Két órával később az Arany Griff feje, aki semmiképp se mondhatta el magáról, hogy biztos a pozíciójában, inkább ügyintéző, mint irányító, egy belvárosi lakás felé tartott. A Duna-parti apartmant ő bérelte jó ideje, és addig nem is foglalkozott vele, amíg meg nem ismerte Evelint. Pár hónapja találkoztak. Azért keltette fel az érdeklődését, mert az utcán vette észre. Ott, ahol a lány nem tudhatta róla, kicsoda, nem volt a fejére tetoválva, hogy nős és gazdag, de az sem, hogy időnként komoly gyomorpanaszokkal küzd, ami a stressz egyenes következménye volt.
A lány épp egy házból jött ki, amikor megcsúszott magassarkújában a lépcsőn, és kis híján elesett. Látta, hogy cipője sarka azonnal letörött, de még meg tudott kapaszkodni a korlátban és nem esett el. Mégis odalépett hozzá, hogy megkérdezze, jól van-e, nem fordult-e ki a bokája. Nagy jótétemény nem volt e mögött az érdeklődés mögött, hiszen a lány elképesztően vonzó volt, ostobaság lett volna nem megszólítani. Az különösen tetszett neki, hogy nem játszotta el a gyenge nőt, nem jajongott a cipője miatt, és mintha egy finom káromkodást hallott volna elszállni, ahogy a segítségére sietett.
Evelin nem akart vele menni, amikor felajánlotta, hogy hazaviszi, vagy egy üzlethez, ahol vehet egy újabb cipőt, inkább annyit mondott, hogy megoldja, nem vészes, hív egy taxit. Beletelt egy kis időbe, mire végül hagyta magát rábeszélni, és beültek kávézni, miközben a telefonján egy közeli cipőbolt kínálatát mustrálta. Elmesélte, hogy munkaügyben járt az épületben, és álmában sem gondolta, hogy nemrég vásárolt cipője felmondja a szolgálatot. Okos volt, intelligens, látszott rajta, hogy nem szereti, ha irányítják. Ezt István különösen díjazta, mert elege volt abból, hogy neki a nap minden pillanatában döntenie kellett, és döntései nyomán apja olyan véleményt formált róla, hogy ostoba és tehetségtelen. Így amikor Evelin határozottan kijelentette, hogy nem ér rá kávézgatni, azonnal tudta, hogy nem mindennapi nővel van dolga, pláne, hogy az ő kocsija elárulta, hogy jómódban él. Egyetlen pillantással sem mutatta ki ámulatát, mintha a Bentley tucatautó lett volna.
Azon a napon nem, de másnap, amikor felhívta és elvitte ebédelni, nyilvánvalóvá vált, hogy tetszenek egymásnak. Olyan délutáni szeretkezésben volt része, amelyben évek óta nem, pedig a neje mellett időnként keresett valakit, aki boldogan teljesítette vágyait. Úgy érezte, megbolondul a gyönyörtől, amelyben a nő részesítette. És most, amikor a lakás felé tartott, amelyet ő tartott fenn a számára, az járt a fejében, hogy mit nem vett észre. Evelin édes csapda volt és ő besétált? Ezt nem hagyhatta annyiban.
A bejárati edzett üvegajtó érzékelésre nyílt, de nem akárkinek. Oly módon volt kitalálva, hogy akárki nem sétálhatott be, csak azokat engedte be, akiknek előzetesen beprogramozták a profilját. A harmadik emeletre makulátlanul tiszta és hipermodern lift szállította fel, ami egyenesen a lány ajtaja előtt állt meg.
– Tudtam, hogy jönni fogsz! – mondta Evelin, amikor kinyílt az ajtó. Egy átlátszó köntösben mosolygott ajkát nyalogatva.
Istenem, készült, gondolta a férfi, és elfintorodott, de a teste nem így reagált. A hosszú feszes combok láttán azonnal elgyengült, nem beszélve Evelin érzéki ajkairól, amelyek természetesen voltak dúsak. Nem bírta a virsliszájú nőket, és hálát adott a jóistennek, hogy sose kellett olyanhoz érnie.
