenvedés fájdalommal jár, azt meg ki hiányolja az életéből?
Minden kapcsolatomban addig vagyok, amíg jól érzem magam benne. Az idő, amely múlik akarva akaratlanul, egy dologra megtanított: ismernem kell önmagamat ahhoz, hogy tudjam, mit akarok, vagy, hogy mennyit érek. Nincs ebben semmi fennhéjázás, pusztán nem alakoskodom, hogy szerénynek higgyenek. Mi a fenének legyek az? A szerénység még soha nem vitte előre a világot, és nem is volt jó senkinek, maximum Hamupipőkének, de ő is majdnem elbukott. Ha nem jött volna a bál, ítéletnapig takarított volna mostohatestvérei után.
Nőnek lenni nem arról szól, hogy hány kiló vagy. A mellméreted sem fontos, és a feneked sem, ha jól el tudod adni magad. Aki ismer engem, tudja, hogy nem tökéletes az alakom, de ki veszi ezt észre, amikor mellettem van? A nőknek magabiztosságot és hatalmat kell sugározniuk. Ez utóbbit legfőképp önmaguk felett, de sosem úgy, hogy elnyomják az egyéniségüket. Ha kedvem lenne, iskolát nyitnék lányoknak és arra tanítanám őket, hogy megtanulják kik ők és milyen értékekkel rendelkeznek. Szerintem, vagyonokra tennék szert, mert olyan ez, mint a ránctalanító krém: senki nem látja a hatását, de fizet érte. Én viszont tényleg adni szeretnék, de majd, ha elmúltam nyolcvan és világoskék nadrágkosztümben gyalogolok a Lánchídon, közben dúdolom az Imádok élni című dalt.
Bevallom, Panna meglepett. Valóban nem sejtettem, hogy Tibcsi megcsalja. Az igazija…Teszetosza hapsi nem túl sok önbizalommal. Valószínűleg azért is csinálta. Azok a legrosszabbak, akik nem hisznek magukban, akik folyton bizonyítani akarnak. No, ők mindig félrelépnek, Teréz anyának is szemrebbenés nélkül hazudnának, csakhogy bebizonyítsák maguknak, hogy férfiak.
Mekkora hülyeség, hogy nem veszik tudomásul egyesek, hogy mik és milyenek? Miért kell mindenáron megmutatni a külvilágnak és önmaguknak, hogy azok, akik? Miért nem tudják? Hol voltak az életük azon éveiben, amikor ezt megtanulhatták volna?
Amikor elváltunk, elképzeltem, ahogy Panna bánatos kiskutyaként visszakullog a férjéhez és várja, hogy csoda történjék, hogy újra rendben legyen minden, ha a drágalátos Tibcsi kiélte magát.
Azt hiszem, a szerelem felesleges dolog. A kémia az kémia, működik a szex anélkül is, hogy köré rózsaszín burkot vonnánk. Lehet kedvesnek, figyelmesnek és odaadónak lenni akkor is, ha az ember nem olvad be azonnal a másik nyálas véleménye alá. Semmi szükségem sincs arra, hogy valaki elvegye az egyéniségem szerelem címszó alatt, és utána ugráltasson kedve szerint. Amíg én irányítok, addig létezem én. Amikor már a másik, akkor csak báb vagyok.
Este randim lesz. Nagykutya a pasas, de tudom róla, hogy kisebbségi komplexussal küzd. Válik. Hogy honnan az információ? Kicsi ez a város ahhoz, hogy ne terjedjenek el a hírek… És ha senki nem mondta volna róla, akkor is tudnám, hogy bizonyítási kényszere van. Érezte a hangján, láttam a képein, ahol villogott az órájával meg a nyakkendőjével. Van még a mai világban valaki, aki ezekre gerjed?
Hogy miért megyek el vele találkozni? Az ok prózai. Unatkozom, és ki akarom próbálni rajta is a vonzerőm. Szőke vagy, vékony, és a mellem sem túl nagy. Háromból kettő bejön a legtöbb pasinak, de én épp a lényeges dolgokban szenvedek hiányt. Mégse mondta senki, hogy ez hátrányomra van.
