A nappaliban hárman ültek. Előttük kávé gőzölgött, de egyikük se nyúlt érte. Dia nem is szerette a kávét, csak nem mert szólni. Mikit pedig egyáltalán nem érdekelte, mi van előtte, ha nem alkoholról volt szó. A boríték ott hevert az asztal közepén, mint egy késleltetett bomba, amit senki nem mert megérinteni, hatástalanítani meg végképp.
– Na, és? – kérdezte tettetett unottsággal Miki. – Ugye most nem akartok valami ezoterikus szarral etetni? Valaki szórakozik, ennyi az egész. Miért kellett újra találkoznunk? Ez most valami horror évforduló?
Lea nem válaszolt, hosszan bámult Diára, aki nem emelte fel a tekintetét az asztalról. Úgy bámulta, mintha a fa erezetét próbálta volna megfejteni.
– Annak tizenöt éve! – jegyezte meg halkan Lea. – És senki nem ismerhette a közös jelünket. Igaz, akkor nem csak három kör voltunk. Gondoltam, jó lenne lezárni a dolgokat, és megbeszélni, ki mit tud Szabolcsról.
– Az ilyesmit nem alkohollal vagy terápiával szokták megtenni? – A srác gúnyosan felnevetett, de hangjából sütött a feszültség.
– Miki, jó lenne, ha az életben egyszer nem poénkodnál! – Dia még mindig csendben volt, de a lába megremegett.
– Talán csak egy hülye gyerekrajz, te meg ránk hozod a frászt.
– Nem, ez az én tetoválásom, és nem sokan tudnak róla Benedeken kívül. Kinek lenne kedve ilyennel szórakozni? Higgyétek el, Szabolcs járt erre!
Erre a szobában olyan hideg lett, mintha valaki elzárta volna a fűtést a legnagyobb tél közepette.
– Ha ez igaz, akkor mit akarhat tizenöt évvel később? Ez nem egy Tudom, mit tettél film! Én már túlléptem ezen, ti miért nem tudtok?
Miki kissé megemelte hangját, ami kezdte a hisztéria határát súrolni. Csinos arcán megrándult a mosoly, és próbált laza maradni, de igyekezete nem bizonyult sikeresnek.
– Túlélte, nem? Akkor mi lehet a gond? Tudom, értem, ne szólaljatok meg, de akkor se világos, mi a célja.
A másik kettő rámeredt. Lea legszívesebben megfojtotta volna, ahogy régen, amikor butaságokat kérdezett.
– Te játszod a hülyét? – mordult rá Miki. – Mi lehetne, ha nem a bosszú? És még meg is értem. Azaz félig, mert legjobban magunkat értem meg, de ez nem számít.
– Én nem csináltam semmi! – Állt fel a kanapéról a házigazda. – Akartam, de szerintetek nem volt értelme. Emlékezz csak vissza, Dia! Annyira sikítottál, hogy azt hittem megsüketülök, de te fogtad meg elsőként a kezem, amikor a telefon után nyúltam.
– Ha jól emlékszem, mindegy volt, mert a vezetékes nem működött, mobil meg akkor nem volt. Vagy legalábbis nekünk nem.
Az ablak előtt elsuhant egy fekete madár, de egyikük se reagált rá, mert gondolatban mindegyikük a faházban járt, és azon rágódott, lehetett-e volna másképp csinálni a történteket. Szabolcs erőszakos volt. Ivott és kötekedett. Csak azért hagyták magára, mert nem akartak vele tovább veszekedni. Diát sértegette, de beszólt Mikinek is Leának is, csak ők nem sértődtek meg. Ismerték, és nem zavarta őket, hogy bunkó. Méghozzá pénzes bunkó…Hogy honnan volt pénze, senki se tudta, de távoli rokonról hablatyolt, ők azonban sejtették, hogy nem egyenes úton jár.
A fiú elfintorodott a keserű kávé után, és nagyon szeretett volna egy pohár sört vagy whiskyt, de tudta, nem vezethet ittasan, már sok pontja van így is. Telefonja után nyúlt, ami már rég a legmenőbbek egyike volt, és sajnálkozva gondolt egykori önmagára, amikor hagyta, hogy szülei korlátozzák. Abban az időben még gyáva volt és jófiú, nem akarta megbántani anyját, aki súlyos betegséggel küzdött.
– Mi a Wifi kód itt? – kérdezte. – Ha azt mondod, A három testőr, kivetem magam a ablakon.
– Nem, ugyan! Gardrób 1984.
– Gardrób? Viccelsz? Az enyém nem ezt mutatja. És ki a fene lehet az a Karma666? Csak nem a tiéd, Dia?
– Hagyj már! Nem foglalkozom ilyesmivel. – A lány lába egyre jobban remegni kezdett. – Szabolcs beszélt mindig a végzetről meg a sorsról.
– Akkor itt van a közelben! – szegezte le Lea, és elsápadt.
– Persze! Biztosan idejött a törött gerincével és most a fák mögött lesben áll!
– Micsoda? Te honnan tudod, hogy eltört a gerince? – A két lány a szája elé kapta a kezét.
– Nem tudom, de ezt mesélték a szüleim. Azt tudjátok, hogy a nevelőszülei azonnal átvitték egy másik városba? Azt suttogták, hogy megcsúszott egy sziklán kirándulás közben, mert holtrészeg volt.
– Az volt! Csak nem csúszott meg…– Dia kibámult az ablakon és maga előtt látta az erdőt. Éjjel esett, akkor is ősz volt, méghozzá langyos, lágy ősz, és ők nem hitték, hogy az életük megváltozhat azáltal, hogy elmennek egy hétvégére bulizni. Mikinek máson se járt az esze, csakhogy őt megfektesse, Lea pedig úgy bámult rá, mint valami szörnyetegre, pedig nem tehetett róla, hogy ő tetszett a nagyszájú fiúnak.
Az ablaküveg halkan megzizzent a szélben, és mintha nem messze az avarban léptek hallatszottak volna. Lehetett kutya vagy ember is akár, de egy kíváncsi róka is, nem lett volna újdonság. Miki kinyitotta az erkélyajtót és kilépett. A korlátra könyökölt, majd hunyorogva pásztázta a fákat. Mintha látott volna egy alakot, de mire jobban megnézte volna, már nem volt ott senki.
Újra a telefonjára pillantott, a Karma jelszós eltűnt, de helyette egy üzenet villogott. Ismeretlen számról jött, és csak ennyi állt benne: A felejtés nagy adomány.
– Valaki figyel bennünket! – fordult meg. – Nem akarlak megijeszteni benneteket, de szerintem, Szabolcs az és tudja, hogy együtt vagyunk. Ezt küldte, már ha ő volt. – Azzal a lányok felé mutatta a telefonját.
Dia megrázkódott, Lea pedig szája elé kapta a kezét. Biztos volt benne, hogy nekik szól, és aki küldte, nem felejtett.
– Szabolcs lenne az? Hisz nem tud járni, nem? Ezt mondták róla!
– Nem, azt mondták, lehet, hogy soha nem fog többé járni! – mondta halkan Dia, és a többiek legnagyobb döbbenetére elsírta magát.
Olyan csend lett, amelyet mindenki elkerülne, mert felkúszik az ember bőre alá, és felvágtat az ember agyába, hogy az egészet beterítse egy röpke pillanat alatt.
– Én voltam nála! – mondta nagy sokára. – Kómában volt, nem tudhatta, de bementem.
– De hát megegyeztünk, hogy a közelébe se megyünk? – kiáltott fel Miki. – Senki nem tudta, hogy velünk volt, erre te elmentél meglátogatni?
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