– Megmondanád nekem, mi folyik itt? Mi ez a házasság, amit apámmal kötnél? Evelin, drágám, te nem mehetsz hozzá férjhez! – mondta és keze önkéntelenül a lány dereka felé nyúlt, és magához húzta.
– Tudom, és nem is akarok, kivéve, ha te nem bánod! – hangzott a válasz, és a bódító parfümillat, azonnal beterítette a férfit, aki alig tudott szóhoz jutni hirtelen fellobbanó vágyától.
– Akkor minden rajtam múlik? – kérdezte elfúló hangon és már ki is bontotta köntös övét, hogy végigsimítsa a világ legszebb melleit.
– Várj! – búgta a lány. – A tied vagyok és a tied is leszek mindörökre, csak egy szavadba kerül!
– Bármit kérhetsz! – István már alig tudott uralkodni magán. Felkapta és a négyszobás apartman hálója felé vitte a lányt, aki kedvesen felnevetett. Tudta, hogy nem fog neki nemet mondani, csak meg kell főznie.
– Akkor vegyél el te! – lihegte. A férfi arcán megfagyott a mosoly.
– Ezt hogy gondolod? Tudod, hogy nős vagyok. Apám meg is ölne, ha elvennélek tőle…
A már meztelen lány felkönyökölt az ágyon és hívogatóan a szemébe nézett.
– Apád kórházban van. Nem él sokáig, ez biztos. Te pedig drágám, nyugodtan elválhatsz, nem a középkorban vagyunk.
István kiszáradt szájjal bámulta, és hirtelen nem tudott mit válaszolni.
– Inkább igyunk valamit! – kérte. Evelin felállt és lassú, enyhén imbolygó mozdulatokkal a tágas bárszekrényhez lépett, amely el volt rejtve, de egy pillanat alatt előtűnt, ha valaki tudta, hol a gomb, amely megváltoztatja a könyvespolcot.
A férfi egyre jobban szenvedett. Mást sem akart, mint ezt a csodás teremtményt, de mellette a családját és hírnevét sem akarta besározni. Főleg utóbbi számított, mert bár szabadnak hitte magát, tudta, hogy a botrány soha nem tesz jót az üzletnek. A világ mindig arra vevő, hogy a cégvezetők, politikusok remek családi összhangban irányítanak bármit, és nem keverednek látványos összeomlásokba, amelyek a cég jóhírét rontják. Hiába nem érzett semmit felesége iránt, az asszony sokat tudott róla, és ha elválna tőle, nem biztos, hogy nem teregetné ki piszkos kis titkait. A fia nem érdekelte, szerencsétlen lúzer, a lánya, Milla pedig gyenge, könnyen befolyásolható ember. Apja viszont… Nem, az apja mindenre képes. Még a legrosszabbakra is. Akkor se érdekelné semmi, ha róla lenne szó. A könyörületet nem ismeri, de ki is várná el tőle, ha elszedné a menyasszonyát, aki épp az ő szeretője.
– A whisky méregerős! – nyújtotta át neki a lány, aki megpördült előtte, és finoman megnyalta a száját. – Ne kérdezd, honnan, kaptam.
– Kaptad? Ezt a márkát nem ismerem. Kitől kaphatsz te ilyesmit? – hördült fel idegesen, de azonnal elengedte magát, ahogy az első korty szétáradt ereiben.
– Ízlik? Gyere, megmutatom, mi fog még neked ízleni! – kacagott fel a lány, és kivette a kezéből a poharat.
István két órával később úgy jött el a lakásból, hogy nem tudta, figyelik. Azt sem, hogyan volt képes ígéretet tenni arra, hogy elválik, és miként itta meg a második pohár italt, amely még jobban felkorbácsolta szenvedélyét. Egyben azonban biztos volt, a lányt akarta, és ennek útját semmi nem állhatta. Ahogy kilépett az üvegajtón, a kocsija mögött álló autóban valaki azonnal fényképeket készített róla. Ő azonban arcán boldog és egyben kétségbeesett vigyorral beszállt a fekete Bentley-be és a város egyik legelegánsabb utcája felé vette az irányt. Oda, ahol az Arany Griff története kezdődött, csak akkor még tágasabb tér vette körül, és az odajárók nagy része nem volt fehérgalléros bűnöző, sem nagyhatalmú politikus.
Folytatjuk…
