1920-ban ezen a napon született Karol Józef Wojtyla, a történelem legismertebb és legkedveltebb pápája, aki az “utazó” állandó díszítő jelzőt is megkapta, II. János Pál.
Három testvér közül ő volt a legfiatalabb, de mikor Karol megszületett, nővére meghalt, és mire 9 éves lett, tanárnő édesanyját is elvesztette.
Nagyon szeretett focizni, és atletikus termetének köszönhetően leginkább kapusként játszott. Az iskolai meccsek nagy része zsidók és katolikusok között szerveződött, hiszen az iskolában a srácok egyharmada izraelita volt. Karol pedig katolikusként is jó barátságban volt a másik vallás képviselőivel, sőt sokszor átállt az ellenfélhez és az ő hálójukat védte a keresztény góloktól.
1938-ban Krakkóba költöztek, itt beiratkozott a Jagelló Egyetemre, ahol filológiát és nyelveket tanult (szám szerint tizenkettőt, amelyeknek későbbi pápasága idején is nagy hasznát vette), de az irodalomnak és a színjátszásnak is szerelmese volt. Az egyetemi tanulmányok alatt egy kötelező katonai kiképzésen is részt kellett vennie, de a puska és pisztoly használatát megtagadta.
Hihetetlen memóriája viszont hatalmas fegyver volt: színitársulatában például egy alkalommal kiesett valaki az előadás előtt két nappal, Karol viszont az összes többi szereplő szövegét is fejből tudta – elvállalta az extra feladatot, a premier pedig jól sült el.
Bátyja még korábban, apja pedig 1941-ben halt meg, így huszonéveinek elejére árva lett. “Anyám halálánál nem voltam ott, apám és bátyám halálánál sem. Húsz éves koromra elvesztettem majdnem az összes embert, akit szerettem” – nyilatkozta negyven évvel később a nehéz időszakról.
A náci megszállás alatt az egyetemet bezárták, így egy kőbányában dolgozott, majd egy vegyi üzemben, hogy elkerülje a Németországba deportálást. Apja halála után határozta el, hogy pap lesz, 1946-ban szentelték fel, majd Rómában tanult – ez idő alatt zarándokolt el a stigmatizált Pio atyához, aki megjövendölte neki, hogy egy nap övé lesz a legmagasabb tisztség az egyházban: így is lett, hiszen 1964-ben Krakkó érsekévé, három évvel később bíborossá szentelték, 1978. október 16-án pedig pápává választották.
Az “utazó pápa” címet nem véletlenül érdemelte ki: 1 millió 250 ezer kilométert járt be és olyan látogatásokat tett, amit őelőtte egyik elődje sem. Találkozott az anglikán egyház fejével, járt a többségében ortodox vallású Romániában, Görögországban, imádkozott a Siratófalnál, Damaszkuszban pedig belépett egy mecsetbe is, amit azelőtt soha nem látogatott katolikus egyházfő.
Miközben hihetetlen mennyiségben írt (évente átlagosan 3000 oldalt), a kikapcsolódásra is fordított megfelelő időt. Saját testőrségét sokszor álruhában játszotta ki, hogy tegyen egy kis kirándulást és egészen 73 éves koráig síelt is. A humor és az önirónia sem állt távol tőle – egy alkalommal, amikor idézte Szt. Ágostont, miszerint az éneklés kétszeres imának számít, megkérdezték tőle:
“Szentatyám, ön jó énekes?”
“Hát, amikor én énekelek, az inkább csak egy fohásznak számít” – válaszolta.
Többször kíséreltek meg ellene merényletet, 1981-ben Ali Agca lőtt rá a pápára, amiért a törököt 30 éves börtönbüntetésre ítélték. Az egyházfő meglátogatta merénylőjét a börtönben, megbocsátott neki, sőt 2000-ben az ő közbenjárására kapott kegyelmet. Egy évvel később viszont egy spanyol pap támadt rá Fatimában egy misén: a merénylő bajonettel próbálta leszúrni, kisebb sérüléseket okozott is, de miután a szentatya sebeit bekötözték, ő folytatta a ceremóniát.
János Pál pápa 2005 április 2-án halt meg, 2011-ben boldoggá, 2014-ben pedig szentté avatták.
Emlékezzünk most rá, és egyik híres mondását véssük fel magunknak:
“A jövő ma kezdődik, nem holnap.”
Az Isten éltessen ott Fent!
Nemcsak holnap, ma is.
