Elvira teljes erejéből tekerte a hipermarketes noname biciklit, amit fél éve vásárolt. A csípős hajnalon a földút minden hepe-hupáját érezte, nemrég esett az eső, a traktorok kerekének barázdái még nem simultak el a homokos alföldi talajon. Tudta, hogy nemsokára megérkeznek a kutyák. Kicsit szorosabban rámarkolt a göcsörtös, vastag faágra, amit a bicikli kormányán egyensúlyozott. A holland tanya drótkerítése mellett megjelent a két imposztor. Egy termetes rottweiler kan, széles, lógó pofájából messzire fröcsögött a nyál, ahogy őrült csaholással a kétkerekű jármű után vetette magát, és a még nála is nagyobb kuvasz szuka, keskeny, elegáns pofáját eltorzította a méreg, ahogy hörögve loholt falkatársa nyomában. Elvira nem félt. Tudta, hogy nem szabad félnie, mert azt a kutyák megérzik. Fél éve már, hogy heti hat napon át játszották ezt a játékot – ő munkába ment a biciklivel hajnali ötkor, a két kutya pedig területét védve a nyomába eredt. Csak a földútig kellett sprintelnie, utána üldözői mindig elmaradtak. Így történt most is. Elvira menet közben behajította a botot az egyik útmenti bokorba – hazafelé majd felszedi.
A benzinkút melletti büfé maga volt a nyugalom szigete. Mint mindig, ő érkezett meg először, egy kicsit várnia kellett a sötét parkolóban, amíg megjelent Rita, a pultos lány. Kilenc évvel volt fiatalabb nála, még hamvas és ártatlan. Elvira igyekezett mellette úgy kinézni, mintha nem rágta volna meg és köpte volna ki az élet már huszonnyolc évesen. Kedvesen mosolygott fiatal kolléganőjére, aztán a mosdóban egy kis vízzel és némi dezodorral felfrissítette magát, és átvette az egyenpólót, amit munka közben hordania kellett. A dezodort és a pólót a munkahelyén rejtegette. A férje nem tűrte otthon a kozmetikumokat, a pólót pedig túlságosan kihívónak találta. Kibontotta hosszú, barna haját, majd hátul egy csattal szépen összefogta, bohókás fürtjei finoman keretezték kedves, kerek arcát. Utána gyorsan munkához látott – reggel hatig még ötven szendvicset kellett elkészítenie, de nem bánta. Az egyszerű de kreatív feladat megnyugtatóan hatott az idegeire. A szendvicsek tökéletesen sikerültek, mint midig. Közben szólt a rádió, az aktuális slágerek unalomig ismert dallama üdítően hatott. Otthon nem volt zene, Józsi, a férje nem tűrhette ezeket a bugyutaságokat. Amikor végzett a reggeli rutinnal, átlapozta Rita kozmetikai katalógusát. Vágyakozva nézegette a szép, színes rúzsokat, a körömlakkokat, és a parfümök formás üvegcséit. Az illatmintákat nem merte kipróbálni, amióta egy hónapja a férje megérezte rajta, és alaposan megtépte, miközben azt üvöltözte, hogy a parfümök a sátáni csábítás eszközei, majd imádkozni zavarta.
Fél tizenkettőig segített kiszolgálni a pultban, aztán Ritával kiültek a büfé elé, és ittak egy kólát. Ekkor jelent meg Józsi, biciklin hozta a kis Józsikát. Amint meglátta a kisasztalnál üldögélő Elvirát, kikapta a gyereket a biciklis ülésből, aztán rohanni kezdett a felesége felé.
– Hogy képzeled, hogy kólát iszol – ordította teli torokból. – Milyen példát mutatsz így a gyerekednek? Mióta folyik ez így? Különben is, hogy nézel ki? – kérdezte vádlóan.
Rita hatalmas, barna szemével dermedten bámulta a jelenetet. Elvira sok mindenről tudott vele csevegni, de a családjáról nem nagyon beszélt.