Este hétre beszéltük meg a találkozót egy jó nevű étteremben, a Maxban. Ő ajánlotta, én belementem. Tudom, hogy az első benyomás a fontos, ezért kiöltözöm, könnyű, elegáns fekete ruha van rajtam, bézs cipő, hajam hullámokba sütve.
Amikor megérkezem, azonnal meglátom vacsorapartnerem. Feláll, rám mosolyog és annyit mond, magasabb vagyok, mint várta. Ez most bók, kérdem tőle, de csak nevet.
Helyet foglalunk. Fekete, hullámos haja van, enyhén kreol bőre, valószínűleg nemrég jött haza a nyaralásból. Többször az órájára pillant, ami vagy azt jelenti, hogy mennie kell, vagy unatkozik. Ez utóbbit nem hinném, mert dől belőle a szó, kérdezget, és közben annyit eszik, mint egy ló. Szeme világoskék, vibráló, cipője drága, minőségi bőrcipő. Vicces, intelligens, de valami nincs rendben vele. Érzem.
Enyhén bosszús vagyok, de ez az ismerkedéssel jár. Bíztam benne, hogy egy jó kis estében lesz részem, de valamiért biztos vagyok benne, hogy nem sokára történni fog valami. Mindig hallgatok a megérzéseimre, azok nem vezettek félre soha.
A hely, ahol ülünk, egy magasított, zárt terasz, ahol rálátunk a vendégekre. A pasi viccesen mesél, tele van anekdotákkal, közben nem felejt el faggatózni rólam, ami azt jelzi, mégiscsak érdeklődik felőlem. Már fel is oldódnék, ha az a rossz előérzet nem gyötörne.
Vajon minden nőnek jut pár idióta pasi, mielőtt kinyílik a szeme? Vajon Pannáé kinyílt-e vagy marad minden a régiben? Nézem az asztaloknál ülőket és elgondolom, hányan meg hányan hazudnak otthon valamit, hogy sok a munkájuk, a főnök szekálja őket, hogy határidőre kell elkészülniük valamivel, aztán itt ülnek és eszegetnek valaki mással annak reményében, hogy később ágyba vihetik. Mennyivel egyszerűbb és gyorsabb lenne, ha a vacsora és egyéb köröket kihagynák, és azonnal a lényegre térnének?
Nem, a szerelmet túlragozzák…A természet azért találta ki, hogy a szex előtt, amelyre mindenképp sor kerül két fél között, a nő ne pofozza fel a férfit, hanem indítsa el magában a kellek-kellesz programot. Ez viszi majd át akadálymentesen a terveit. Nem kell elgondolkodnia azon, volt-e értelme az egésznek. Azonnal azt válaszolhatja: hisz szeretem.
És már jöhet is a szenvedés.
Amikor befejezzük az evést, a pasas elhallgat, vár. Biztosan azt gondolja, megfőzött. Valóban szexis, főleg a csuklója, és az ujjai. Elképzelem, ahogy végigsimít hátamon és lehúzza a cipzárom. Csak az a fránya rossz érzés ne borzongatna…
Ekkor odalép hozzánk a pincér. Egy borítékot nyújt át nekem.
Kinyitom. Egy karikagyűrű van benne és egy üzenet.
– Kérlek, add ezt oda a férjemnek, otthon felejtette. Aztán menekülj, hidd el, megéri!
Felnevetek. A férfi érdeklődve bámul rám. Átnyújtom neki a gyűrűt és felállok:
– Köszönöm a vacsorát! – mondom széles mosollyal és lelépek.
Ugye, hogy nem csalnak a megérzések? Panna és Niki hangosan fog röhögni a történeten, én meg a majdnem-partnerem arcán… A szerelem meg csak maradjon meg Hollywoodnak és a könyveknek.
Folytatjuk
fotó: Pinterest
