A szentségit neki! Hogy van az, hogy egy ember felnevel egy gyereket, többet is, és utána megkapja a magáét, ha boldog akar lenni?! Mi ez, ha nem önzés? És mindenki azzal jön, hogy a gyerek az első meg a család… Én hol vagyok ebben? Mikor szűntem meg embernek és férfinak lenni? Már nem lehetnek szükségleteim, örömeim, mert megházasodtam?
A lányaim nem magukra hagyott csecsemők. Mindkettő elég nagy ahhoz, hogy tudja, az élet nem fehér-fekete. Nekik is vannak tapasztalataik, és voltak már szerelmesek is. Azt hiszem, de ezekről nem beszélünk. Ahogy arról se, hogy nekem vagy az anyjuknak mire van szükségünk. Természetesen nem úgy indultam neki a házasságnak, hogy majd adandó alkalommal felrúgom, és boldogan szedek össze fűt-fát. Hiába hiszi a legtöbb nő, még a férfi is válogat. Nagyon is. És nem azért keres valakit okvetlenül, mert a szex hiányzik neki.
Emberből vagyok. Minek hazudjam, hogy vak és érzéketlen lettem? Nem lettem, de ez nem jelenti, hogy bagzó macskaként járok-kelek, hátha utamba akad egy nőstény.
Zoé rosszabb, mint egy hétfejű sárkány. Tényleg arra vágyik, hogy boldogtalan legyek? Miért hiszi mindenki, hogy ha közös házban él egy férfi és nő, akkor ott minden rendben van, mert hát megígérték egymásnak huszon éve.
Látom a kollégáimat. Nemcsak a férfiakat, nőket is. Hazudnak, alakoskodnak, és ha céges buli van, mindig történik olyasmi, amiről később mélyen hallgatnak, az a tudod, hogy van ez, ittunk-szöveggel.
Már-már azt kell hinnem, hogy a saját lányom díjazza a hazugságot. Mert neki kényelmesebb. Biztos vagyok benne, hogy évek óta észre se vesz engem, de az anyját se, csak akkor, ha épp valamire szüksége van. Hogy nekünk lehetnek rosszabb napjaink, hogy fájhat a szívünk, vagy épp üresek vagyunk, senkit nem érdekel, mert ha szülő lettél, akkor legyél fából?
Az ember tényleg odateszi magát az elején. Tényleg jó apa akar lenni, jó férj, aki dolgozik, amennyit csak tud, aztán otthon is megtesz mindent, ahogy kell. Benne voltam én a pelenkázásban, fürdetésben, tanítottam a lányokat biciklizni, horgászni is elvittem őket. Mesét nem olvastam, mert későn értem haza rendszerint, de kirándultunk, olykor még gombásztunk is. Szép volt, elmúlt. Kinőttek engem, már nem voltam fontos, ahogy kamaszodtak.
Kicsit elmentünk egymás mellett, inkább az anyjukkal osztották meg az érzéseiket, de ez természetes volt.
És most Zoé tombol, mint egy fúria, mert nem úgy van minden, ahogy az ő lelkében megfelelő lenne.
Nem baj. Van még egy köröm, jöhet a másik lányom. Épp elég lesz azt is megélnem. Még jó, hogy csak ketten vannak, nem szeretném négyszer-ötször megkapni, hogy szemét alak vagyok.
Fanni nem volt túl lelkes, amikor megkérdeztem tőle, akar-e beszélgetni velem a helyzetről. Azt mondta, nem. Nincs miről.
– Hogyhogy nincs? – kérdeztem a telefonban. – Nem akarom, hogy azt hidd, kizárlak az életemből.
– Apa, nem hiszem. De nem is akarok beszélgetni róla. Tedd, amit jónak látsz!
Éreztem, hogy ez igazi női harag. Ismerem. Három nő mellett éltem eddig, nem tudnak már nekem újat mondani róluk.
– Rendben. De később ne gyere azzal, hogy semmibe vettelek.
– Nem jövök. Eszemben sincs. Csak nem értem, miről akarsz beszélgetni? Te eldöntötted, hogy mit teszel, nem?
– Azt hiszem, igen.
– Na, látod. Akkor minek rabolnánk egymás idejét?
– Fanni, te most haragszol rám? – kérdeztem idegesen, mert eddig azt hittem, ő megértőbb. Mi történhetett, amiről nem tudok?
– Nem haragszom. Nem vagyok boldog, de ezt nem is várhatod tőlem. Viszont elfogadom a döntésed.
– Köszönöm. Szerinted egy apa nem lehet szerelmes? – mondtam halkan, esetlenül. Már szívtam is volna vissza, mert ostobán hangzott.
– Lehet, de szerencsés lenne, ha feleségébe lenne, a gyerekei anyjába.
– Igaz. Viszont ez nem ilyen egyszerű.
– Kérlek, hagyj ki engem ebből! Most mennem kell. Intézd, ahogy akarod, nem érdekelnek a felnőttek, a szarságaik se! És be kell vallanom, hogy te se vagy kivétel.
Azzal kinyomott.
Ez durva volt. Szóval, mindketten ellenem vannak. Egyiküktől se számíthatok másra, csak negatív hozzáállásra. Mit is vártam? Talán egy-két jó szó jól esett volna. Botorság.
A gyerekek nem azért vannak, hogy a szüleik lelkét pátyolgassák. Ez fordítottan kell, hogy működjön.
Vajon ezek után mi vár rám Hellánál? Még nem ismerem a fiát, de tudom, hogy ő a mindene. A szent kettősük közé lépek én, és marhára félek a következményektől. Most épp a nagyszüleinél van a srác, de holnap visszahozzák, és akkor élesben megy majd az együttélés.
Hella azonban csodálatos. Kedves, figyelmes és sokat nevetek vele. Jókat sétálunk, moziban is voltunk, és ha más nincs, csak ülünk a kanapén és beszélgetünk. Nem a tévét bámuljuk, hanem hallgatjuk a másikat. Rég volt részem efféle egyszerű örömökben. Hálásan fogadom tőle a jót.
Kép forrása: Pinterest