– Nem hiszem, hogy be kéne számolnom erről – mondta Elvira jeges nyugalommal.
Látta, hogy a benzinkutas fiúk kezdenek közelebb húzódni a jelenethez, és a háttérben feltűnt Kovács Kettő Balázs főtörzsőrmester is, aki a napi „rendőrszendvicséért” jött – a sonkás, majonézes szendvicsért, extra sajttal és uborkával, amit Elvira minden nap csak az ő kedvéért készített el, és rakta félre délig. Mindannyian kedvelték őt, biztonságban érezte magát közöttük. Kikapta Józsikát a férje kezéből, aztán nyugodtan besétált vele a büfébe.
– Tényleg, miért is kéne beszámolnia? – kérdezte Ferkó, a nagydarab vörös szakállú kutas.
– Mert nő! Már Konfuciusz is megmondta, hogy ezeknek az alacsonyabb rendű lényeknek teljesen alá kell rendelődniük a férjüknek! Te magad is férfi vagy, megérthetnéd!
– Ez a Konfuciusz nem mondott véletlenül olyat, hogy egy férfinak el kellene tartani a családját, nem a felesége fizetéséből élnie? – kérdezte nyugodtan Tamás, Elvira főnöke, aki éppen leltározni jött a büféhez, és tisztában volt a szendvicsese helyzetével.
Látván, hogy alulmaradt, Józsi hátat fordított a kis csapatnak, felült a biciklijére és hazakerekezett. Elvira még egy darabig ott maradt, Tamás kivételesen megengedte, hogy süssön pár csirkefalatkát a gyereknek, és megetesse.
– Hazavigyelek? – kérdezte. -Látom, nincs gyerekülésed!
– Ne, csak rontanál a helyzeten – sóhajtotta Elvira. – Valamit viszont megtehetnél értem – és pár percig sutyorgott valamit a főnöke fülébe. Tamás egyetértően bólogatott.
Elvira hazáig tolta a biciklit, miközben a nyakában vitte Józsikát. A hat kilométeres táv szinte végtelennek tűnt így, fáradt izmai szinte teljesen kimerültek. Amikor elhaladt a holland tanya mellett – ahol a kutyák napközben a kenneljeikbe zárva szundikáltak, hogy aztán éjszakai őrjáratuk során védjék a békésen szundikáló lakókat a betolakodóktól, eszébe jutott, mit mondott a férje, amikor panaszkodott az üldözőire.
– Ezek a tanyasi kutyák nem bántanak!
Azok nem is, gondolta Elvira, aztán feltörtek benne az emlékek – hogyan csattant el az első pofon, hogyan vette el a mobilját, dobta ki a dolgait – a ruháit, a kozmetikumait. Elvira világosan emlékezett arra a napra, amikor ezután bement a városba, és a buszon összeismerkedett egy hajléktalan kislánnyal, aki meghívta őt az ingyenkonyhára, mert úgy látta, hogy jobban rászorul, mint ő. Sok mindent végig gondolt a hosszú séta alatt, és rájött, hogy a kutyák azért nem bántják őt, mert félnek tőle. Érzik benne a bátorságot, azt a tartást, amivel túlélte az elmúlt öt évet. Arra is rájött, hogy Józsi viszont gyáva.
Hajnalban Józsit egy telefonhívás ébreszetette. Tamás volt az, Elvira főnöke.
– Ha utol akarod érni a feleségedet meg a gyerekeket, gyere a kúthoz, éppen most szökik meg a szeretőjével!
– Tudtam!!!! – üvöltötte Józsi, és felpattant a biciklijére.
Az aznap esti híradó vezető híre az volt, hogy két házőrző kutya – Benny és Betsy – hajnalban halálra marcangolt egy arra bicikliző helyi lakost. A férfinak esélye sem volt a menekülésre.
Írta: Balogh-Baranyai Adrienn
Kép forrása: Pinterest
