Már a Halál is megbízhatatlan

"Ella úgy ébredt reggel nyolckor, mint akin átment az úthenger. Nem lett lapos, de megmaradt gömbölyded formái teljesen elvesztek a süppedős matrac mélyedéseiben. Szép bordó kosztümje kissé meggyűrődött, főleg a szoknyája, ami a forgolódásban még fel is csúszott combja tövéig. No, ez nem következett volna be, ha meghaltam volna rendesen, gondolta méltatlankodva."

Ella úgy ébredt reggel nyolckor, mint akin átment az úthenger. Nem lett lapos, de megmaradt gömbölyded formái teljesen elvesztek a süppedős matrac mélyedéseiben. Szép bordó kosztümje kissé meggyűrődött, főleg a szoknyája, ami a forgolódásban még fel is csúszott combja tövéig. No, ez nem következett volna be, ha meghaltam volna rendesen, gondolta méltatlankodva.

Épp csak felült, amikor csöngettek. Sejtette, hogy a szomszédja ugrott be megkérdezni, hozzon-e valamit a piacról, ezért nem mozdult. A csengő azonban türelmetlenül jelzett, vagy az, aki nyomta. Átöltözni nem volt ideje, ezért gyorsan lesimította ősz fürtjeit és igyekezett elfogadható kinézettel ajtót nyitni. A kopott, enyhén megvetemedett ajtó előtt azonban nem az emlegetett, hanem a kisebbik unokája állt, akinek igen kikerekedett a szeme, amikor meglátta a mamát teljes harci díszben.

 
 

 – Mész valahová? – kérdezte tőle. – Anya küldött egy kis banánt. – tette hozzá és már nyújtotta is át a zacskót.

 – Nem, sehová! Bejössz?

 – Ne haragudj, de most edzésre megyek! – felelte, ami igaz is volt.  Ő tartotta és hát várták a jövő reménységei.

Ella bólintott. Már nem emlékezett arra a pillanatra, amikor valaki úgy nézett be hozzá, hogy be is akart jönni, netán beszélgetni akart volna vele. Hazugság volt, hogy mindig siettek, csak egy öregasszony nem tartozott bele a mindennapjaikba, és ha a lelkiismeretük nem gyötri, még egy futó köszönést se engedélyeztek volna maguknak szaladós hétköznapjaikon.

 – Akkor jó munkát! – mondta és hagyta, hogy unokája minden egyéb kérdés nélkül fusson tovább az élete után.

Megpróbálta erősen benyomni az ajtót, de a fa nehezen engedte a helyére magát. Ella tegnap egész nap rosszul volt. Ismeretlen félelem tépte-cibálta testét, de legfőképp a szívét. Úgy érezte, ez nem más, mint egy üzenet, amelyet a Halál küldött neki, amolyan elősürgöny, hogy ideje felkészülnie. Ez a vendég se marad hosszabban, ahogy többiek, de az utolsó lesz életében.

Este tízkor se tudott elaludni, pedig máskor már nyolckor leragadt a szeme. Ült a kanapén és várt. Úgy gondolta, megnézi magának a Kaszást, és ha tetszik neki, vele megy. A nagy munkában lévő Végrehajtó azonban nem érkezett meg. Ella teste tovább rakoncátlankodott, nehezen tudott felállni, mert hirtelen beállt a dereka, de a szíve is olyan sebesen kalimpált, mintha gyorsasági rekordot akart volna megdönteni. Pedig csak a fürdőszobába készült, azt is sík terepen. Ekkor már bizton érezte, hogy ezek utolsó pillanatai. Végül a régimódi tölgyfaszekrényhez lépett, amelyből az év minden szakában molyirtó szaga áradt, és kitárta a széles ajtókat. Az járt a fejében, lezuhanyozzon-e, mielőtt meghal, vagy ez igazán lényegtelen. Sokáig válogatott. Nem mintha annyi gönce lett volna, inkább a csinosság miatt. Fekete szóba se jöhetett, de sötétkék vagy szürke se. Maradt a bordó kosztüm, amely volt vagy huszonöt éves, de nagy büszkeségére még mindig jól mutatott szikár teste sziluettjén. Bólintott. Jó lesz, és ha még egy könnyű selyemsálat is köt a nyakába, egészen szép halott lesz, gondolta elégedetten. Volt egy tartalék fekete harisnyája és egy bontatlan fehérneműkészlete, ami egy normális bugyit és melltartót tartalmazott. A cipők közül a félmagassarkút válaszotta, mert az alacsonyban slamposnak érezte magát, a magasban viszont nem tudott hosszan gyalogolni. Ki tudja, milyen hosszú az út a Mennybe?

Mire mindennel meglett, kicsit megnyugodott. Aprólékosan kifésülte a haját, frufruját még be is sütötte, így erősen hasonlított a megboldogult II. Erzsébetre. Tetszett magának. A kosztüm valóban passzolt rá, a harisnya kiemelte vékonyka lábait, amivel régen hódított a bálban, majd belebújt a cipőbe és így teljes díszben lefeküdt meghalni. Legalább reggel, ha megtalálják, nem kell majd az öltöztetésével bajlódni, vígasztalt magát. Sose szerette, ha gondot okozott másoknak holmi csip-csup ügyekkel, így egyáltalán nem volt furcsa ötlet felöltözni a Halálnak. Régivágású ember lévén, úgy akart elmenni, hogy minden tiptop rendben van körülötte. A bankszámlaszámát régebben kiírta egy papírra a PIN kóddal együtt, csak a Nők Lapja előfizetést felejtette lemondani. De majd a lánya megteszi, ámbár ő is szívesen olvassa vagy harminc éve.

A sötétben hosszan bámulta a plafont. Bár nem látta a repedéseket, tudta, hogy ott vannak. Szíve lüktetése finoman lecsendesedett, de az az rossz érzés, ami a nap nagyrészében kísértette, továbbra is ott motoszkált benne. Ha meg kell lennie, akkor legyen, mondta ki félhangosan, és hagyta, hogy az álom puhán ráfeküdjön szemhéjára.

A reggeli csengetés hozta vissza a valóságba. A nagy előkészületnek mégse volt értelme, úgy látszott, a Halál éppen mással volt elfoglalva. Milyen megbízhatatlan, csóválta meg a fejét. Pedig segített volna neki, ha akarja. Úgy tűnt, nem akarta. Ezért úgy gondolta, jobb levenni a szép harisnyát, nehogy ügyetlenül kilyukassza. Így is tett, és főzött magának egy erős feketekávét.

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here