Ella úgy ébredt reggel nyolckor, mint akin átment az úthenger. Nem lett lapos, de megmaradt gömbölyded formái teljesen elvesztek a süppedős matrac mélyedéseiben. Szép bordó kosztümje kissé meggyűrődött, főleg a szoknyája, ami a forgolódásban még fel is csúszott combja tövéig. No, ez nem következett volna be, ha meghaltam volna rendesen, gondolta méltatlankodva.
Épp csak felült, amikor csöngettek. Sejtette, hogy a szomszédja ugrott be megkérdezni, hozzon-e valamit a piacról, ezért nem mozdult. A csengő azonban türelmetlenül jelzett, vagy az, aki nyomta. Átöltözni nem volt ideje, ezért gyorsan lesimította ősz fürtjeit és igyekezett elfogadható kinézettel ajtót nyitni. A kopott, enyhén megvetemedett ajtó előtt azonban nem az emlegetett, hanem a kisebbik unokája állt, akinek igen kikerekedett a szeme, amikor meglátta a mamát teljes harci díszben.
– Mész valahová? – kérdezte tőle. – Anya küldött egy kis banánt. – tette hozzá és már nyújtotta is át a zacskót.
– Nem, sehová! Bejössz?
– Ne haragudj, de most edzésre megyek! – felelte, ami igaz is volt. Ő tartotta és hát várták a jövő reménységei.
Ella bólintott. Már nem emlékezett arra a pillanatra, amikor valaki úgy nézett be hozzá, hogy be is akart jönni, netán beszélgetni akart volna vele. Hazugság volt, hogy mindig siettek, csak egy öregasszony nem tartozott bele a mindennapjaikba, és ha a lelkiismeretük nem gyötri, még egy futó köszönést se engedélyeztek volna maguknak szaladós hétköznapjaikon.
– Akkor jó munkát! – mondta és hagyta, hogy unokája minden egyéb kérdés nélkül fusson tovább az élete után.
Megpróbálta erősen benyomni az ajtót, de a fa nehezen engedte a helyére magát. Ella tegnap egész nap rosszul volt. Ismeretlen félelem tépte-cibálta testét, de legfőképp a szívét. Úgy érezte, ez nem más, mint egy üzenet, amelyet a Halál küldött neki, amolyan elősürgöny, hogy ideje felkészülnie. Ez a vendég se marad hosszabban, ahogy többiek, de az utolsó lesz életében.
Este tízkor se tudott elaludni, pedig máskor már nyolckor leragadt a szeme. Ült a kanapén és várt. Úgy gondolta, megnézi magának a Kaszást, és ha tetszik neki, vele megy. A nagy munkában lévő Végrehajtó azonban nem érkezett meg. Ella teste tovább rakoncátlankodott, nehezen tudott felállni, mert hirtelen beállt a dereka, de a szíve is olyan sebesen kalimpált, mintha gyorsasági rekordot akart volna megdönteni. Pedig csak a fürdőszobába készült, azt is sík terepen. Ekkor már bizton érezte, hogy ezek utolsó pillanatai. Végül a régimódi tölgyfaszekrényhez lépett, amelyből az év minden szakában molyirtó szaga áradt, és kitárta a széles ajtókat. Az járt a fejében, lezuhanyozzon-e, mielőtt meghal, vagy ez igazán lényegtelen. Sokáig válogatott. Nem mintha annyi gönce lett volna, inkább a csinosság miatt. Fekete szóba se jöhetett, de sötétkék vagy szürke se. Maradt a bordó kosztüm, amely volt vagy huszonöt éves, de nagy büszkeségére még mindig jól mutatott szikár teste sziluettjén. Bólintott. Jó lesz, és ha még egy könnyű selyemsálat is köt a nyakába, egészen szép halott lesz, gondolta elégedetten. Volt egy tartalék fekete harisnyája és egy bontatlan fehérneműkészlete, ami egy normális bugyit és melltartót tartalmazott. A cipők közül a félmagassarkút válaszotta, mert az alacsonyban slamposnak érezte magát, a magasban viszont nem tudott hosszan gyalogolni. Ki tudja, milyen hosszú az út a Mennybe?
Mire mindennel meglett, kicsit megnyugodott. Aprólékosan kifésülte a haját, frufruját még be is sütötte, így erősen hasonlított a megboldogult II. Erzsébetre. Tetszett magának. A kosztüm valóban passzolt rá, a harisnya kiemelte vékonyka lábait, amivel régen hódított a bálban, majd belebújt a cipőbe és így teljes díszben lefeküdt meghalni. Legalább reggel, ha megtalálják, nem kell majd az öltöztetésével bajlódni, vígasztalt magát. Sose szerette, ha gondot okozott másoknak holmi csip-csup ügyekkel, így egyáltalán nem volt furcsa ötlet felöltözni a Halálnak. Régivágású ember lévén, úgy akart elmenni, hogy minden tiptop rendben van körülötte. A bankszámlaszámát régebben kiírta egy papírra a PIN kóddal együtt, csak a Nők Lapja előfizetést felejtette lemondani. De majd a lánya megteszi, ámbár ő is szívesen olvassa vagy harminc éve.
A sötétben hosszan bámulta a plafont. Bár nem látta a repedéseket, tudta, hogy ott vannak. Szíve lüktetése finoman lecsendesedett, de az az rossz érzés, ami a nap nagyrészében kísértette, továbbra is ott motoszkált benne. Ha meg kell lennie, akkor legyen, mondta ki félhangosan, és hagyta, hogy az álom puhán ráfeküdjön szemhéjára.
A reggeli csengetés hozta vissza a valóságba. A nagy előkészületnek mégse volt értelme, úgy látszott, a Halál éppen mással volt elfoglalva. Milyen megbízhatatlan, csóválta meg a fejét. Pedig segített volna neki, ha akarja. Úgy tűnt, nem akarta. Ezért úgy gondolta, jobb levenni a szép harisnyát, nehogy ügyetlenül kilyukassza. Így is tett, és főzött magának egy erős feketekávét.
Kép forrása: Pinterest
