Tengernyi boldogan mosolygó kutya veszi körül nap mint nap, akik lesik minden kívánságát. Elég, ha a gazdik csak kimondják a nevét otthon, és kutyusok a legmélyebb álmukból is felébrednek és farkcsóválva, boldogan rohannak az ajtóhoz abban a reményben, hogy a DogÓvónéni érkezik.
Soli Sabrinával, a DogOvi alapítójával folytattunk kutyaugatásokkal fűszerzett beszélgetést.
Körülötted rengeteg kutya, ezernyi mosolygás. Mit mondanál, hogy mi a te foglalkozásod?
DogÓvónéni vagyok. Imádom a „munkámat”! Ez abszolút nem egy klasszikus értelembe vett munka, mert az egész napunk tényleg rengeteg játékkal, nevetéssel, sétával és persze sok jutalomfalat kiosztásával telik. Ettől függetlenül persze hatalmas felelősséggel jár. Az emberek rám bízzák az egyik legféltettebb élőlényt az életükben, és nekem az a feladatom és kötelességem, hogy a nap végén épségben visszaadjam őket a gazdiknak.
– Hogyan lesz valakiből kutyaovi vezető?
Őszintén? Fogalmam sincs. Sodródtam az árral. Énekesként végeztem a Kőbányai Zenei Stúdióban. Lett zenekarom (most is van), de sajnos szimplán a zenélésből nagyon nehezen lehet megélni, így gondolkodtam, hogy mi lehet az, amit teljes szívvel és odaadással tudnék csinálni az éneklés mellett. Ekkor hívtam fel Fritzet, akihez Pandával, az újfundlandi kutyánkkal jártunk kutyaiskolába, hogy tud-e kutyakiképzői tanfolyamról. Nagy szerencsémre pont ő az oktatója az egyik ilyen kurzusnak, így csatlakoztam az akkori csoporthoz. Az eredeti tervem az volt vizsga után, hogy házhoz
járok kutyákat képezni, de erre kisebb igény volt, mint a kutyanapközire, így belevágtam. Felmondtam a munkahelyemen, és vártam, hogy megtörténjen a csoda. Nem volt egyszerű, mert jó pár hónapig otthon ültem, hirdettem, miközben 28 évesen hostess munkát vállaltam addig is, hogy valamennyi pénzt keressek. Aztán szó szerint, egyik napról a másikra elkezdett megváltozni minden. Egyetlen napon felhívtak ketten is, és onnantól indult el a DogOvi. Még bőven van hova fejlődni, de lassacskán halad előre a dolog. Jó pár kutyát köszönhetek egy másik napközis lánynak, Babai Biusnak is, aki hozzám irányította a gazdikat, ha hozzá már nem fért be vagy az ő falkájába nem illett bele egy új kutya.
– Mikor kerültél először kapcsolatba a kutyákkal? Már gyerekkorodban is volt kutyád?
Már pici gyerekkorom óta imádom a kutyákat. Sose féltem tőlük, például simán lógtam egy ismerősünk dobermanján pár évesen. Mikor anyukám ezt meglátta, leverte a víz és sápadt lett….A Marczibányi téren anno minden évben szerveztek kutyavásárokat, ahova anyukám mindig elvitt. Alig lehetett onnan hazarángatni. Imádtam ott lenni!
Kilenc éves koromig lakásban laktunk, addig nem lehetett kutyám, viszont mikor kertesházba költöztünk, szinte rögtön hozzánk került az első kutyánk, Lili, a belga juhászunk. Apukám azt mondta, mikor nagy nehezen belement a kutyakérdésbe, hogy oké, legyen, de csak valamilyen juhászkutya lehet! Így választottuk ezt a fajtát.
– Miben különbözik ez a kutyaovi a többitől, ahol egy kertben vagy kennelben vannak a kutyák.
Megmondom őszintén, nem igazán figyelem a többi kutyanapközit. Én kitaláltam, hogy mit hogyan szeretnék csinálni, persze folyamatosan finomítok apróságokon, de az alapgondolat 
megmaradt. Hosszú még az út ahhoz, amit el szeretnék érni, de dolgozom az ügyön.
Nagyon sokat sétálunk, nyáron lent vagyunk több órát a Dunánál. A legtöbb kutya imádja a vizet, amelyik nem annyira, az is a többiek hatására belemerészkedik vagy teljesen, vagy pedig legalább könyékig.
Régebben sokkal több kutyát vállaltam itt alvásra is, de szerencsére hamar rájöttem, hogy így nem marad időm a magánéletemre. Azzal a kutyával, aki nálunk alszik, ugyanúgy bánok, mint a saját kutyámmal. Nem teszem kennelbe, együtt alszik Edével, szóval abszolút családias körülményeket biztosítok neki. Pont emiatt nem is vállalok egyszerre sok kutyust, mert mégis az otthonomba hozom be őket, ahol a párommal lakom, akinek nagyon hálás vagyok, hogy támogat a kutyázásban, elfogadja a munkámat, és hogy ennyire szereti azokat a kutyusokat, akik néha nálunk vannak.
