Hétfőn eljön a véletlenek ideje. Férjem dolgozik, vagy ki tudja, mit csinál. Az élet látszólagosan visszaáll a megszokásba. Mindenki teszi a dolgát, színészkedik, hazudik és alakoskodik, mert ez viszi előre a világot. Nem, biztos, hogy nem az a fene nagy igazság, amiről mindenki könnyes meghatottsággal mesél. Hagyjuk!
A sorozat többi részét itt olvashatod
Hatalmas képmutatás életünk minden pillanata, de a legnagyobb álnokság arról papolni, hogy mennyire fontos az őszinteség. Ezen bármilyen rossz is a kedvem, nevetnem kell. Ki akarja elhitetni önmagával, hogy neki igenis jól esik, ha megmondják az igazat? Vagy az őszintét. Kiver a víz ettől a kifejezéstől…Megmondom az őszintét… Dehogy mondod meg, hazudsz, mint annak a rendje, és utána képmutatóan pislogsz és hirdeted az igét a közösségi oldalakon.
Nem, a hazugság löki előre az élet kerekét. Ha egyszer eljönne egy olyan nap, amikor mindenkinek csak igazat volna szabad mondania, valószínűleg az lenne a végítélet napja. Ezért beleállok a szerepembe és játszom tovább a hiszékeny és ostoba feleséget, mert akkor maradhatok tökéletes. Aztán majd eljön az a pillanat, amikor egyszer kilépek a színfalak mögül.
A hétfői véletlen napján nem teszek mást, mint azt, amit elterveztem. Elmegyek Viktor munkahelyéhez és várok. Amikor arra sétál, én is arra sétálok. És bevetem magam, de nem a legátlátszóbban. Ez a fiú nem buta, van tapasztalata és valószínűleg óvatos is. Még nem tudom, milyen terv mentén haladjak, de felöltözöm extra jól, feszes farmer, menő póló, magas sarkú és a hajam szabadon. A hullámok lágyan keresztezik az arcom, szemfestékem szolid, de nem láthatatlan. Indulhat a bevetés.
Tíz percig körözök a Wallace and Wallace körül, mire találok parkolóhelyet. A legtökéletesebb helyen állok meg, épp rálátok a bejáratra. Negyedóra sem telik bele, amikor megjelenik a dögös Viktor. Vannak pasik, akiknek mindegy milyen farmert hordanak, mindben jól néznek ki. Ő is. Kis borostája van, amitől még karakteresebb lesz az arca. Próbálom megtippelni a korát, de nem megy. Harminc vagy kevesebb? Mindegy, a lényeg, hogy nem gazdag és a férjem szemében egy senki. No, ez bosszantja fel majd a legjobban. Nincs pénze, szinte semmije sincs, és nem fogja érteni, hogy én, a luxushoz szokott neje, vajon mit látok benne azon kívül, hogy jól néz ki. A külső nem minden egy bizonyos idő után, ezt mindketten tudjuk.
Az jár a fejemben, hogy az ősi trükköt alkalmazom, jobb aligha van. Elejtek valamit, ha a közelébe érek, és neki fel kell vennie, ami jó ok a beszélgetésre. Ennél ócskább aligha van, de most nem jut eszembe semmi más. Kiszállok és elindulok. Már valakivel beszélget, aki az irodából jött ki hozzá. Egy lány kezében cigarettával, és lelkes tekintettel. Jaj, babuci, kellene neked Viktor, mi?
Alig lépek hármat, amikor megjelenik egy nagydarab pasas egy hatalmas kutyával. Nincs is pórázon, gondolom, de már mindegy. A kutya fél másodperc alatt észrevesz, és valami eszelős módon elkezd futni felém. Megijedni sincs időm, amikor elkapja a bokám és beleharap. A férfi ordít, már késő. A fenevad fellök, és úgy áll meg mellettem, hogy fenékre esve ülök, miközben tudom, hogy belém mart. Mindhárman odaugranak hozzám. A pasas elrántja a kutyát és üvölt vele. Az egykedvűen bámul rá. Viktor szeme kikerekedik, amikor megismer. A lány is ijedten guggol le hozzám.
– Hívjam a mentőt? – kérdi.
– Nem tudom… – mondom elhaló hangon keményen rájátszva a helyzetre. A szívem a torkomban dobog, nem a kutya miatt.
– Be van oltva, ne aggódj! – szól oda a kutya gazdája. – Sajnálom, nem tudom, mi lelte. Most feljelentesz?
– Miért nincs pórázon? – teszi fel a kérdést Viktor. – Ez nem játék…
– Jól van, ne oktassál már ki! Csak egy pillanatra vettem le róla, hogy megnézzem a nyakán a sebet, tegnap megmarta egy vadállat.
