Alig van gyerek, aki nem élte át azt a gyötrő bántást, amikor a többiek kigúnyolják a neve, a ruhája, a szemüvege vagy épp alkata miatt. A csúfolás témája bármi lehet, és a legapróbb semmiség is adhat okot arra, hogy naponta megtörténjen.
Valakit csúfolni, rondákat mondani rá, fájdalmas dolog, és akik megélik, hosszú időn át hordozhatják a sebeket, amelyet okozott. Nem ritkán évtizedekig sajognak a sértő szavak és komoly önértékelési problémákat generálnak.
Amikor azt állítjuk, hogy a gyerekek ezt viccből teszik, tévedünk. Ha pedig azt gondoljuk, hogy minden gyerek jó, és csak a körülményei és neveltetése okoz benne töréseket, akkor nem vagyunk igazán őszinték magunkkal. Szeretjük azt gondolni, hogy a gyerekek olyanok, mint a régi képeslapok karácsonyi angyalai, és semmi, de semmi nem feketíti be a lelküket. Ilyenkor nehéz kimondani, hogy igenis vannak olyanok, akikben lappang rosszindulat, uram bocsá’ gonoszság. Márpedig a szakemberek, pedagógusok is nagyon jól tudják, sőt pályájuk során gyakran találkoznak az említett tulajdonságokkal. Ezt kimondani azonban tabu, pedig létező dolog.
Vajon miért csúfolódik egy gyerek? Az egyik, hogy unatkozik, és élvezi, hogy hatalmat gyakorol más felett. Tetszik neki, ha a másik dühös, ingerült vagy sír. Látja rajta, hogy kibillentheti az egyensúlyából és ez mulattatja. A gúny oka lehet éretlenség is, de szimpla bosszú is állhat a hátterében, mert maga az elkövető is tapasztalhatott hasonlókat. Az egyik legfélelmetesebb, ha a gyerek azért teszi, mert nem tud mit kezdeni magával, és így akar vezetővé válni a többiek között. Vágyik az elismerésre, arra, hogy felnézzenek rá, tehát már gyerekkorban a hatalom bűvöletébe kerül.
Lehet ez a cselekedet a figyelemfelkeltés eszköze is. De nem úgy, ahogy sok felnőtt gondolja. Soha nem szabad elhitetni egy gyerekkel, hogy bántás azt jelenti, a másik így fejezi ki a pozitív érzelmeit jobb híján. Amikor az ovis meghúzza egy kislány haját, soha nem mondhatjuk rá kedves elnézéssel, hogy azért teszi, mert tetszik neki. Nem hitethetjük el, hogy így adja tudtára a másiknak, hogy „szerelmes” belé. Se szóban, se tettekben nem támogathatjuk ezt a cselekvést.
Az a gyerek, aki abban éli ki magát, hogy mást bánt, lelkileg sérült. Természetesen ehhez hozzájárulhatnak a családi minták, az otthon elszenvedett agresszió vagy az elhanyagolás is. Mindezt figyelembe véve hosszas és alapos beszélgetésekre van szükség, hogy a csúfolódó megértse, amit tesz, az rossz. Meg kell magyarázni neki, hogy szavaival a másik szívébe gázol, és azáltal, hogy megalázza társát, nem lesz különb. Hatalma sem lesz felette, legfeljebb szerez magának egy ellenséget. De abban az esetben, ha otthon is hasonló módon bánnak vele, nem várhatunk érdemi javulást, hiszen a minta elfogadott és semmiféle ráhatás nem javít rajta jelentősen.
A csúfolódás erős sebeket hagy maga után. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, nem lehet, nem szabad úgy lerázni a sértett felet, hogy azt mondjuk neki, ne hallja meg, menjen onnan, ne figyeljen rá.
Kedves felnőttek, nem hihetitek, hogy ez működik, főleg egy olyan tárt közösségben, mint az óvoda vagy az iskola!
Ha valakit bántani akarnak, akkor követik, legyen bármekkora is az iskolaudvar, vagy az óvoda területe, és addig nem hagyják abba, amíg célt nem érnek vele. Olyan nem létezik, hogy valaki nem figyel rá, hiszen az arcába mondják. Olyat se lehet tenni, hogy nem hallja meg. Annyit tehetünk, hogy a családban megpróbáljuk megerősíteni a lelkét, és figyelemmel, szeretettel követni a lépteit, hogy ne fájjon neki, amit hall. Azért fog, csak úgy talán valamivel könnyebb lesz.
Minden esetben azt vagy azokat kell elővenni, akik nem szállnak le a másikról, és megkeresik a legérzékenyebb pontját, amivel gyötörhetik. Bármennyire nehéz ezt elfogadni, vannak undok, utálatos és gonoszságot magukban hordó gyerekek is. Aki nem hiszi, menjen be egy közösségbe, és figyelje a benne lévőket órákon át. Meg fog döbbenni…
Kép forrása: Pinterest
