Én sokáig anyát szerettem a legjobban a világon. Oly mértékben ragaszkodtam hozzá, hogy el se tudtam képzelni, hogy akár egy napig ne lássam. Tudom, hogy ő is így volt velem, mert mintha a két test, két lélek a mi esetünkben nem lett volna igaz.
Szerettem bőrének melegét, azt a mosolyt, amit csak nekem tartogatott, de még azt is, ha idegesen rám szólt. Ilyenkor is tudtam, hogy figyel rám. A nővérem, aki tíz évvel volt idősebb nálam, úgy hiszem, nem kapott ennyi gyengédséget. Különösebben nem zavart, és az se érdekelt, hogy ő is anyám lánya. Régóta nem élt velünk, és ahhoz képest, hogy ő könyörgött azért, hogy világra jöhessek, tudomást se vett rólam. A mostani eszemmel ezt el tudom fogadni, hiszen huszonkét évesen nem a kishúg a legérdekesebb személyiség. Érdekes módon, ebből az időkből apára jóval kevésbé emlékszem, mert ő csak jött, ment, és csak ünnepnapokon hevert a kanapén. Általában régi magyar filmeket nézett, olykor focit, de mintha sose lett volna igazán jelen a mi világunkban.
Már akkor is tudtam, hogy szüleim házassága nem mindennapi, hiszen anya férje, az elsőben és a harmadikban is ugyanaz az ember volt, akit én Vili papának szólítottam. Apa után és apa előtt volt egy második számú férfi is, akit anya végül elhagyott, hogy visszatérjen az elsőhöz. Vili papa is újranősült, amíg anya más felsége volt, így elég érdekes képet kaphattam családunk szerkezetéről. Nagy szerelem volt az övék, és gyorsan megfogant Vali, de mégse bírták együtt, ami abszolút jellemző az öldöklő, túl nagy lángon égő szenvedéllyel, ezért le kellett csillapodniuk más mellett. A nővérem sose mesélt arról, ő hogyan élte meg azt az időszakot, amikor nem Vili papával lakott.
A nagy kibékülés és újrakezdés gyümölcseként pottyantam én közéjük a gólya csőréből, és mindannyian azt hittük, az élet vagy a sors, nevezzük bárminek rendezte a számlát. Utóbb kiderült, hogy anya adósságot hagyott, nem akart nyugton maradni, vagy csak meglepte a szerelem.
Ezt persze nem kérdezhettem meg tőle, ilyesmiről nem beszélget egy anya a kislányával, még akkor se, ha nagyon szereti. Talán épp azért nem. El se tudtam volna képzelni soha, hogy van más férfi, aki meg akarná ölelni anyát, vagy csókot nyomna puha, púderes arcára. Gyönyörű nő volt, az a fajta, aki még szemetet is sminkben vitte ki. Őt soha nem láthatta senki kifestetlenül vagy lenőtt hajjal, arról nem is beszélve, hogy formás lábain csak magas sarkú volt még akkor is, ha hosszan kellett gyalogolnia. Csodáltam őt. Hosszú, szénfekete szempillái alól elég volt felpillantania, és nem volt olyasmi, amit meg ne tettem volna neki. Boldog voltam, ha megkért, hogy hozzak neki egy pohár vizet vagy keressem meg a körömvágó ollóját, de akkor repdestem igazán, ha fésülhettem hosszú, hullámos haját. Már a tapintása is bársonyos volt. Fénylett, mint valami mesebeli királylányé. Tudtam, hogy apa is rajong érte.
Amikor közölte velem, hogy elutazunk, szinte repkedtem az örömtől. Csak mi ketten, súgta a fülembe. Fel se tűnt, hogy Vili papát miért akarjuk itthon hagyni, mert ha anya így látta jónak, akkor így volt jó. Elutazásunk előtt pár nappal, már nem emlékszem mennyivel, egy képeslapot csúsztatott elém, és kérte, hogy írjam a szöveg alá a nevem. Láttam, hogy a mi címünkre szól, és az is feltűnt, hogy a lapon egy számomra ismeretlen nevű város neve van, még elolvasni se tudtam, mert nem magyar név volt.
Nem kérdeztem semmit, hogy jöttem volna én ahhoz, hogy számon kérjem, mire jó ez. Mi azonban nem külföldre utaztunk, hanem a Balaton mellé. Június vége volt, de már elég sokan kivették az évi szabadságukat, ez a parton heverő matracok számán is látszott. Anya telerakta a bogárhátút, pedig csak öt napra kellett csomagolnia. Álltam és néztem, ahogy megtelik a kicsi zöld kocsi, és el se tudtam képzelni, miért van szükség ennyi holmira. Útközben végig csacsogtam, amíg anya vezetett, és láttam rajta, hogy ideges, mert harapdálta a száját. Egyszer megálltunk az egyik benzinkútnál, de csak azért, mert nekem pisilnem kellett. Végül nem kellett, de anya nem szidott össze, inkább a haját igazgatta fura mosollyal az arcán. Úgy éreztem, sose érünk oda, de végül csak begurultunk a keskeny utcába, ahol váratlanul lefékezett egy kisebb ház előtt, aminek az udvarán kopott volt a pázsit, és az ablakban is fonnyadoztak a muskátlik.
