Másnap reggel a nap is másként kelt fel. Jobban ragyogott és több vidámságot sugárzott, mint egyéb reggeleken. Eliza úgy pattant ki az ágyból, ahogy az elmúlt időszakban soha. Na, most, most minden sikerülni fog, mondta a tükörképének, ami rámosolygott, de nem bólogatott. Mintha sejtette volna, hogy nem olyan egyszerű minden, ahogy azt az ember lánya eltervezi. Így az ember lánya megmosta a haját, lágy hullámokat sütött bele, finoman kihúzta a szemét, és elégedetten bámulta a tusvonalat, amelyet máskor egymás után hatszor is elrontott. Felvette az aznapra szánt csinos blúzt és farmert, majd a mosdóhoz hajolt, hogy fogat mosson, pontosabban már öblítsen. Abban a cseppet sem varázslatos pillanatban azonban a csap gondolt egyet, és többé nem akart elzáródni, majd finom, mondhatni puhán belezuhant a fényes mosdóba. Koppant egy nagyot, és ezzel egyidejűleg spriccelni kezdett a víz a falból, de olyan erővel, hogy elmosott mindent: egy fogkefét szorongató ijedt nőt is, aki azonmód csuromvíz lett. Mindezzel együtt a festék elindult az arcán, blúza meg átázott. Eliza még káromkodni sem tudott, olyan gyorsan történt minden.
– Segítség! – suttogta, miközben a víz utat tört magának a csempéken, a száradó törölközőkön, és a járólapokon is.
Csak állt és nézte a rombolást, majd csendesen sírni kezdett. Ám a másik énje, a rátermett, az ügyes és kreatív fenéken billentette. Eszébe juttatta, hogy elzárhatná a főcsapot, de mire hozzáfért, addigra a víz már tetőtől talpig beborította a csempét, a haját, és kifolyt a nappaliba. A szőnyeg se úszta meg. Tudta, hogy aznap már nem ér oda a pékségbe, de a munkahelyére se, ezért, hogy ne kapjon agyvérzést, csuromvizesen beslattyogott az előtérbe, és felhívta a főnökét.
– Ugye, ez nem kamu? – kérdezte a nő. – Olvastam valahol, hogy egyesek medvetámadást is hazudnak, hogy ne kelljen bemenniük dolgozni.
– Megmutassam? – kiáltott fel, és már kapcsolta is be a kamerát. Arra nem számított, hogy Vivien irodájában mások is lesznek, így pillanatok alatt a fél cég láthatta átázott blúzban és csatakos hajjal.
– Rendben, értjük! – hangzott a felelet. – Küldjek valakit, aki segítségedre lesz?
– Igen! De nagyon gyorsan, mert ha lefolyik az alattam lakóra, akkor emberhalál lesz a vége. Az öregasszony kicsi, de gyilkológép!
A háttérben nevetés hallatszott. Eliza úgy érezte, hogy ha már nem szerencsés, akkor legalább vicces, és ez kicsit megnyugtatta. Mielőtt azonban bármi mást is mondhatott volna, csengettek.
– Ennyire gyorsan intézkedtél? – kérdezte döbbenten, de Vivien már bontotta a vonalat. Tudta, hogy a nő hatékony, de hogy ennyire, azt nem sejtette. Gyorsan a fejére borított egy csíkos törölközőt, és arab sejket megszégyenítő külsővel kinyitotta az ajtót. Az nem jutott eszébe, hogy arcán miféle csíkok lehetnek a szempillaspirál bosszújaként.
– Na, végre! – kiáltotta, de az ajtóban nem egy ismeretlen állt, hanem maga Dávid.
– Az isten szerelmére, mi a fene történik itt? – kiáltott rá, szemmel láthatóan meg se ismerte a kóborló festékréteg és a mindent takaró törölköző alatt.
– Csőtörés – nyögte ki nagy nehezen. – Téged küldtek?
– Engem? Ki küldött volna, legfeljebb az őrangyalom, aki figyelmeztetni akart, hogy ennek a háznak a közelébe se menjek. Azt se tudtam, hogy te itt laksz!
– És te? Hogy kerülsz bele ebbe az egészbe? Csak nem Marika néni unokája vagy?
Dávid elnevette magát. Kedvtelve nézett végig a ronggyá ázott lányon, és megállapította, hogy sokkal csinosabb, mint akkor, amikor el akarja hitetni vele, hogy nem érdekli.
– Én lakom alattad, és ha jól gondolom, akkor hívhatom a biztosítót, mert elintézted a nappalim plafonját – közölte, de hangjában nem volt méreg.
– Nem, ezt nem veszem be. Alattam az a bajuszos Marika néni lakik, aki folyton macskát akar szerezni magának, de allergiás rá.
– Megvettem tőle a lakást, mert elköltözött vidékre. Te hol élsz, hogy nem tudod, kik a szomszédaid?
– A Marson! Nem az előbb mondtad, hogy te sem tudtad, hogy itt lakom? Akkor ki az, aki tudatlan?
Eliza a fiúra nézett, és hirtelen olyan öröm fogta el, mintha a vízvezetékszerelők dísze állított volna be hozzá segíteni. A víz csendesen folydogált a hajából a hátára, majd a lábán át a padlóra, és pontosan olyan tócsa keletkezett az ajtó előtt, mintha bepisilt volna.
– Sajnálom! – suttogta. – Egyszerűen folyni kezdett a víz mindenhova. Alig tudtam…
A mondatot nem fejezte be, mert hirtelen meglátta Benedeket, aki nem tudni, honnan került oda, de abban biztos volt, hogy ő sem lehet a vizes.
– Te jó ég, te meg hogy nézel ki? – röhögött fel a fiú gúnyosan, mire Dávid szemöldöke felszaladt a homlokára. Micsoda bunkó, gondolta, de mielőtt kimondta volna, a lány villámgyorsan odasúgta neki:
– Kérlek, most ne menj el!
Azonnal megérezte, hogy ez most nem játék, látszott rajta, hogy megijedt.
– Te jöttél szerelni? – kérdezte egy másodperccel később, de Benedek nem is felelt, csak félretolta, és már bent is volt a lakásban.
– Jó kis kupi van! – nézett szét és már bele is lépett az első pocsolyába, ami csendesen folydogált a lába előtt. – Ne aggódj, annyit értek hozzá, amennyit kell. – Azzal megnyalintotta a száját, ahogy a lányra pillantott.
Dávidnak ekkor esett le, hogy látta már őt valahol. Méghozzá pár napja, és akkor azt hitte, nagyon jóban vannak. Most azonban a lány tekintete nem erről árulkodott.
– Itt lakom én is eggyel lejjebb! – mondta Benedek felé fordulva. – Látni akarom, mit művelsz, mert a biztosító nem fog bármit kifizetni – tette hozzá idegesen.
– Ahogy akarod! – vonta fel a vállát az érkező, és azonnal megállapította, hogy neki is nagyon ismerős Dávid.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
