A plasztikai műtétekről sokáig az volt a véleményünk, hogy hasznosak, mert akik balesetben, tűzben és egyéb tragikus eseményekben sérültek meg, azok az orvostudomány fejlődésével jelentős változásokon mentek keresztül. De természetesen boldoggá tudott tenni egy nőt a plasztikázás azáltál, hogy ha levették a mellét, mert daganat volt benne, akkor nem kellett úgy éreznie magát, mintha nem lenne egész. Kezdetben sok apróbb műtét valóban azt a célt szolgálta, hogy egészségügyileg rendben legyen valaki. A szépségipar azonban nagyon gyorsan rájött arra, hogy mennyi pénz rejlik benne.
A világ úgy működik, hogy elragadtatással nézzük, mi több, csodáljuk a szép embereket, el vagyunk ájulva azoktól, akikre azt mondjuk, nem öregszenek, vagy nem híznak el, mindeközben arról papolunk, hogy a természetesség mennyire jó. Arról zengedezünk, hogy mennyire csúnya, ha valaki nem tudja elfogadni az idő múlását, pedig az természetes, ám, ha valaki nem festeti őszülő hajszálait, vagy nem szőrteleníti magát, menten elítéljük, és igénytelennek bélyegezzük.
Ugyanez vonatkozik a filmvilág képmutató viselkedésére, mert úton-útfélen hirdetik, hogy a 21. század elfogadóbb, de azért egy idősödő, ráncos színésznő nemigen kap már munkát, de egyes színészek sem. Nagyon nehéz a nyomás alól kibújni, főleg, ha az ember szemébe is mondják, hogy eljárt felette az idő, vagy naponta szembejön vele fiatalkori képmása azzal a szöveggel, hogy ilyen volt és ennyit változott 20-30 év alatt, mintha azt akarná sugallni bárki is, hogy tilos változni, öregedni meg egyenesen bűn.
Vannak olyan színésznők, pl. Meg Ryan (Harry és Sally), Jennifer Grey (Dirty Dancing), Nicole Kidman (Hideghegy), akik évek óta az újságok címlapjain szerepelnek, mint elrettentő példák, de Mickey Rourke elrontott arcát se kell bemutatni. Voltaképpen mindenki görcsösen igyekszik, aki szem előtt van, legyen az énekes, színész vagy celeb, mert a ma embere nem bírja elviselni, ha valaki nem tökéletes. Azért nem tudja feldolgozni, mert mindenhol azt látja és hallja, hogy meg kell állítani az időt, különben nem kapsz munkát, nem fognak kedvelni, neked mennek, ócsárolnak, miközben ők se jobbak nálad, csak náluk van a pénz és a hatalom. Még a hétköznapi ember se bírja el azt a nyomást, ami a külvilág tesz rá, miszerint nem szabad úgy kinézned, ahány éves vagy, mert akkor ócska, semmitmondó és használhatatlan vagy. Hát akkor mit várhatunk azoktól, akik a külsejükből élnek? Ma minden második nőnek műkörme van, rengetegnek felfújt szája, megműtött feneke és melle. A szemhéjplasztika már a világ legtermészetesebb dolga, ahogy a szálbehúzás is. Emellett persze halljuk a természetességet, hogy mennyire gusztustalan egyesek kinézete, de ha egy tévéműsorban nem úgy néz ki a kedvencünk, ahogy húsz éve, akkor szidjuk, mint a bokrot, és kárörvendve mondogatjuk, no lám, rajta is fog az idő, bezzeg régen milyen szép volt.
Az emberek jó dolgukban és unalmukban nem is tudják mit kezdjenek a média által kreált emberekkel. Nem fontos, hogy ezek már szinte nem valóságosak, hogy történetük hamis, és valaha ők is érzelmekkel teli emberek voltak, és ma is azok, sokakat ez sem izgat.
Szétplasztikáztatta magát, gúnyolódunk rajtuk. És ha igen, akkor mi van? Miért fáj az nekünk, ha valakit az tesz boldoggá, ha kacsaszája van, vagy méteres szempillája? Legyen! A mellméretével se nekünk kell megküzdenünk, hanem annak, aki kicsinek vagy épp túl nagynak találja. Sajnos vannak kevésbé jól sikerült műtétek, és ezek láthatóvá teszik a hibákat. Ezek a hibák egyszerűen palástolhatatlanok. Változni, öregedni pokolian nehéz, mert egyik reggel még mi nézünk a tükörben, a másikon pedig egy idegen, akinek lóg a bőre, a nyaka ráncos, és a szemhéja takarja a szemét. Ne mondja senki, hogy ezen mosolyogni lehet, ahogy azt se, hogy könnyedén el lehet fogadni, hogy tegnap még elfogadható volt a kinézetünk, ma meg a döbbenet lesz úrrá rajtunk. Hatalmas belső munka kell ahhoz, hogy ne keseredjünk el. Ennek egyenes következménye, hogy a sztárok, pl. Madonna, Stallone, Tom Cruise, akik folyamatosan jelen vannak, pláne megszenvedik az irreális elvárásokat. Pár évtizeddel ezelőtt se volt egyszerű, de legalább el tudtuk fogadni a másik „új” arcát, manapság azonban igen gyakran kizárólag negatív bírálattal élünk.
Hagyjuk meg mindenkinek a döntést: akar-e szebb, nagyobb kebleket, szájat, vagy feszesebb bőrt! Ha igen, akkor tegye, mi pedig maradjunk csendben és sepregessünk a saját házunk táján. Az ítélkezés még soha senkit nem vitt előre.
Kép forrása: Pinterest