Itt fogunk lakni, mondta, és gyorsan körbepillantott. A házban nem volt telefon, a mobilnak még híre se volt, így nagyon megörültem a tévének, és az se zavart, hogy két szoba volt, mert megszoktam, hogy mindig anyával alszom. Alighogy leraktuk a holminkat az előszobába, megállt egy másik autó, és kiszállt belőle egy idegen a lányával. Anya izgatott lett. Még a bőrén át is sütött a feszültség, és megpróbált mosolyogni. Más lett a szeme, az egész arca, mint amilyennek ismertem odahaza.
Nem tudom megmondani, milyen, de szokatlan. Már azt hittem, hogy azok odakint csak eltévedtek, de nem így volt, habár elég nehezen kászálódtak ki a kocsiból. Csúnya szürke autójuk sokkal kopottabbnak tűnt a miénknél. A férfi finoman maga előtt terelte a lányát, mire anyám kifutott eléjük. Hogy utána mit mondott, vagy mit csináltunk, arra nem emlékszem. Bizonyára fürödtünk, mi mást. Az azonban nagyon furcsa volt, hogy a férfi, akinek vicces neve volt, épp ugyanabban a házban kapott helyet, ahol mi. Ottó, mondta, és a kezét nyújtotta nekem, de én nem mozdultam. Mit akarhat tőlem, kérdeztem riadtan, de anya felnevetett, és közölte, hogy semmi gond, majd megbarátkozunk.
Abból az öt napból nem sok emlékem maradt. A Balaton olyan volt, mint mindig, a lángos és a kukorica is, csak épp a helyzet, amit megszoktam, az nem volt az. A bácsi, akit nevezz csak Totónak, súgta anya cinkosan, folyton anya mellé törleszkedett, és olyan szorosan feküdt mellette a törölközőn, hogy összeért a bőrük, és ez egyiküket se zavarta. Velem nem beszélgetett senki, és az idegen lány is csak olvasott. Legalább három könyvvel végzett, mire vége lett a nyaralásnak.
Egyetlen dolog azonban élénken megmaradt bennem. Harminc múltam, de az a rémület és undor, amit akkor éreztem, nem múlt el belőlem. Egyik éjjel fura hangokra ébredtem. Anya nem feküdt mellettem a süppedős, rossz franciaágyon. Volt a szobában egy kihúzható kanapé. Messze a sarokban. Onnan hallottam a nyöszörgést és a lihegést. Először azt hittem, valaki bejött, és tesz valamit anyával, ezért kis híján felsikoltottam, de hamar a félhomályban rájöttem, hogy Totó csinál valamit anyukámmal. Valamit, amiről nem tudtam eldönteni, hogy jó vagy rossz, de sejtettem, hogy anya nem bánja. Erősen összeszorítottam a szám és a szemem is egyszerre, nehogy felébredjek vagy kiabáljak. Azért fohászkodtam, hogy legyen vége, vagy aludjak vissza nagyon gyorsan. Pár percig még hallottam a sóhajokat, a kanapé nyikorgását, anya fojtott kuncogását, amelyből rájöttem, hogy semmi baja. Amit csinál, az jó neki. Azzal az emberrel van, aki nem az apukám. Tudtam, hogy ennek bizonyára oka van, és ha az én szépséges mamám másnak is tetszik az nem bűn, hiszen kinek ne tetszene? Másnap reggel nem voltam biztos benne, hogy nem álmodtam-e az egészet, de nem volt időm sokat töprengeni, mert össze kellett pakolnunk és indultunk haza.
Anya indulás előtt magához húzott, és azt súgta a fülembe, hogy senkinek nem kell tudnia otthon, hogy nem voltunk kettesben. Minek aggódjanak feleslegesen, kérdezte vidáman. Parfümjének illata egészen elbódított, amikor bólintottam. Megértettem, hogy ez a mi titkunk. Az idegent azonban gyűlöltem. Hogy lehet köze annak a csúnya embernek az én tündéri anyukámhoz? Mit képzelt, amikor megfogta a kezét? Legszívesebben félrelöktem volna, de az nyugtatott, hogy nem látom soha többé.
Hazafelé a kocsiban nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg:
– Ugye, ezt az Ottót nem szereted?
– Jaj, csacsikám! – kacagott fel anya, és megrázta szőke fürtjeit. – Micsoda kérdéseid vannak! Ezt te nem értheted.
Azt hiszem, mégiscsak megértettem, de nem akkor, amikor megérkezett külföldről a képeslap, amelyet állítólag mi küldtünk, és nem akkor, amikor apa azt hitte, Ausztriában nyaralunk, de még akkor se, amikor napokkal később a városban váratlanul megláttam Ottót. Ő is ott lakott, ahol mi, nem is olyan messzire tőlünk, mint később megtudtam.
Hónapokkal később raktam össze a mozaikot, és ordítottam anyával, hogy gyűlölöm, mert bejelentette, hogy elhagyja Vili papát. Mást szeret, közölte mosolyogva, miközben apa sápadtan nézte a napfényben táncoló arany fürtjeit. A porszemek táncot jártak a feje körül, miközben illatos haját egy laza mozdulattal felcsavarta a fejére. Vili papa szeme könnyes lett. Én soha életemben nem szerettem őt annyira, mint akkor.
Kép forrása: Pinterest
