Az én gyerekemben nincs hiba. Pontosabban, ha akad is, azt elég, ha mi látjuk otthon. A külvilág felé udvarias, kedves, játékos, nem kell mindenkinek tudnia, hogy ebben mennyi munka van. Idehaza azért kibújik a szög a zsákból, mert elfelejti, hol a helye, és azt is, hogy mit és hogyan csinálhat. Neki nincs más dolga ezen a világon, mint tanulni. Méghozzá kiválóan. Nem jól, nem úgy-ahogy, hanem mindent beleadva. Az apja meg én biztosítunk neki mindent, nem lehet akadálya annak, hogy mindenben a legjobb legyen. Pláne, hogy a képességeivel sincs gond, mert hála istennek, kivételes szorgalommal és akaraterővel áldotta meg a sors. Nem beszélve arról, hogy esze is van bőven, és ezt minden túlzás és elfogultság nélkül állíthatom.
Apja is kiváló tanuló volt, alsóban négyese is alig akadt, ezért elvárjuk tőle, hogy neki se legyen más jegye. Elvégre miért is lenne, hiszen sokat tanul, lelkes és a legjobb akar lenni. Egyetlen probléma van csak a rendszerben, az maga a tanító néni. Ő nem találja tökéletesnek a fiam. Fogalmam sincs, mi baja lehet vele, mert a gyerekem élénk, sokat jelentkezik, mondjuk tud lusta és szétszórt is lenni.
Azzal abszolút tisztában van, hogy neki teljesítenie kell, nem lébecolhat a suliban. Olyan nincs, hogy nem figyel oda, tudnia kell, melyik könyvben hol járnak, ez a dolga. A tanító néni azonban hol ide ugrik, hol oda, én nem értem, miért annyira nehéz neki sorban haladnia. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha szépen egymás után töltenék ki a feladatokat, de úgy látszik, nincs a helyzet magaslatán, ahogy akkor se volt, amikor azt mondta egyszer, hogy jó lenne, ha a gyerekem végre kapna ötösnél rosszabb jegyet. Azt hittem rosszul hallok, de azzal magyarázta, hogy mindenkinek szüksége van arra, hogy megtapasztalja, milyen érzés a gyengébb osztályzat. Az anyukáját…Tapasztaltassa ő meg másokkal, és hagyja békén az én fiamat, akin nem tud fogást találni.
Az ötös nála adott, miért kellene arra biztatnom, hogy négyesnél álljon le? Talán akkor jobban aludna az a nő? Milyen ember az olyan, aki állítja, hogy nem roppanna bele a gyerekem, sőt megtanulná, hogy a világon nem minden kerek! Lehet, de ezt ne alsóban akarja megmutatni. Nem az a feladata, hogy törést okozzon a gyerekem lelkében. És különben is mit szurkol? Nem bírja elviselni, hogy ennyire jól megy neki minden? Bizonyára szúrta a szemét, mert amikor megkapta az első négyesét, olyan diadalmasan bámult az arcomba, hogy legszívesebben megütöttem volna. Meg is kérdeztem tőle, hogy most boldog-e vagy jobban alszik netán? A fiam épp betegség után kezdett újra, amikor első nap elé tette a röpdolgozatot, amiről nem is tudtunk, és a drágám négyesre írta meg két pont miatt. No, ezen kiborultam, mert ez aljasság. És még azt merte mondani, hogy ez nem baj, meg hogy a fiam nagyon okos. Ő azonban tett róla, hogy becsússzon neki egy rossz jegy. Micsoda egy álnok nőszemély! Azzal jött, hogy ez semmiség, hiszen eddig soha nem kapott négyest, rosszabbat meg pláne! Talán fáj neki? Vagy nyugtalankodott emiatt és most végre teljesült a vágya? Ez számomra aljas viselkedés.
Tudtam, hogy nem kedveli a fiamat, de ez mindennek a teteje! Elküldte pár versenyre, de ez nem jelenti, hogy elismeri a képességeit. Az ilyen ember nem ismer el senkit, biztosan az a baj, hogy nem nyalok és bólogatok neki, ahogy a többi szülő. Én nem fogtam vissza magam, megmondtam neki, ami bennem volt, és kerek-perec lerohantam, mert gonosz dolognak tartom a négyest, főleg, mert nem tudtunk róla, hogy röpi lesz. Hogy előtte emlegette, az nem jelent semmit, meg az az ostoba mondat se, hogy nem a jegyért tanulunk. Akkor miért? Most mondja valaki, hogy nem azokon múlik a továbbtanulás és a boldogulás az életben? Álságos mást állítani. Talán nem dől össze a világ, de az elv az elv. Mi mindig jó tanulók voltunk, mindig hoztuk a legjobbat erőnkön felül is, és ezt várjuk el a fiunktól, de hiába tenné, ha vannak olyan pedagógusok, akik négyesekkel „jutalmazzák”. No, nem baj, utoléri őt még a karma, az biztos… Teszek róla!
Azért a gyereket megdicsértem, és közöltem vele, hogy ne törődjön senkivel, és megyek, elintézem, hogy piszkos rosszul érezze magát a tanító, aki bántani merte. Pedig olyan jó kis közösségbe jár. Csupa helyes barátja van, akik nem csúfolódnak, sose verekednek, és emiatt a fiunk szívesen jár iskolába, még szívesebben tanul, de persze nem lehet kerek a történet, ha a pedagógus nem érti a szakmáját. Sebaj, ezért vagyok én itt, és majd kiállok a gyerekem érdekei mellett, elvégre én vagyok az anyja, és nem hagyom, hogy a földbe döngöljék, megalázzák az én kicsikémet. Nem hiába gyakorolunk minden nap órákat, nem veszhet el a sok plusz feladat, ha már a tanító néni nem képes elég házi feladatot adni. Még azt merte az arcomba vágni meg a többi szülőébe, hogy nem a leckétől lesz okosabb a gyerek, és ő tekintettel van a különórákra, és a gyereknek játékra és unalomra is szüksége van. Miről beszél ez? Unalomra? Ahelyett, hogy gyakorolna, olvasna, hogy fejlődhessen?!
Az én gyerekem a legtehetségesebb és a legokosabb az osztályban. Teszek róla, hogy az a nőszemély észrevegye, elvégre hályog van a szemén. Nem értem, minek megy az ilyen pedagógusnak?!
Kép forrása: Pinterest
