Amikor Lívia ajtót nyit, azonnal tudja, hogy valami jelentős dolog történt.
– Baj van? – kérdi köszönés nélkül.
– Nem tudom. Vagyis dehogynem, csak még hazudok magamnak – hangzik a válasz.
– Gyere be, és mesélj! Nincs sok időm, de úgy hiszem, most senki máshoz nem fordulhatsz, igaz?
– Köszönöm, hogy te mindig jó vagy hozzám! – suttogja Attila, és enyhén elpirul.
– Foglalj helyet, addig csinálok egy kávét. Ugye, emlékezni kezdtél? – kérdi, miközben a konyha felé tart.
– Azt hiszem, majdnem minden kitisztul bennem…- Attila tekintete az asztalra téved. Egy magazint lát, rajta pár papírt, amelyek számláknak tűnnek. Kicsit furcsállja, mert tudja, hogy Lívia a technológia rabja, nem holmi papírosoké.
– Mesélj! – áll meg a nő mellette és kedvesen rámosolyog. Sokkal kedvesebben, mint indokolt lenne. Attila azonban nem fog gyanút, mert azt hiszi, hatalma van felette, szereti őt, és soha nem tenne ellene semmit.
– Már tudom, hogy kik állnak a korrupciós ügyem hátterében. Azt is, hogy Kornélia segített nekem, de valamiért hátba szúrt. Elhagyott, vagy tudomisén, de nem érdekel, mert kell lennie valahol egy mappának, jegyzettömbnek, amelyben összegyűjtöttem mindent. Csak nem tudom, hol.
– Nem pendrájvot emlegettél? – kérdi a nő minden figyelmét neki szentelve, miközben leteszi a kávéscsészét, mellé a cukrot és a tejszínt. Pillantása az asztalra téved, és eszébe jut, hogy nem volt elég óvatos, a fiú megláthatta a számlákat. Ha pedig gondolkodni kezd, hamar összerakja a képet. Ez a nyavalyás azt hiszi, hogy odavan érte. Nevetséges, milyen könnyen becsapta. Az is, hogy nem sikerült elgázolni…Ostoba dolog volt Kornéliára összpontosítani, hiszen neki kevés köze volt mindehhez. Meg is értette, amikor megfenyegették. Szépen eltűnt, mert féltette az életét. Ez az idióta meg nyomoz, és nem lehet lerázni.
– De! Valahol a lakásomban lehet, csak még nem tiszták az emlékeim…A mostani eszemmel tudnék pár rejtekhelyet, de az akkori nem tudom, mit döntött.
– Segítsek megkeresni? Túrjuk fel a lakásod?
Attila belekortyol a kávéba, és megállapítja, hogy Lívia aznap is csinos, de hűvösebb a megszokottnál. Még megbántott, nyugtázza, de nem igazán zavarja. Ismeri őt, nem sír egy pasi után sem, bár őérte ejthetett volna pár csepp könnyet. Hirtelen bevillan előtte a számlán látott cég neve, és emlékeiben felrémlik valami… Honnan ismeri őket Lívia? Kicsit megszédül, de úgy tesz, mintha minden rendben lenne.
– Jó, de csak holnap, mert ma még dolgom van! – Rosszul hazudik, ezt ő is tudja. Baj van, jelzi az agyában a kigyulladó lámpa.
– Itt maradsz ebédre? Vagy menjünk moziba? – kérdi a nő és odakucorodik mellé.
– Jó lenne, de nem megy! A kávé viszont isteni…
– Attila, biztos, hogy nem akarod ezt az egész ügyet hagyni? Mi lenne, ha nem írnád meg, hanem a saját életedre koncentrálnál? – hangzik a kérdés. Lívia édes illata megcsapja az orrát, de szíve nem dobban meg, vágy nem keletkezik a fiúban.
– Mást se teszek. Keresek valakit, akiről azt hittem, nem létezik. Aztán megtalálom, ahogy az emlékeimet is fokozatosan. Keresem magam, és lassan rájövök, hogy a múltam bár visszatér, nem azt adja, amit szeretnék.
Felemeli a csészét, és nagyot kortyol belőle. Érzi, hogy elálmosodik, ami nem csoda, hiszen hetek óta rosszul alszik. A fáradtság ólomsúllyal nehezedik végtagjaira.
– Minden rendben? – kérdi Lívia. – Szeretnél pihenni? Nyúzottnak látszol.
– Á, mennem kell. – Azzal eldől a kanapén. Lívia a zsebébe nyúl, kicsit megsajnálja, de nem túlságosan. Elveszi a kulcsait, megnézi a tárcáját, telefonját és elégedetten elmosolyodik. A jegyzetekben talál egy rövid utalást: konyhapult alatt. Tudja, hogy szétszórt, ismeri, ezért egykoron felírta, merre van a pendrájv, de arra már nem emlékszik. És ez így van jól. Ahogy rá sem fog, mert ő nem az a nő, akinek hiszi. Nem Lívia neve, nem ügyvéd, és csak azért környékezte meg, hogy leállítsa. Vagy így, vagy úgy. És most a célegyenesben van. Ujjlenyomatait letörli minden holmijáról, aztán visszacsúsztatja a zsebébe, és tárcsázni kezd.
– Jöhetsz érte! Most ne hibázz! A kocsija a ház előtt van. Legyen valódi baleset, úgyse fogják kivizsgálni alaposan, mert igazolni fogja a pszichológusa, hogy depressziós volt és nem beszámítható módon viselkedett az utóbbi időben. Igyekezz! – mondja határozottan.
A vonal túlsó végén valaki morog egyet, majd szétkapcsolja.
Ez van, ha valaki elfeledkezik arról, hogy kishal a vízben. Minden újságíró megérdemli, aki nem azzal foglalkozik, amivel kell, gondolja. Írt volna sporthíreket, ahelyett, hogy oknyomozásba kezd. Ügyesebb volt az átlagnál, ezért is figyeltek fel rá, de nem okozott gondot egy ideig.
Csengetnek. Az ajtóban egy testes ürge áll, aki nem kérdez. Felnyalábolja Attilát, aki mélyen alszik, és a hátsó kijáraton viszi ki.
– A kulcs a zsebében! – kiált utána az asszony. Már csak egy hívást kell elintéznie, és úton van a kinevezés felé.
Megcsörgeti a Főnököt.
– Az ügynek vége. Megyek a pendrájvért! – mondja neki.
– Ajánlom, hogy megtaláld, és azt is, hogy több gikszer ne legyen! Megértetted? A karriered múlik rajta.
– Ígérem, hogy pontot teszünk a végére. A nőt hagyjuk, ő csendben marad. Rendben?
– Ha kezeskedsz érte… Látni akarom, mit szedett össze ez a firkász! Hozd el, ha megvan.
Lívia elmosolyodik. Tudja, hogy sínen van az ügye, és azt is, hogy nem hibázhat. De miért is tenné? Attila porszem volt, elsöpörték, és másnap a hírekben csak annyi lesz, hogy egy újságíró balesetet szenvedett a völgyhídnál…Csodás befejezése egy közel tökéletes ügynek. Ő, aki pedig ebben a lakásban élt, eltűnik, és majd új emberként tér vissza a politikába. Ahogy az már lenni szokott.
A tükörbe pillant és megállapítja, hogy még mindig jól néz ki, amit persze sokan megerősítenek majd körülötte, akik hízelegni akarnak. A világ kerek és gurul tovább, mert azok irányítják, akik kezében a valódi hatalom van.
Vége
Kép forrása: Pinterest
