A tökéletes feleség 11. rész

Útközben kedvesen beszélgetünk jelentéktelen dolgokról. A gyér forgalom most nincs hasznomra, nem tereli el a figyelmet a köztünk lévő csendről. Nincs közös témánk, inkább csak én kérdezgetem arról, szereti-e amit csinál, nem vágyik-e többre. Elmosolyodik, de ez a mosoly feszes az arcán, nem szeretne beavatni a legbelsőbb gondolataiba, hiszen nem ismer.

A sorozat többi részét itt olvashatod

Aztán zavarba jön, és mégis kiböki, hogy tényleg vannak tervei a jövőre nézve, mert segíti az anyját, aki egyedül él, viszont őt apa nélkül nevelte fel. Sajnálkozom, de azért kissé elkalandozom, mert nem akarok tőle mást, minthogy a bosszúm eszköze legyen, ahhoz meg nem kell tudnom sok dolgot róla. Igazán csak egy rövidke kalandot szeretnék, nem pedig valami bonyolult lelki életet.

Ilyesmit azonban nem mond ki az ember, ha okos és el akarj érni a célját. Így türelmesen hallgatom, mire váratlanul csend lesz. Amikor begurulunk az utcánkba, váratlanul nevetni kezd, szeme megtelik játékossággal. Értetlenül bámulok rá, de ez nem zavarja. Fékez a házunk előtt, aztán leállítja a motort.

 
 

– Mondja, mit akar tőlem valójában? Az biztos, hogy nem érdeklem, viszont készül valamire!  – kérdi úgy nekem szegezve, hogy hirtelen köpni-nyelni nem tudok.
– Miről beszél maga? Mit akarnék? Elment az esze? – Vadul támadok, mert már tudom, hogy átlátott rajtam.
– Ugyan már, ne játssza nekem az eszét! Én nem az ostoba barátnői és ismerősei közé tartozom! – Szinte szikrát hány a tekintete. Ingerülten dobol a kormányon, miközben ostoroz.

Semmit nem mondhatok, csak támadok.

– Köszönöm, hogy hazahozott, viszontlátásra – mondom, de nem mozdulok.
– Mire vár? – kérdi barátságtalanul. – Tudom, hogy nem okkal járt arrafelé. Láttam a kocsiját. Azt is tudom, hogy a karóra is csak ürügy volt. Most meg tagad…

Rosszul esik minden mondata, de igaza van. Játszani akartam vele, és nem sikerült. Erre nem készültem fel, ezért tanácstalanul bámulok magam elé. Bevalljak mindent vagy küldjem el a francba? Nem ismer engem, nem tud rólam semmit, mondhatok neki bármit. Ki tudja, miért, talán a millió hazugság miatt, ami körülvesz, amiből én már a Kinai Nagy Falat is megépíthettem volna, úgy döntök, elmondom az igazat.

Viktor arcán valódi döbbenet rajzolódik ki. Nem tudom, hogy a szemtelenségem, a tervem vagy az őszinteségem váltja ki, de az biztos, hogy erre nem számított.

– Szóval fel akart használni arra, hogy a férjét féltékennyé tegye? Ez hihetetlen? Ez magának jó terv? Ez jár a fejében egy olyan nőnek, mint maga?
– Igen, ez. És most már abbahagyhatja a magázást, és a beolvasást, egyikre sincs szükségem. Ha már voltam olyan bátor, hogy elárultam magam, akkor ne tegyél úgy, mintha te szent lennél. Lehet, hogy a te életed más, de nem hinném, hogy eddig férjezett nők nem próbálkoztak nálad. Biztosan nem bírtak ellenállni, meg az olyan romantikus, hogy összejönnek a felszolgálóval, de csak úgy titokban. Nincs igazam?
– Ehhez semmi közöd. Tulajdonképpen semmi közöd az életemhez, mert ki a fene vagy te, hogy megmond nekem, mit tegyek, vagy ne tegyek. És ha voltak is próbálkozások, az sem tartozik rád, mert te pontosan ugyanolyan vagy, mint ők, csak te nem értél célba, ezért dühös vagy.
– Jesszusom, nem is ismerlek, de gyűlöllek! – kiáltom. Már bánok mindent. Nem voltam elég elővigyázatos, nem gondolkodtam józanul és csak az járt az eszemben, hogy a férjem hiúsága sérüljön, az én lelkem meg ne.

