Elizabeth Cotten 1893-ban született Észak-Karolinában egy szegény afroamerikai családban. Balkezes volt, de egy jobbkezes gitárt kapott, amit végül nem húroztak át. Így nem tanult meg szabályosan játszani rajta. Egyszerűen csak megfordította a gitárt és úgy játszott rajta, ahogy neki természetes volt. Így született meg az a különleges technika, amit ma Cotten-pickingnek neveznek. A dallamot hüvelykujjal játsszák a felső húrokon, miközben a többi viszi a dallamot. Ez fordított logika, mégis tökéletesen rendezett hangzást eredményez.
Elizabeth 12 éves volt, amikor megírta Freight Train c. dalát, amely egy melankolikus szerzemény volt a távolodó vonatokról, a vágyról az indulásra és menekülés a magány elől.
Ám a sors más utat tartogatott neki. Még tizenévesen férjhez ment, dolgozott és gyereket nevelt. A gitár háttérbe szorult, és lassan feledésbe merült. Évtizedeken át hallgatott, és senki nem tudta, hogy az a nő, aki csendben végzi a dolgát, takarít, főz, dalokat írt gyerekként.
Az 1950-es években háztartási alkalmazottként dolgozott Mike Seeger családjánál, aki a legendás Pete Seeger féltestvére volt. Egy nap meghallották, ahogy játszik. A család azonnal felismerte, hogy amit hall, az nem pusztán hobbi, hanem varázslat. Felvételt készítettek róla és bemutatták a folk szerelmeseinek.
A hatvanas években, amikor az amerikai folk-reneszánsz kibontakozott, Elizabeth Cotten már színpadon állt. Hatvanévesen! Fesztiválok sokaságán lépett fel, és generációk hallgatták áhítattal. Nem volt valódi színpadi jelenség, nem volt olyan nő, aki a reflektorfény elé termett. Mégis, amikor megszólalt, mindenki felfigyelt rá. 1984-ben Grammy-díjat kapott. Kilencven éves volt ekkor. Sokan rég befejezett életet élnek már ilyen korban, nem vágynak újra, míg Elizabeth diadalt aratott.
Az ő története ellentmond annak a narratívának, hogy későn nem lehet érvényesülni, és bebizonyítja, hogy a tehetség utat tör magának. Nem romlik meg, nem avul el, csak várakozik, és egyszer eljön az a pillanat, amikor kirobban. Egy olyan nő karrierjét mutatja nekünk, akiről azt gondolnánk, csak a konyhában, csak háttérben tud érvényesülni, de ő csendben írta a saját meséjét. Játszott, dalokat szerzett, és nem törekedett arra, hogy mindenki észrevegye. Neki természetes volt a játék öröme.
Kevesen vannak hozzá hasonlók, hiszen a legtöbb ember idővel lemond az álmairól, nem dédelgeti sokáig a lelkében, és hagyja, hogy szomorú üresség maradjon utána. Elizabeth Cotten nem ilyen volt. Talán éppen emiatt figyelt fel rá a Sors. Egy csendes nő, aki nem bújt el, de nem is maradt meg az árnyékban.
Élete, sikere mindannyiunk számára motiváló lehet. Hatvanévesen világhírűvé válni különleges dolog. Egy nő, aki takarítás közben került be a zenetörténetbe, fantasztikus. Egyedi technikája iskolát teremtett.
A világ tele van furcsaságokkal, de vannak olyanok, amelyek üdítőek és kellemesek. Az övé pontosan ilyen.
Fotó: Ylanite Koppens: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/934067/
