Lilla
Nem tudom, mit gondoljak az esténkről. Adva van egy pasi, akiért, mint mondottam, odavagyok. Úgy gondolom… Küldte a jeleket, és nem igazán hárított.
Valljuk be, esze ágában sem volt lerázni. Aztán megjelent, és az utolsó pillanatban mégis összecsinálta magát. Gondoltam, a csók észre téríti. Majdnem így lett. Néha nem elég ábrándozni. Én nem vagyok az a fajta, aki nem tesz a vágyaiért. Sablonduma, hogy az élet rövid, unalmas, mégis igaz. Minden helyzetet ki kell használni, mert vissza nem jön egy sem. Én nem akarok úgy megöregedni, hogy az elszalasztott lehetőségeken rágódom. Erre semmi szükség, ostobaság lesni, hogy majd valaki megváltja a boldogságom. Amit nem teszek meg, azt nem teszi meg senki helyettem. A szexet sem élheti meg más az én bőrömben. És a szerelmet?
Talán nincs is…De ezt tegyük most félre.
Világéletemben az idősebb pasik tetszettek. Robi jó pasi, rohadtul nem izgat, hány éves, apa-e, nem centivel mérem a külsejét, a körülményei meg adottak. Nem lelkizni akarok vele, vagy hallgatni, hogy a felesége folyton nyavalyog, a gyerekei pedig elszívják az életerejét. A férfiaknak nő kell, a nőknek meg férfi. Olyan, aki mer, és nem bújik a házasság szent álarca mögé.
Robi megremegett a csók alatt, nem lökött el, pedig megtehette volna. Éreztem duzzadó férfiasságát. Rohadt ciki lehetett, hogy azt akarta mutatni, jó férj, de a nadrágja mást mutatott. Annyira jókedvem lett tőle! Van olyan ember, aki nem díjazza, ha hatással van másokra? Nincs! Pláne, ha a kiszemelt nehezen hódol be. Kicsit utálom, hogy ennyire sokáig tart becserkészni őt, de ez kihívás, én annak veszem.
Máskor nem kell ennyit erőlködnöm. Ez egyrészt tetszik, másrészt bosszant.
Elképzelem, hogy hazaér, otthon várja Sára kibőgött szemmel, könyörögve, hogy ne hagyja el. Vagy épp duzzog, ami csak egy fokkal jobb a sírásnál. Bármilyen fiatal vagyok, tudom, hogy a pasik nem tudnak mit kezdeni a női könnyekkel. Dühösek lesznek a tehetetlenségtől, aztán megpróbálnak elmenekülni. A legtöbb esetben így van, habár mi nők azt hisszük, jaj, majd megszánnak bennünket.
Én sose bőgnék egy férfi miatt. Bőgjön, akinek nincs más választása. Sára biztos jajong is egy sort. Meg a gyerekkel vagy a közös lakással jön. Akár megüzenhetném neki, hogy nyugodjon le, az első csatát megnyerte, de nem adom fel. Robi nem ér meg egy világháborút, de még egy nekifutás nem árt. Ha kötélnek áll, és megkap engem, rá fog jönni, hogy megérte. Hogy a fenébe ne érné meg, amikor rajtam keresztül újra élheti azt a bizsegést, amit már rég nem?!
Nem szeretnék a Sára helyébe lenni. De magának köszönheti… Miért nem tudja, tudta megtartani a férjét? Mondjuk, bárhogyan igyekezne, egy bizonyos idő után már lehetetlen küldetés lenne a kapaszkodása. Ki akarna harminc éven keresztül ugyanabba az ágyba bújni? A hamburger finom, de reggel-este azt enni? Nincs igazam?
Amikor hazaértem, nem hagyott nyugton kudarc. Félkudarc, de akkor is!
Elmentem zuhanyozni.Sima, barna bőrömön pergett a víz, és újra megállapíthattam, szép vagyok. Nemcsak szép, hanem izgató és kívánatos. Ezt nem lehet elhazudni. És egy olyan nő, aki hozzám hasonló adottságokkal rendelkezik, nem hagyja annyiban, amit eltervezett. Eszembe jutott valami…Megtöröltem magam. A mellem jelezte, hogy izgatott vagyok.
Felvettem egy átlátszó, fekete felsőt. Alá semmit. Leültem a fotelbe, és szelfiztem. Profi képek sikerültek. Más dolgom nem maradt, mint kikeresni Robi messengerét, és elküldeni neki. Megtettem.
Ezer százalék, hogy nem mutatja meg Sárának. Ha tévednék, akkor vesztettem végérvényesen. Ebben az esetben pedig meghátrálok, ígérem és elismerem, hogy egy öregedő feleség képes volt legyőzni a fiatalságom. Tudott úgy hatni a férjére, hogy emelem a kalapom előtte. Nem így lesz! Képtelenség. A férfiak nem használják az agyukat, ha látnak egy jó mellet.
Amikor rányomtam a küldésre, legszívesebben felnevettem volna. Semmiképp nem leszek vesztes, erre fogadni merek. Nagy tételben is akár.
Letettem a telót, kimentem a konyhába, és pezsgőért nyúltam a hűtőbe. Óvatosan lefejtettem a kupak borítását, lecsavartam a drótot, majd erős mozdulattal kirántottam a dugót. A karcsú pohár pillanatok alatt megtelt a habzó nedűvel. Kizárólag ennyi idő kellett, hogy válasz érkezzen. Elmosolyodtam. Ha nem érdekelném Robit, nem válaszolna pár röpke pillanat múlva. Ezt már megtanultam. Le is tiltana vagy valami hasonló.
Belekortyoltam a poharamba és a mobilomért nyúltam.
„Mikor?”
Csak egy kérdés, de benne volt egy hatalmas igen. Nyertem. Ahogy mindig és mindenkor. Nem egy életre szóló siker, de nem zavar. Most nyertem és kit érdekel a holnapután, amikor még a holnap is előttünk van?
És tényleg itt a vége!
Kép forrása: Pinterest