Hazudik. Nem egy pillanatra vette le, egyszerűen úgy sétált vele, a póráz most is ott lóg ki a zsebéből.
– Elviszem az orvoshoz – mondja a kiszemeltem legnagyobb örömömre. A lábam még érzi a kutya harapásának nyomát, de ijedtségemet felülírja az, hogy a tervem sokkal jobban sikerült, mint sejteni lehetett. És ebben nincs semmi átlátszó. Legszívesebben felnevetnék, de nem szabad kiesnem a szerepemből.
– Na, mutasd a lábad! – szól a kutya tulajdonosa. – Nem veszett, rajtad meg farmergatya van, biztosan nem harapott meg nagyon.
Mielőtt bármit is mondhatnék, elkapja a bokám és felhúzza a nadrágom szárát. Tényleg nincs rajta semmi. Viszont a nadrágom kiszakadt. Azt látja. Meg a drága táskámat is, amit esés közben kiejtettem a kezemből.
– Ne merészeljen így beszélni velem! – kiáltok rá. – A nyüves kutyája nekem rontott, ne oktasson ki!
A lány elvigyorodik, mert látja a pasas meghökkent arcát.
– Oké, oké, vettem. Mennyibe kerül egy ilyen gatya? Kifizetem és kvittek vagyunk, jó? Ne szólj már senkinek erről, inkább ráteszek még egy ötöst, ez a kutya jó haverom.
– Inkább kösse már meg! – rivall rá a lány. – Hány embert támadjon még meg, hogy maga komolyan vegye?
– Oké, oké, kisanyám, jól felvágták a nyelved neked is. Mennyi hülye picsa szaladgál manapság az utcán!
A lány szeme villámokat szór. Mindjárt nekimegy, gondolom, de nem engedhetem, hogy övé legyen a főszerep.
A fickó lehajol, bekattintja a pórázt. A kutya olyan nyugodtan tűri, mintha az előbb nem akart volna rám támadni és az egész most egy tévedés lenne. Mekkora játékos!
– Fejezze be, mert nem állok jót magamért! – mondja Viktor haragosan. – Ez már a pofátlanság csúcsa!
– Na, ebből elég! – kiáltja a kutyás. – Adok egy húszast, oszt abból csak elég lesz a lyukra! Meg itt egy ötös is, hogy boldog legyél!
A zsebébe nyúl és leejti mellém. Azzal nagy léptekkel elhúz.
– Barom! – mondom félhangosan és megpróbálok feltápászkodni. – Tudom, hogy nincs nagy bajom, mégis boldogan veszem tudomásul, hogy Viktor a kezét nyújtja, átkarolja a derekam és felsegít. Jó illata van. Nem is olyan rossz ötlet ez a bosszú, fut át az agyamon.
– Jól van? – kérdi. – A harapás valóban nem ért bőrt, de azért nagyot esett. Hazavigyem?
– Talán az jó lenne – mondom halkan, pontosan olyan hangon, mint a védelemre szoruló gyenge nő a filmeken. Ezt szeretik. Minden férfiban ott lakik a megmentő, csak kevés nő hagyja manapság, hogy megmentsék.
– Hol állt meg?
– Ott, szemben.
– Vica, szólj be, légy szíves, hogy késni fogok, de sietek vissza!
A lány hosszan bámul bennünket és bólint.
– Biztosan jó ötlet volt hagyni, hogy az a gorilla elmenjen? – faggatja Viktort.
– Nem tudom, mit tehettünk volna… Esetleg bevigyem a kórházba? – néz rám a srác. Tekintete fürkésző, nem tudom, mit gondol.
– Nem, nem fontos. Tényleg nem lett nagy bajom. Inkább hazamennék. Felesleges elkísérnie – teszem hozzá, közben az jár a fejemben, hogy erre nehogy azt mondja, hogy jó, mert akkor kútba esik a tervem.
– Higgye el, akkor nyugszom meg, ha kirakom a ház előtt. Jobb, ha ilyen feldúltan nem vezet.
Bólogatok. Átkísér a kocsimhoz, nyújtom neki a slusszkulcsot és alig bírom ki, hogy ne ugráljak fél lábon örömömben, hogy minden a tervem szerint alakult. Eszméletlenül jó feneke van, izmos háta, nem lesz nehéz szexelnem vele. A férjem, a drága meg elmehet a jó büdös francba. Ha neki lehet, nekem is.
Viktor gázt ad, és már gurulunk is. Elégedettebb már nem is lehetnék!
fotó: Pinterest
