A mezt a nyúl nem hozta, mert a nyulak csak tojnak, mondta Bea anyja olyan komolyan, mintha valaki tényleg elhitte volna Levi magyarázatát.
– Te, lány! – súgta neki a konyhában, amikor megérkezett. – Tudod, hogy Iván…
– Igen, anya, volt szerencsém hozzá! – felelte Bea mérgesen.
– És? – Az asszony átható tekintettel a lányára nézett, mintha bele akart volna látni a fejébe.
Hiába lett fiatalon nagymama, gondolkodása nem öregedett. Negyvenhét évesen még nem megy öregotthonba az ember, mondogatta viccesen, és eldöntötte magában, hogy soha nem is fog.
– Nincs és. Beszéltünk pár szót, de ennyi. Ugye, nem gondolod, hogy leborult elém és bocsánatot kért? Akkor kikopna a térde, mert gondolom, van egy pár olyan, aki előtt megtehetné.
– Ne légy cinikus, nem szeretem! Ha van is, nem tudunk róla! Mondd már, mit mondott, hogy néz ki?
Bea nem értette, ez miért fontos. Bekapcsolta a kávéfőzőt, és maga előtt látta valamikori anyját, amint tajtékzik, mert kiderült, hogy a lánya ostoba módon terhes maradt. Azóta azonban sok víz lefolyt Dunán, és most már esze ágában sincs azt javasolni, hogy adják örökbe Levit, akiért rajong. Változik a világ, változnak az emberek. Megrántotta a vállát, és végül kibökte azt a választ, amit anyja titkon várt.
– Jól néz ki. Jót tett neki a városi élet.
– Valahogy sejtettem. Azt beszélik, átveszi apja helyét, mert a doktor úr nem akar már praktizálni. Valami más bizniszbe kezd.
– Mielőtt messzemenő terveken törnéd a fejed, közlöm veled, hogy gyerekkel láttam. Szóval nős, nem fog elvenni, és azt se szeretném, ha Levi megtudná, hogy ő az apja. Nem ő és kész. Egy egyszeri kufircolás nem tesz apává senkit.
– Bea, nem szeretem, ha ilyen szavakat használsz! – szólt rá erélyesen az asszony.
Valóban haragudott, mert titkon mindig arra számított, hogy Iván a közeljövőben ráébred, hogy van egy fia, és azt is észreveszi, hogy a lánya milyen gyönyörű nővé alakult. Így azonban terveit azonnal el kellett felejtenie. Márpedig egy gyereknek apa kell. Főleg egy olyan kisfiúnak, aki másra se vágyik, mint egy férfira, aki focizna, birkózna vele. A nyomorult életbe, miért nem volt elővigyázatosabb ez a lány, gondolta dühösen.
– Anyukám, ez a dolgokon nem változtat. De kérlek, tartsd a szád, eszedbe ne jusson intézkedni, mert pokolian rosszban leszünk, megértetted?
Bólintás volt a válasz.
Az az ominózus hétvége végül eltelt valahogy, és mindenki túlélte, hogy Bea beteg lett. Valóban Zalán anyja ment velük, és Levit kivéve mindenki boldog volt. Igaz, hogy a pogácsa, amit persze nem ő sütött, kissé szikkadt volt, de a fiúkat nem érdekelte.
Pálfi Tibort se nagyon, nem kereste különösebben a lányt, esze ágában se volt megkérdezni tőle, hogy van, ami fontos jelzés volt Bea felé. Ha érdekelné, keresné, ez ilyen egyszerű, gondolta szomorúan, de azzal is tisztában volt, hogy volt ott bőven nő, aki lekötötte a figyelmét, nem beszélve a fociról. Levente mérgesen jött haza, közölte, hogy soha többé nem akar játszani, ami igencsak meglepte az anyát.
– Azért, mert kikaptatok? – faggatta óvatosan.
– Nem azért! – hangzott a válasz, de nem volt benne sok őszinteség. – Utálom, hogy Zalán azt hiszi, hogy ő a főnök, mindenkinek dirigál, és az anyukája mindenkivel undok.
– Undok? Ezt hogy érted? – nézett rá döbbenten.
– Azt mondta, hogy azért játszottunk rosszul, mert önzők vagyunk, pedig Zalán sokszor jó helyzetben volt. Pedig ő nem Tibi bá, hogy megmondja a tutit. És Zalán is szarul játszott!
– Levi, hagyd ezt abba! Higgadj le, és ne beszélj rondán!
– Anya, a focisták mind csúnyán beszélnek!
– Lehet, de te nem fogsz, mert megcsaplak! Mit szóltak a mezedhez?
– Észre se vették. Pedig mondtam nekik, hogy a nyúl hozta.
Bea elnevette magát. Milyen kisfiú még, mosolygott rá, és megölelte.
– Ugye tudod, hogy a győzelemhez sok vereséget is ki kell bírni? – kérdezte gyengéden megsimogatva a szöszke fejet.
– Na, épp, mint Tibi bá. Ugyanezt mondta ő is. Kérdezte, hogy vagy, mondtam neki, hogy csúnyán nézel ki…
– Hogy te milyen édes vagy! – kiáltotta a lány, és felkapta a gyereket.
Maga se tudta, miért, talán mert megörült, hogy az edző nem feledkezett meg róla. Ez azonban csak egy morzsányi figyelem volt, ami nem jelentett valódi érdeklődést. A következő mondat azonban úgy megütötte, hogy belesápadt.
– Képzeld, anya, volt ott egy bácsi az új fiúval, aki nagyon béna, és megdicsért! Azt mondta, a legjobb voltam a pályán. Iván bácsi, aki orvos. Noel mondta.
– Noel? Ki az a Noel? – nézett rá Bea döbbenten. A választ tudta, de mást nem bírt kinyögni. Mi a fenét akar Iván? Miért szól egyáltalán a fiához? Pontosabban a fiukhoz. Nem, ezt nem hagyhatja. Ha még egyszer a közelébe megy, kinyomja a szemét. Nem játszhatja el az érdeklődő apát, nem léphet csak úgy be az életükbe, hiszen eddig egyetlen alkalommal se akart. Levi apja nem létezik, mondogatta.
– Jaj, te nem figyelsz! Hát a doktor bácsi fia, aki nem nagy focista, az biztos. De én az leszek! – kiáltotta és kifutott a szobából.
A lány elfintorodott. Érezte, hogy szépen kialakított életük lassan kezd megváltozni, és ettől cseppet sem volt boldog. Ekkor megvillant a telefonja. Üzenete érkezett méghozzá Pálfi Tibortól, aki hirtelen előkerült talán, mert épp nem volt edzés vagy meccs, esetleg nő a közelében.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
