Gábor szóhoz sem jutott, amikor meglátta lánya üzenetét. Ez állt benne: Szerelmes vagyok, nem akarok hazamenni.
– Hé, Föld hívja a szomjazót! Itt a vized! Minden rendben? – Mara ekkor vette észre, hogy a fiú elsápadt. Hirtelen megváltozott az arca, és azonnal meglátta benne az apát, akit eddig mintha került volna. El volt foglalva saját anyaságával, a saját gondjaival, ami hiba volt. Ez azonban csak most tudatosult benne.
– Ez a gyerek megbolondult! – kiáltott fel Gábor, miután egy húzásra megitta a nagy pohár vizet. – Szerelmes.
– És te ezen csodálkozol? Mikor legyen, ha nem most? – kacagott Mara, de tudta, mire gondol.
– Ne hidd, hogy öreg lettem, de azért pár nap nem a világ. És nem akar visszajönni velem! Ez azért enyhe túlzás.
– Jaj, tudod, hogy van ez. Most ezt gondolja, holnap azt… A szerelem nem a tisztánlátásról szól. Beszélj vele!
– Fogok is azonnal, mert a végén még tényleg úgy kell visszaráncigálnom az Államokba.
– Ugye, tudod, hogy utálni fog?
A férfi nagyot sóhajtott. Igen, sejtette. De volt már része benne éveken át, mert a kamaszkor első felében a mára sokat szelídült Tara vadóc volt. Ivott és olyanokkal barátkozott, hogy megijedt tőlük. De szerencsére ezen is túljutottak. Akkor hallotta néhányszor, hogy gyűlöli őt, mert ő a világ legrosszabbja, mégis túlélte. Most se lesz másképpen, hiába majdnem felnőtt. Amerikában nem, de idehaza tényleg nem sok választja el. És ugyan ki lehet az a srác, aki ennyire elvarázsolta? Mit tudhat? Ezek a kérdések abszolút feleslegesek voltak, de nincs ember, akiben ne merülnének fel, főleg, ha szülőszerepben van. Mindenesetre nem kellett neki nagy varázslat, hogy a naiv amerikai lányt elbűvölje. Haragudott. Elszállt a jókedve, és úgy érezte, nem megy semmi úgy ahogy kellene. Már nem volt gyerek, türelme sem volt a várakozáshoz, mert azzal töltötte fél életét. Rátalált a nőre, akit szeretett, erre, most egy másik kavar be. Mit mondhatna neki?
– De valahogy meg kell értetnem vele, hogy ez nem ilyen egyszerű. Várja az egyetem, a barátai és a hely, ahol felnőtt. Ezek nem számítanak?
– Ha a józan észt vesszük figyelembe, akkor igen. De egy szerelmes lány nem így gondolkodik, nem?
Most Gábor mosolyodott el, és beleszippantott a levegőbe.
– Kolbászos rántotta? Nem egy könnyű kaja, de épp erre van szükségem! – mondta. – Úgy érzem, egy lovat is meg tudnék enni.
– Remélem, nem!
Mara felhúzott lábbal foglalt helyet a széken, és ellágyulva nézte, ahogy eltűnik a nagy adag a tálból. Nem volt éhes, pontosabban nem ételre vágyott. Minden porcikája azt akarta, hogy összeolvadjon a fiúéval. Ez lenne a valódi szerelem, töprengett, és magában azonnal bólintott is rá. Szegény Tara, bizonyára hasonlóképpen gondolkodik, de még előtte áll az élet. Viszont nem szenvedhet annyit, amennyit ők. Bár az ő kapcsolatuk nem párnapos korában akarta a végtelent.
Mindkettőjüknek szüksége volt egy nagy beszélgetésre. Marának meg kellett keresnie a volt férjét és fiát, Gábornak pedig a lánya érzelmeivel kellett megküzdenie. Nem beszélve a srácról, aki a képben volt. A változás sose olyan egyszerű, mint aminek elsőre tűnik. Mégis sínen volt minden. Olyan úton, amely most nem vezethet visszafelé. Nyerni és veszíteni is lehet vele egyszerre, de ettől varázslatos.
Tekintete megpihent a fiún, akit hol férfinak, hol apának, hol meg csak jóképű srácnak látott, és boldog volt. Nem számított, hogy mi lesz, az se, mennyi lemondással jár. Valahogy megoldják. Hogy ez önzés-e, nem tudta, de már annyi éven át kínlódott, ideje azt az életet élnie, amit szeretne. És ő Gábort szerette. Jobban talán önmagánál is, de nem jobban a fiánál. Mégis választania kell, úgy tűnik, mert az egyik menni fog, a másik maradni akar, ő pedig nem válhat ketté.
– Szerinted, mi lesz most? – kérdezte végül nagy sokára.
Egy apró vállrándítás volt a válasz.
– Mondanám, hogy minden rendben lesz, mert Amerikában így szokás. Mosolyognak és lépnek egyet előre. De én nem ott születtem, így aggódom, de bízom magunkban. Ugye, nem gondoltad meg magad? Velem jössz?
– Legyen bárhogyan, együtt oldjuk meg!
– Ez a beszéd! Mara! – fordult felé és két keze közé fogta a lány arcát. – Szeretlek, és most már csak veled tudom elképzelni az életet. Érted?
– Én is veled és melletted! Egy életem van, és most már jól akarom csinálni.
– Akkor nem lesz baj.
– Szeretlek, így nem is lehet.
Egy ölelésben forrtak össze, amely megnyugtatta háborgó szívüket. Tudták, hogy a gondok nem szállnak el, mert a szerelmük életre kelt, de azt is, hogy újbóli találkozásuk nem véletlen. A sors lehetőséget kínál a mentésre, és most nem lehet kilépni és úgy tenni, mintha a mentés másként opció nem létezne. A törölt, de nem mentett fájlok elvesznek…Az övéké még nem.
– Akkor most megyek, és beszélek a lányom fejével! – bújt ki Mara karjai közül Gábor. – Nem szívesen, de muszáj. Hívlak majd!
– Legyél kíméletes és kedves! Emlékezz a régi önmagadra!
– Az a baj, hogy emlékszem. De nem eszem meg, ne félj, csak kicsit előrevetítem neki a jövőt.
– Te arra is képes vagy?
– Nem mindig, de megpróbálom!
– Szorítok. Mindannyiunknak.
Mara nagy lebegőt vett, elmosolyodott, és akkora szerelemmel nézett Gábor után, amekkorát még sose érzett. Még tiniként se.
Vége
Kép forrása: Pinterest
