A keresztény hagyományban a stigma nem társadalmi bélyeget jelent, hanem misztikus, testileg megjelenő jelet, amely Jézus Krisztus szenvedéseinek sebeit tükrözi vissza. Ez a jelenség a vallástörténet egyik legtitokzatosabb, legtöbbet vitatott és leginkább megdöbbentő területe. Egyszerre érinti a hitet, a misztikát, az orvostudományt, de a teológia és a pszichológia területén is egyensúlyoz.
A stigma több mint testi jel, vallási élmény, fizikai fájdalom, egyúttal mély, belső átalakulás is.
A keresztény teológiia felfogás szerint a stigma Jézus öt sebének megjelenése egy ember testén: a kézfejeken vagy a csuklókon, a lábakon, a törzs oldalán, ahol Jézust a lándzsa érte, és ritkábban a fejen, amelyre a töviskoronát helyezték. Néha háton lévő ostorcsapások is megjelennek. Tudni kell ezekről, hogy minden orvosi magyarázat nélkül tűnnek fel, vérzéssel vagy varrasodással járhatnak. Gyakran nem fertőződnek el, hanem a szövetek maguktól meggyógyulnak. Általában húsvét előtt, nagypéntek környékén erősödnek fel ezek a jelenségek. A teológia úgy magyarázza, hogy a stigmatizált személy megéli Krisztus szenvedéseit, egyesül velük.
A történelem során ismerünk jónéhány olyan személyt, akinek története megrázta a világot. Ilyen volt Assisi Szent Ferenc, aki az első stigmatizált személy, akit dokumentáltak. 1224-ben, egy hegyi imádság során megjelent neki egy szeráf, majd rajta is feltűntek a sebek. Ferenc kortársai elmondták, hogy a sebek folyamatosan véreztek, szinte állandó volt a fájdalom, ami kísérte, és a halál beállta után sem múltak el.
A másik jelentős személy, akinek testi és lelki fájdalmai voltak Páduai Szent Antal, akin nem jelentek meg külső sebek, az őnála tapasztalt jelenséget belső stigmaként értelmezte az egyház.
A harmadik, akit meg kell említenünk, Pio atya, aki a 20. század legismertebb stigmatizáltja. Sokan látták a saját szemükkel, hogy sebei állandóan véreztek, de nem fertőződtek el. Orvosi vizsgálatok viszont nem találtak minderre természetes okot. Külön érdekesség, hogy vérének illata az elmondások szerint a rózsáéhoz volt hasonlatos, és erre végképp nincs tudományos magyarázat.
Szent Rita is erősíti a sort, akinél nem öt seb jelent meg, ahogy Krisztus testén, hanem a homlokán egy nyílt seb, ott, ahol a töviskorona egyik tüskéje lehetett. Szintén állandóan vérzett, és a korabeli beszámolók szerint sebének illata betöltötte a szobát.
A teológiai tanítások szerint a stigma nem büntetés, hanem a kiválasztottság jele. Mély lelki egység a Megváltóval. A stigmatizáltak általában nagyfokú alázatot, imádságos életet, aszkézist és rendkívüli együttérzést élnek meg.
Az orvostudomány erre is, mint sok megmagyarázhatatlan dologra, megpróbál választ adni:
- Nagyon intenzív lelki élménynek nevezi, amely képes testi tüneteket kiváltani.
- Önsértésként is emlegetik, de a legtöbb stigmatizáltnál nem találtak eszközt, a sebek nem viselkedtek normális sebként, és a személyiség nem mutatta az önsértés jeleit.
- A hipnózisszerű állaptokban a test reagálhat a lélek rezdüléseire, amely előidézhet sebeket, állítják.
A történelem során előfordult, hogy valaki önmagának okozott hamis sebeket figyelemért vagy pénzért. A Vatikán ma már szigorúan vizsgálja az ilyen eseteket. Orvosi szakvéleményt kérnek, pszichiátriai vizsgálatot írnak elő, és csak hosszútávú megfigyelés után hagyják jóvá a jelenséget. Pl. Pio atyát is évekig kétkedéssel figyelték.
Vajon a stigma ma is létezik? Igen, a 20-21. században is dokumentáltak új eseteket. A Vatikán azonban egyre óvatosabb és kevés esetet ismer már el, mert szeretné kizárni a csalásokat.
A keresztény stigma egyszerre misztikus, emberi, drámai és orvosilag megmagyarázhatatlan. Az emberi lélek legmélyebb régióit érinti, ahol a fájdalom és a szeretet találkozik.
Kép forrása: Pinterest