– Mit tudnak a kutyák, amit más állatok nem, szerinted? Miért lettek ők az ember legjobb barátai?
Ha valami miatt stresszesebb vagyok, vagy rossz napom van, a kutyák ezt rögtön megérzik. Nekem nem is kell feltétlenül tudnom róla, de ők megmutatják a viselkedésükkel. A sétán teljesen zizisek, szétszórtak lesznek, mert én is az vagyok valamikor a tudtomon kívül. Érzik azt az energiát, ami árad belőlem. Ekkor nem az a megoldás, hogy jól leszidom őket, hogy mennyire rosszak, 
hanem nekem kell jó nagy levegőket venni, és megnyugodni. Megfoghatatlan kötelék van kutya és ember között, és nem is kell, hogy az a kutya a saját legyen. Elég, ha viszonylag sok időt töltenek együtt. A kutyáknak mi vagyunk a minden, és nekünk, embereknek ezzel nem szabad visszaélnünk. Közhely, de igaz. Ami ember és kutya között van, az feltétel nélküli szeretet.
– Képzed is a kutyákat? Mit csináltok egész nap?
Klasszikus értelembe vett képzést nem csinálok a kutyákkal. Az alapszabályokat megmutatom nekik, hogy a falka tagjai tudjanak lenni. Van olyan, akiről pár alkalom után kiderül, hogy nem illik bele a csapatba, és sajnos őt nem tudom vállalni. Ahhoz, hogy hozzánk jöjjön egy kutyus, alapkövetelmény, hogy hallgasson a nevére, legyen behívható és ne legyen agresszív senki felé sem. Sokszor kapok meg úgy egy kutyát, hogy azt mondja a gazdi, hogy nem jön vissza, ha hívják, egy próbát mindig teszek, mert nagyon sokszor viszont nálam úgy működik, mint a kisangyal. Az új kutya először mindig 10m-es hosszú pórázt kap, jutalomfalattal sokszor behívom, megdicsérem. Tudni kell, hogy ha egy kutyus imád játszani, kutyák miatt nem akar visszamenni a gazdájához, akkor egy falkából sokkal nehezebben fog elmenni, mint mikor egyedül van és sétáltatja az ember. A már falkatagok mindig segítik az új kutya beilleszkedését, megmutatják neki, hogy mennyire lesz jó helye nálunk.
– Van saját kutyád? Kis kedvenc? Mindegyiknek ismered a személyiségét?
Természetesen van saját kutyám, három is. Panda, Bimba és Ede. Mikor Panda hozzánk került, egy gyerekkori vágyam vált valóra, mert mindig is szerettem volna újfundlandit. Mikor megnéztem a Beethovent, rögtön beleszerettem a maci kutyákba. A film után nyilván 
bernáthegyit akartam, aztán egy nap elmentünk egy kerítés mellett – mai napig tudom, hogy melyik ház az – és megláttam egy hatalmas fekete maci kutyát. Kérdeztem anyukámat, hogy ő milyen fajta, mondta, hogy újfundlandi. Ott meg volt pecsételve a sorsom, és tudtam, hogy nekem egyszer tuti biztos, hogy lesz egy! Mára meg már kettő is lett Bimba személyében, akit szülinapomra kaptam. Bimba Panda ellentéte. Míg Panda flegma, lassú, nem mutatja ki az érzelmeit, Bimba úgy fut, mint egy vizsla, nagyon kedves, bújik és egy kis bohóc. Ede a kakukktojás, aki 2017 szilveszterén talált ránk. Párommal majdhogynem tudtuk, hogy kifejezetten minket keresett aznap este, és hozzánk futott menedékért. Miután kiderült, hogy nincs benne chip, és nem is kereste őt senki a menhelyen 2 hétig, boldogan hoztuk el onnan, és úgy örült, mintha mindig is mi lettünk volna a gazdái. Fogalmunk sincs, hogy mi lehetett az előélete, de nagyon érzékeny kutya. Ilyennel még sose találkoztam ezelőtt. Nagyon nagy szerencsénk van vele, mert rögtön beleszokott a mi életünkbe, a mi ritmusunkba, nagyon jó kutya.
– Hogyan látod magad 10 év múlva? Te leszel a leghíresebb kutyaovis és nálad lesz a legtöbb kutya?
Van egy hosszútávú tervem, de babonából nem szeretném pontosan elárulni. Annyit viszont elmondhatok, hogy egy gyerekkori barátnőmmel, Deli-Barta Claudiával szeretnénk majd folytatni a DogOvit. Már elég jól ismeri a kutyákat, és a kutyák nagyon szeretik őt. Még nem tudja teljes bedobással csinálni, mert most még babázik, de amint mehet bölcsibe a kisfia, együtt fogunk kutyázni. Természetesen célunk, hogy egy jólmenő kutyanapközit üzemeltessünk kicsit kiszélesítve, de nagyon szeretném azt is, hogy a zene újra nagyobb részt töltsön ki az életemben. Szerencsés vagyok, mert csak olyan dolgokkal foglalkozom, amiket imádok, a munkám a hobbim.
