„Tudvalevő, hogy a gyermekkor milyen nagy jellemformáló, s milyen nagymértékű meghatározója az emberi élet alakulásának. – Most visszatekintve az időben, végigkísérem útján a kis patakot – gyermekkoromat. – Kegyes volt a sors hozzám, hogy az én kis forrásom oly szép vidéken fakadt és útja boldogító gyönyörűség lehetett. Terelhette volna az élet szeszélye száz meg száz irányba, de szép tájakra vezette csendes ballagással, lankás vidéken, szelíd dombok völgyein át, boldog játszadozással. (…) Magába ölelte a Nap melengető ragyogását, – ragyogtatta magában a Holdat és a csillagokat, csendes csobogással az Életnek énekelt.”
(Reich Károly)
Mindannyian örömmel és nosztalgiával gondolunk vissza gyerekkorunkra. Persze, akadnak kivételek, de sokan abban az időkben érezték utoljára magukat szabadnak és könnyednek. Gyereknek lenni jó, ma különösen, amikor a legtöbb gyereknek minden nap gyereknap van. Amikor szülőkké válunk, azt is vállaljuk, hogy mindenben megkönnyítjük gyerekünk életét, sőt, ha csak lehet, levesszük az összes terhet a vállukról. Ez természetesen lehetetlen, de a szerető és gondoskodó szülő így cselekszik, egyesek túlzottan is. Szülőségünk egyik buktatója az lehet, hogy úgy gondoljuk, boldoggá is tehetjük őket. Ez sajnos nem garantálható, de ha már nevetős, kevés gonddal rendelkező időszakot biztosíthatunk nekik, akkor már megtettük a legtöbbet, ami csak tőlünk telik.
Gyereknek lenni azért is csodás, mert úgy hisszük, a világ és az élet végtelen. Amíg keveset tudunk a sorsról, életről, a változásokról, nyugodtak vagyunk. A játék az életünk, már ha van rá időnk és lehetőségünk. Sokan sokszor elmondjuk manapság, hogy régen mennyivel jobb volt, mert felszabadultabbak voltunk, és tetteinket nem követték árgus szemek. Részünk volt olyan szabadságban, amelyhez felelősség tartozott, amelyhez úgy-ahogy azért fel tudtunk nőni. Hogy valóban jó volt-e akkor, már nehéz megmondani, az idő, a távolság és a fiatalság édes emléke megszépíti az emlékeket. Mégis érezzük, hogy a régi gyerek bennünk él, és ha ki tudjuk hozni magunkból, sok vidám és játékos percben lehet részünk. Sajnos az az egyik legrosszabb, ami a felnőtté válásunk következménye, hogy mindent túl komolyan veszünk, és elfelejtünk önfeledten örülni a perceknek.
Nézzünk rá a gyerekekre! Azok, akik még keveset mobiloznak, akiknek nem napi 6-8 óra gépezés, tévézés az élete, sokat tudnak nevetni, tele vannak ötletekkel, tervekkel. A kevés játékszer, a sok üres óra arra sarkallja a gyerekeket, hogy a fantáziájukat használják. A mai gyerekek ugyanolyan szívesen játszanak botokkal, túrják a földet, saraznak, mint régen az akkoriak. Nincs üdítőbb látvány azt figyelni, ahogy bunkert építenek, kavicsokat gyűjtenek, fákat farigcsálnak, és közben valóban elmélyülnek a tevékenységben. Nekünk, felnőtteknek az lenne a dolgunk, hogy hagyjuk őket alkotni, ne zavarjuk meg a folytonos féltésünkkel, és örüljünk annak, hogy csillog a szemük, még ha piszkos is a ruhájuk.
Vannak örök gyerekek is, a Pán Péter típusú felnőttek, akik nehezen élik meg, hogy ki kell lépniük egy olyan korból, ahol bármit megtehettek és kevés felelősséggel járt. Szeretjük azokat, akik még képesek nevetni, hemperegni a fűben, órákon át homokozni, de azért azt hozzá kell tenni, hogy nem bánjuk, ha visszavedlenek egy idő után. Nagy bajban lennénk, ha nem akarnának újra korunkhoz és státuszukhoz képest viselkedni.
A gyerekkor akárhogy vesszük, boldog és boldogtalan is egyben, hiszen pontosan azok a dolgok zajlanak a lélekben, ami a felnőttekében, beleértve olykor a szerelmet, a csalódást, a kirekesztettséget és a bántást is. Ezek megélése azonban hozzásegíti őket ahhoz, hogy később már könnyebben ugorják meg az akadályokat, hogy megértsék, a nagy bajok és szomorúságok után is vannak jó pillanatok. Szülőként annyit tehetünk, hogy vigyázunk rájuk, terelgetjük, de nem tesszük búra alá, mert akkor egy kis szellő is vihart kavarhat majd későbbi életükben.
Boldog felnőttek képesek boldog gyerekeket nevelni, és hogy lehetséges-e ez, nem tudni, viszont törekedhetünk rá, és ez a lehető legtöbb, amit elvárhatunk magunktól. Nem a tárgyak, az ajándékok, hanem a közös élmények és az együtt töltött idő teszi felejthetetlenné a perceket, mert nincs az a felnőtt, aki egy szimpla játékautóra vagy babára emlékezne, ha nem kötődik hozzá élménye, vágyakozása. De ha anyja vagy apja ráért, mesélt, együtt bolondozott vele, azt örökre megjegyezte.
Boldog gyerekeket és boldog felnőtteket kívánunk mindenkinek az év többi napjára is!
Kép forrása: Pinterest