Rossz volt a terv, még rosszabb a kivitelezése. Kis híján elsírom magam, mert ennél kellemetlenebb és ostobább helyzetben talán soha nem voltam. Szégyellem magam, de senkit nem hibáztathatok, még akkor se, ha ezt édes bosszúnak akartam nevezni.

Érzem, hogy kigördül szememből az első könnycsepp. Mi a csudát akartam én ettől a sráctól? Sejthettem, hogy nem olyan, aki könnyen kapható, érződött rajta, hogy van tartása. Én meg  nem figyeltem eléggé, csak saját terveimet dédelgettem.

– Ne sírj! – mondja. – Kár, hogy a te fajtád, azok a nők, akik a te köreidben mozognak, mind azt hiszik, nekik minden és mindenki elérhető…
– Igazad van, ez szánalmas – mondom sírva, és már nem érdekel semmi. A tökéletesnek hitt életem, a férjem viselkedése mind fölém tornyosul, és azonmód rám zuhan. Tisztában vagyok vele, hogy, szörnyen ostoba voltam, hogy elhitettem magammal, hogy ez az élet, amire mindig is vágytam és ez az élet számomra kielégítő.

Lenyomom az ajtónyitót és kilépek a napfényes délutánba. Az idő gyönyörű, az ég tiszta, és semmi a világon nem utal arra, hogy egy emberben összeomlott valami, amiben addig hitt. Mennyire egyszerű lenne kinyitni a szemem és nem tenni úgy, mintha boldog lennék! És mégse tettem eddig.

Viktor is kiszáll. Nem tudja, mit kezdjen velem, de nem akar megmenteni, nem vív meg a sárkánnyal, mert már megtette. A sárkány én voltam és vagyok. A saját életem a börtön, a képmutatás és senki nem változtathat rajta, csak én.

– Minden jót – mondja kelletlenül és faképnél hagy.

Még soha nem éreztem ilyen kis pontnak magam a világmindenségben. Tulajdonképpen egyedül vagyok, mert nem vagyok más, mint egy nő, akit csalnak, egy anya, akit tudnak helyettesíteni is, ha kell, és minden, amit eddig csináltam, hiábavaló volt.

Nem marad más hátra, mint új életet kezdeni, felülbírálni a döntéseim és elgondolkodni azon, hogy tudom-e vállalni az elkövetkező időket. Vajon érdemes lenne összepakolnom, és így hozni tudtára a kedves és szörnyen tökéletes férjemnek, hogy nélküle képzelem az életem? De akkor mi lesz velem? Hogyan építhetem fel a saját életem, hogy abban még legyen helye szeretetnek és szerelemnek?

Megtörlöm a szemem, és még látom, hogy Viktor eltűnik a sarkon. Benne legalább van tartás, nem köntörfalazik, és ezerszer különb, a legtöbb embernél, akit csak ismerek. Senki nem hinné el nekem, hogy egy kellemes délutánon, amikor az utca csendes, egy kutya megtámadott, egy srác megalázott, én megvilágosodtam. Nem spirituális értelemben.

Nem tudom, mi értelme az elkövetkezőknek… Már csak az a kérdés, mit vállaljak ezután? És ez a kérdés nem egyszerű, nem arról szól, sértődött vagy megalázott vagyok-e. Inkább arra kell megoldást találnom, hogy mit vagyok képes elfogadni? A szegénységet, az életformám gyökeres megváltozását? Vagy az addigi életemet minden hamisságával együtt, majd folytatom külön utakon, de a házasságban megmaradva, mindezt a jólétért? És hiába hazudik és lázad ez ellen bárki, a jólét igenis számít. A pozíció, a társadalmi megítélés szintén. Nem lehet egyik pillanatból a másikra a létra tetejéről a padlóra zuhanni anélkül, hogy az ne fájna. Aki ezt állítja, becsapja önmagát.

A ház üres, mint mostanában gyakran.

Tisztaság és rend mindenhol, csak azok lelkében van káosz, akik e ház falai közt élnek. Döntenem kell mihamarabb.

A tökéletes feleség 12. rész

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here