Móric úgy döntött, bemegy Magdához a kórházba és inkább személyesen mesél el neki mindent. Különben is hiányzott neki. Mellette nyugodtnak érezte magát. Olyasféle nyugalom volt ez, amilyet ritkán tapasztal az ember. Amikor a lelke és a teste szinkronba kerül, és a világ minden gyűrődése kisimul. Hiába történetek velük rossz dolgok, biztos volt benne, hogy az élete néhány szomorú és veszélyes kanyar után most egyenesbe jut. Tudta, hogy ez a szerelem vagy nevezzük szeretetnek, mert sokkal mélyebb, mint egy fellángolás, amely leteperi az embert, de gyorsan észre is téríti, más, mint amit Flóra iránt érzett. A más volt erre a legjobb szó, mert nem volt különb, jobb, csak nem lehetett összehasonlítani vele. Már túl volt egy házasságon, egy tragédián, így ami benne érlelődött, mélyebb gyökeret eresztett, mint az előző. Legalábbis így hitte. A kórház látogatási ideje már rég lejárt, de nem foglalkozott vele. Az igazgató régi barátja volt, biztos volt benne, hogy nem dobatja ki. Finoman bekopogott hát a fehér, kopottas ajtón és várt.
– Visszagyött a lovagja! – szólalt meg Olga mama. Magdából kibuggyant a nevetés. Nem azért, amit mondott, hanem ahogyan. Hangjában volt egy adag szemtelenség, de kíváncsiság is.
– Nem hinném, elfoglalt ember – mondta sietve. Nagyot sóhajtott, mert az járt a fejében, hogy most az egyszer bár ne lenne igaza. És a kívánságok meghallgattattak odafent, ugyanis Móric jelent meg teljes valóságában.
– Na, ugye! – kiáltott fel diadalmasan az idős hölgy. – Tudtam én ezt!
– Hihetetlen! Maga egy látnok!
– Jó estét!
– Maga aztán szeret ide járni! – szólt neki kaján mosollyal a „látnok”, de szemernyi rosszindulat sem volt a hangjában.
A látogató hevesen bólogatott.
– Történt valami? – kérdezte Magda izgatottan. Nem volt jó előérzete.
– Igen, de ne aggódj! Fel tudsz állni, hogy kimenjünk a folyosóra?
A válasz gyorsabb volt, mint a férfi remélte. Az asszony kíváncsisága és izgalma legyűrte erőtlenségét. Mintha erőt kapott volna látogatója jelenlététől. Leültek a folyosón, és hosszasan beszélgettek. Azt egyikük se tudta megemészteni, hogy Zsizsi nem az, akinek mondta magát, bár ebben volt egy adag megkönnyebbülés is. Nem lehet, hogy Flóra nővére ennyire álnok nő, mondták ki egyszerre, amit gondoltak. De az, hogy ennyire részletesen kiterveltek mindent a bátyjával, döbbenetes volt. A pénz hatalma azonban mindent megmagyarázott. A fickó betört, Zsizsi pedig meg akarta félemlíteni Magdát, és mivel nem sikerült neki, ezért úgy döntött, ha kell, elteszi láb alól.
– Én nem tudom felfogni, hogy létezhetnek ilyen emberek…– mondta nagy sokára. – És azt mondod, az ikon is előkerült? Ez nagyon jó hír, már csak az lenne nagyon jó, ha holnap hazamehetnék. Billyről nem tudsz semmit?
Móric megrázta a fejét. Az események sűrűjében el is feledkezett róla. Magda keze után nyúlt és magához húzta. Finoman megcsókolta az arcát, majd a nyakát, és olyan szerelemmel nézett rá, hogy a nő elpirult.
– Esküszöm, úgy viselkedsz, mint egy kamasz! – súgta a fülébe.
– Miért, te nem? Igen, úgy. És ha ez azt jelenti, hogy éretlen vagyok, akkor maradjon is mindig így. Boldog vagyok, még akkor is, ha ez a pillanat nem alkalmas rá. A kórházban nem gyakran azok az emberek.
– Igazad van! El se hiszem, hogy nem is olyan régen még nem ismertelek, azt se tudtam, hogy ki vagy, és mégis figyeltelek.
– Figyeltél? Csak nem akartál tőlem valamit? Ejnye, hölgyem, mit akarhatott ön egy szerény és csendes idegentől?
Magda hangosan kacagni kezdett.
– Jaj, a fejem nem szereti ezt! Ne mondj ilyesmiket! Ha nevetek, sokkal rosszabb!
– Márpedig én azt szeretném, hogy sose sírj! Megértetted? Bármit megteszek azért, hogy ne lássam a könnyeid! Kivéve persze, ha örömkönnyek!
– Azt hiszem, én beléd szerettem! – mondta ki az asszony, amire egész nap gondolt. – És ne merd azt mondani, hogy a fejemre mért ütés teszi, megértetted? – Azzal játékosan megfenyegette a vigyorgó pasast.
– Épp ezt akartam mondani! – felelte az. – Szerencse, hogy lakatot tettem a számra.
– Nagy szerencse.
– Magda, én is szeretlek téged! Jobban, mint remélni mertem. Jobban, mint hittem, hogy szeretni tudok még.
Azzal megcsókolta, de olyan szenvedélyesen, hogy azt bármelyik kamasz megirigyelhette volna. Csak a falak és a néma folyosó volt a tanúja ennek a jelenetnek. Magda beleborzongott a vallomásba, és ha nem egy kemény, kórházi széken ült volna befáslizott fejjel, talán táncra is perdült volna. Ekkor azonban, mint egy kijózanító pofon, rezegni kezdett zsebében a telefon. Üzenete érkezett. Két szóból állt, de ennél szebbet azon az estén nem kaphatott volna.
– Megvan Billy! – írta Rena millió szívecske kíséretében.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
